Még Bencsik András lapjában is az derült ki, hogy az emberek nem örülnek a CEU távozásának

  • narancs.hu
  • 2018. december 12.

Belpol

Meg is lepte az eredmény a kormánypárti lap szerkesztőségét.

A CEU amerikai diplomát adó képzéseit Bécsbe telepíti át, vagyis a Soros-egyetem részben Bécsbe költözik, de maga az intézmény továbbra is itt marad Budapesten. Ön szerint ez jó vagy rossz?

Ez volt a kérdés a Bencsik András főszerkesztett Demokratában, és hát az eredmény a kormányhoz közeli szerkesztőséget is meglepte. Az 500 fős kutatásból ugyanis az derült ki, hogy emberek nem örülnek az egyetem távozásának.

„Meglepetésre a megkérdezettek 60 százaléka részben vagy egészben rossz dolognak tartja, hogy a Soros-egyetem amerikai diplomát adó képzéseit Bécsbe telepíti át. Csupán 10 százalék tartja ezt jónak, és további 19 százalék részben jónak, azaz a jelek szerint a közvéleményben ez a válság másképpen csapódott le, mint a jobboldali nyilvánosságban. A közömbösök aránya csupán 11 százalék volt” – írta a lap.

(via 24.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?

  • Támogatott tartalom

A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.