Márki-Zay Brüsszelben: Rengeteget profitáltam a rezsicsökkentésből

  • narancs.hu
  • 2021. november 10.

Belpol

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt is leszögezte: európai érdek, hogy hazánk az európai szövetségi rendszer tagja maradjon.

"Nyitottak az európai politikusok egy megújuló Magyarországra." Érdekeltek abban, hogy "az európai értékekhez, nyugat-európai keresztény kultúrához tartozzon Magyarország, és ennek a szövetségnek – ahogy a NATO-nak is – hűséges tagja legyünk, ne árulói" - fogalmazott Márki-Zay Péter szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján, amelyet Ujhelyi Istvánnal, az MSZP európai parlamenti képviselőjével közösen tartott. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt másfél-két napos látogatáson tartózkodik, és mint elmondta, úgy érzi, pozitív a fogadtatása az EU-s politikusok körében. 

Mi az, amiben Magyarországnak változtatnia kell ahhoz, hogy az Európai Unió hűséges tagja maradjon? –tette fel a kérdést. A bűnözéssel való szembenézést, a korrupció felszámolását említette, azt, hogy egyetértés van abban az ellenzék köreiben, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez. "Magyarország gazdaságilag fejlett és fejlődő akar lenni, változtatni akar azon, hogy bár most az unió legtöbb szegény embere hazánkban él, és a második legszegényebb tagja vagyunk." Emellett azt mondta, hogy az ellenzék támogatja az ország csatlakozását az eurozónához. Fontos tényezőnek nevezte meg a biztonságpolitikát is, ezért "a Fidesz által betelepített bűnözőket ki fogjuk utasítani"

Arra is kitért, egy kormányváltás után az Európai Unió által folyósított pénzeket körültekintőbben kell kiosztani, felhasználni, hogy ne fordulhasson elő még egyszer olyan, mint a Fidesz idejében, hogy saját körében osztották szét a pénzt, amiből például lówellness meg 50 méteres kilátó épült.

A Hír TV riporterének arra a kérdésére, eltörölné-e a rezsicsökkentést, Márki-Zay cáfolta, hogy bármikor ilyet mondott volna. Ugyanakkor kifejtette, miért tartja elfogadhatatlannak, ahogy a kormánypártok próbálták csökkenteni a lakossági díjakat. „Én magam, aki 400 négyzetmétert fűtök a házamban, mert nagy családom van és megtehettem, rengeteget profitáltam a rezsicsökkentésből.

Tehát én szeretem a rezsicsökkentést”

– mondta, majd hozzátette, hogy a mélyszegénységben élő „főként roma származású” hódmezővásárhelyiek szerinte nem tudtak részesülni az előnyökből.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.