Március 15-én tüntetés a NAT ellen

  • narancs.hu
  • 2020. február 28.

Belpol

A helyszín az Operaház. A cél: egy 21. századi, diákközpontú, esélyteremtő oktatási rendszer.

„Több tucat tantestület, több mint ezer tanár, számos szakmai szervezet, diákok, 24 ezer aláíró... egyre többen fejezik ki tiltakozásukat országszerte az új Nemzeti Alaptanterv kapcsán” – írja a szervező Diákparlament a Facebook oldalán. Kásler Miklós emberminiszter szerint viszont a közfelháborodás nem több „csekély tiltakozásnál” – éppen ezért ősszel erőből bevezetnék azt.

„Álljunk ki együtt egy 21. századi, diákközpontú, esélyteremtő oktatási rendszerért!” – írják a szervezők. Majd összeszedik a legfőbb problémákat az új NAT-tal:

  • „Az óraszám minimális (35-ről 34-re való) csökkentése mellett jelentősen növeli a lexikális tananyagot, ezzel hamisan állítja, hogy csökkentené a diákok és tanárok terheit: éppen ellenkezőleg, az iskolai órák mostantól még zsúfoltabbak lesznek.
  • Bár szavak szintjén modernnek próbál látszani, olyan mértékben előíró és diák- helyett tananyagközpontú, hogy azzal ellehetetleníti a modern pedagógiai módszerek alkalmazását, a tanárok szakmai szabadságát, a diákok érdeklődéséhez való alkalmazkodást.
  • Az olvasás megszerettetése helyett 117 szerzőt és 269 művet ír elő kötelezően a középiskolai irodalom órákon való feldolgozásra, miközben történelemből sokféle nézőpont bemutatása helyett egyetlen ideológiát szeretne a diákok felé közvetíteni, kritikus gondolkodás helyett engedelmes állampolgárokat nevelni.”

A cél pedig: „hogy ne vezessék be a meghirdetett NAT-ot idén szeptemberben, helyette pedig széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés induljon az alaptantervről egy 21. századi, diákközpontú, esélyteremtő oktatási rendszerért!”

A Diákparlament március 15-én az Andrássy útra az Operaház elé várja mindazokat, akik velük együtt tiltakoznának.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.