Matolcsy is bejelentett: indul a "Hajrá!" nevű program

  • narancs.hu
  • 2020. április 7.

Belpol

A jegybankelnök ismertette a Monetáris Tanács döntéseinek legfontosabb részeit. Eszerint feltámasztják a Növekedési Hitelprogramot, megújítják a nagyvállalatoknak szóló kötvényprogramot, 250 milliárd forint osztalékot fizetnek be a költségvetésbe, és javítják a a bankrendszer likviditását.

A jegybank is sajtótájékoztatót hirdetett keddre, amely ezúttal a szokásoktól eltérően személyesen Matolcsy György elnök részvételével történt.

A Monetáris Tanács átfogó intézkedésekről döntött – kezdte bejelentését Matolcsy. Tájékoztatóját a jegybank elnök a Fidesz-KDNP-kormány képviselőihez vagy épp a miniszterelnökhöz hasonlóan az elmúlt évek nagy sikereinek felemlegetésével kezdte. Majd azzal folytatta, hogy a koronavírus miatt "veszélybe került minden, amit elértünk" – írja a hvg.hu.

A vírus megtámadta Magyarországot – hangsúlyozta a jegybankelnök. Majd nyomatékosított, miszerint meg kell erősíteni az ország pénzügyi helyzetét. A cél, hogy Magyarország visszakerüljön a vírus előtti stabil, növekedési pályára.

Matolcsy György öt fő lépést emelt ki a Monetáris Tanács döntései közül.

  • Feltámasztják a Növekedési Hitelprogramot, amelynek ezúttal "Hajrá!" lesz az elnevezése. Ezer milliárd forint lesz a kerete, plusz az NHP+ meglévő 500 milliárdos kerete. Megemelik az NHP futamidejét 20 évre, valamint tíz milliárd forintra az elérhető hitelösszegkeretet. A vállalkozások eddig sok különféle célra vehették fel NHP-hitelt. Az NHP Hajrát viszont bármilyen célra fel lehet majd venni, bérfizetésre is például vagy akár meglévő hitel kiváltására.
  • Az NHP-ban részt vevő bankoknak 4 százalék hiteltámogatást adnak. Ez a kamattal együtt 6,5 százalékos "nyereséget" jelent. Matolcsy azt szeretné, ha a bankok versenyeznének, és alacsonyabb kamatot kínálnának. Az intézkedés 2021 júliusáig él. A jegybank a bankoknak kéthetes hitelbírálati időt ír elő, mert most gyorsaságra van szükség.
  • A jegybank megújítja a nagyvállalatoknak szóló kötvényprogramot. Így 10 év helyett 20 évre adják azt, 20 milliárdról pedig 50 milliárdra emelik az egy cégre jutó részt. De a program keretét egyelőre nem emelik meg, annak fele ugyanis még rendelkezésre áll.
  • A jegybank 250 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe.
  • Matolcsy közlése szerint 1500 milliárd forinttal javította a jegybank a bankrendszer likviditását, illetve a tartalékképzési kötelezettség javításával 250 milliárd likviditást hagy a bankrendszerben.


Mindez összesen 3000 milliárd forint új forrás a gazdaságnak Matolcsy közlése szerint.

Az MNB további döntéseit a sajtótájékoztató során Nagy Márton alelnök ismertette. Kiderült, hogy a jegybank a másodlagos piacon (vagyis nem közvetlenül az államtól) állampapírokat fog vásárolni, vagyis a jegybank hitelezni fogja az államot. A részletek kialakítása és nyilvánosságra hozása a húsvéti ünnep utáni hétre várható. Emellett a jegybank jelzálogleveleket is fog vásárolni. A jegybanknak a jövőben nem lesz likvididáskiszorítási célja. Az intézkedésektől a jegybank a hozamgörbe laposodását várja.

A bankrendszer jó állapotban van, a piacon biztonságos hitelek vannak – közölte Kandrács Csaba az MNB alelnöke. Kiemelte, a jegybank továbbra is elvárja, hogy a pénzintézetek biztonságos körülmények közt folytassák tevékenységüket.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.