Márki-Zay: Ha valaki a gyereknevelési elveim miatt gondolja, hogy maradjon Orbán, az meg is érdemli

  • narancs.hu
  • 2021. október 12.

Belpol

Szerinte egy szélsőséges kisebbség azt is lelki terrornak tartja, ha valaki nem vesz a gyerekének csokit. 

Interjút adott az Azonnalinak Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és előválasztási miniszterelnök-jelölt, amelyben rákérdeztek a gyerekneveléssel kapcsolatos nézeteire is, mert mint ismert, két éve egy interjúban azt mondta, a gyerekek szófogadásának szempontjából "én a testi fenyítésnek is szükségét érzem, ez persze, ahogy a gyermekek nőnek, teljesen kikopik". 

Most erről így nyilatkozott: "Ez egy olyan magánéleti kérdés, ami meggyőződésem szerint nem erkölcsi kérdés. Ha valaki elítélné és börtönbe csukná azokat az édesanyákat, akik rácsaptak a gyerekük fenekére, akkor nem lenne elég hely a magyar börtönökben.

Ha pedig valaki emiatt gondolja azt, hogy maradjon Orbán Viktor, az meg is érdemli."

Hozzátette, Vekerdy Tamás pszichológus maximálisan kiállt mellette. "Ha neki ez nem vágta ki a biztosítékot, akkor mindenki megnyugodhat, hogy szó sincs gyermekbántalmazásról.

Arról van szó, hogy van egy rendkívül szélsőséges kisebbség, ami, ha valaki nem vesz a gyerekének csokit, az lelki terrornak minősíti, és a legszigorúbban büntetné.

Ez a szélsőséges, és nem az, amikor én azt mondom, hogy nem csuknám börtönbe azt az édesanyát, aki a gyereke fenekére csap."

Emellett beszélt arról is, hogy szakértői kormányt szeretne, de Karácsony Gergelytől elfogadta azt, hogy pártpolitikusok is lehetnek szakértői alapon kiválasztott tagjai a kormánynak. Azt is mondta, a szakértői kormány koncepciója azt jelenti, hogy mint egy vállalati menedzsmentben, a miniszternek felelősnek kell lennie a szakmai teljesítményért is. 

Emellett azt is mondta:

"Az embereknek azért nem kell aggódnia, hogy milyen programot hajtunk végre, mert egyrészt a programok között nagyon nagy átfedés van, inkább csak hangsúlybeli eltolódások lehetnek". 

Hozzátette, hogy a hat párt közös programját kell végrehajtani, és azt kell megnézni, hogy ki tudja ezt jobban megtenni.

Kijelentette emellett azt is, hogy a fenntartó kiléte alapján nem szabad különbséget tenni az oktatási intézmények finanszírozásában, és ő önkormányzati kézbe adná az iskolákat. 

További híreink az előválasztásról itt! 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.