Márki-Zay Pálinkásék frakciójába ülne a parlamentben

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 6.

Belpol

De egyszerre két frakciót is meg kellett jelölnie, így van egy tartalék is. 

Sajtótájékoztatón jelentette be Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapítója, hogy milyen frakciót választ majd, ha előválasztási győztesként bejutna a parlamentbe Csongrád-Csanád megye 4. számú országos egyéni választókerületéből, miután az Alfahír a múlt héten arról írt, hogy az MMM jelöltjeinek többsége a Jobbik frakcióját választaná.  

Márki-Zay azt mondta, bár a Jobbikkal szoros és jó együttműködése van, sőt, 2018-ban a párt támogatta őt az első polgármesteri megmérettetésén, illetve gratulált is a Jobbiknak a saját tagsága körében végzett munkáért, hogy megerősítette az Európa-párti orientációt, mégsem őket választotta.  

Azt is mondta, az elszámoltatás kérdésében a Momentummal van egy platformon, és korábban szorosabb együttműködést is ajánlottak mind a Jobbiknak, mind a Momentumnak, de azok úgy határoztak, hogy inkább saját miniszterelnök-jelöltet indítanak. 

Végül közölte, civilként, függetlenként inkább a civilséget, függetlenséget szerette volna megfogalmazni és rögtön két párt frakcióját is megjelölte, mert az előválasztáson szereplő hat párt úgy állapodott meg, hogy aki a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt frakcióját választaná, annak egy másodlagosat is meg kell adnia, arra az esetre, ha Pálinkáséknak nem lesz frakciója. 

Márki-Zay így aztán egyéni jelöltként elsődlegesen az Új Világ Néppárt frakcióját jelölte meg, mint mondta, nem csak a jobboldali identitása, és a Pálinkás iránt érzett tisztelete miatt, hanem azért is, mert a két párt választásával, a legkisebb jobboldai és a legkisebb baloldali párt választásával kívánja demonstrálni a pártonkívüliségét és a civilségét, mert az is fontos, hogy a civileket és a korábban a Fideszre szavazókat is meggyőzzék és az összefogott ellenzékre szavazzanak. 

Márki-Zay így összességében úgy döntött, hogy

ha bejut a parlamentbe, az Új Világ Néppárt frakciójába ül be, és ha ez nem tudna megalakulni, akkor a Párbeszéd frakciójába. 

A sajtótájékoztatón Pálinkás arról beszélt, hogy a változásnak középről kell kiindulnia, és a jobboldali embereket is meg kell szólítani, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke pedig azt mondta, drukkol annak, hogy az Új Világ Néppárt hetedikként tudjon csatlakozni az előválasztásról megállapodó hatpárti koalícióhoz, és hogy nagyon fontos, hogy a különböző világnézetű emberek együttműködjenek a kormány leváltásáért, mert a törésvonal nem a jobb- és baloldali emberek között van.  

Márki-Zay azt is mondta, az emberek ne pártpreferenciák alapján szavazzanak az előválasztáson, hanem találják meg azt a jelöltet, aki a leginkább esélyes leváltani a fideszes képviselőket. Megemlítette azt is, hogy sok jelöltjük még nem kapott frakcióbefogadó nyilatkozatot a pártoktól, az előválasztáson pedig enélkül nem tudnak elindulni. 

Üzent a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak, hogy inkább induljon el az előválasztáson, és ne a választáson ossza meg a szavazatokat. (Kovács Gergő pártelnök ettől korábban lapunknak erősen elhatárolódott.)

A pártoknak azt üzente, vegyék be a programjukba az alkotmány elszámoltatását és az euró bevezetését, illetve

"jelentsük ki, hogy marad a kerítés, hogy a Fidesz által befogadott bűnöző migránsokat ki fogjuk utasítani az országból, és hogy az adórendszerben sem lesz emelés, és a kedvezmények is megmaradnak". 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.