Maruzsa: Az iskolák harmadában kellett intézkedni a koronavírus-tesztek után

  • narancs.hu
  • 2020. december 7.

Belpol

Az államtitkár szerint irreális kérés, hogy mindenkit teszteljenek.

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt a tesztelésen, az óvodapedagógusok 74, az iskolai dolgozók 73 százaléka – mondta el Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a Népszavának a múlt héten már ismertetett adatot. Megerősítette, hogy a tesztelésen részt vevők 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek. Ebből az államtitkár azt a következtetést vonja le, hogy a járványhelyzet stabilizálódása látszik.

Maruzsa arra a felvetésre, hogy sem a diákokat, sem az iskolák technikai dolgozóit nem tesztelték, úgy reagált, hogy 

A célzott, tömeges tesztelés nem terjedt ki a tanárok és a diákok családtagjaira, a szomszédokra, a barátokra sem, aki kötekedni akar, mindig tud egy szélesebb kört mondani. A bemondás felső határa a napi tízmillió teszt – legalábbis az országhatáron belül. Az irrealitást azonban hagyjuk magunk mögött.

A tesztelés összesen 9198 intézményben folyt, intézkedésre ezek harmadában volt szükség – derült ki Maruzsa elmondásából.

Az államtitkár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kérésére, miszerint kezdődjön korábban a téli szünet azt mondta, „A kulcskérdés az indokoltság, a célszerűség és az ütemezés, az operatív törzs ezeket a szempontokat mérlegeli ezen javaslattal kapcsolatban is”.

(Népszava)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.