Még Köves Slomó is kiakadt Kósa Lajos a Fidelitas kongresszusán tett antiszemita kijelentésén

  • narancs.hu
  • 2019. december 1.

Belpol

Visszautasítja, hogy a magyar politikai közélet erkölcstelenségének terhét bárki is a zsidóságra terhelje át. De azért mentegeti Kósát, nyilván csak elragadtatta magát a belpolitikai harc hevületében.

Mint ismert, Kósa Lajos a Fidelitas tisztújító kongresszusán azt találta mondani, hogy "zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, jól is esett nekik – a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”.

A Fidesz politikusa beszédében az október 13-i önkormányzati választásról beszélt, és az ellenzéki összefogásra utalt antiszemita mondatával.

Csakhogy, mint arra Köves Slomó a 168 Órában közzétett írásában is emlékeztet, az a nagy helyzet, hogy márpedig a debreceni születésű Kósa nem csak antiszemita, de ráadásul hazug kijelentést is tett. Mert " tudvalevő, hogy Hajdú-Bihar megyében nincsenek zsidók. Nincsenek, mert 75 évvel ezelőtt pár nap leforgása alatt haláltáborokba vitték és legyilkolták őket. Tekintettel arra, hogy nincsenek,  így nem is tudhattak szavazni a legutóbbi, 2019 október 13-i helyhatósági választáson. Ez legalább annyira triviális, mint amennyire szomorú."

Bár a kormányhoz erősen kötődő EMIH vezetője szintén kritikával illeti az ellenzéki összefogást. Az inkriminált értelmezési átkötést visszautasítja. Köves szerint "a legócskább 1993-at idéző Magyar Fórumban közölt  sztereotípiákat előkotorva, a liberálisokat a zsidókkal azonosítva, tulajdonképpen az egész liberalizmus-kritikát egy finom antiszemita stichhel spékeli meg" Kósa az idézett kijelentésében.

A Fidesz-barát rabbi mindennek ellenére végtére is mentegeti Kósát. Azt feltételezi, hogy nem tudatos  volt a politikus megnyilvánulása.  "Egyszerűen a láthatóan hirtelen megnövekedett tétű belpolitikai harc hevületében ragadtatta el magát."

De azért ha csak finoman is, de figyelmeztet, miszerint "illendő lenne ennél átgondoltabban fogalmazni. Nem gondolom, hogy Kósa Lajost az antiszemitizmus vezérelné, ugyanakkor azt igen, hogy egy jó szándékú közszereplő feladata nem lehet más, mint hogy a fogalmakat tisztázza, és nem az, hogy éppen összezavarja őket."

Köves szerint "el lehetne, sőt, el kell mondani, hogy az úgynevezett ellenzéki összefogás alapjaiban immorális, de az értéksemlegesség kritikájába és a baloldal és a Jobbik összefogása fölött érzett elkeseredésbe etnikai szálat beleszőni meggondolatlan, vállalhatatlan és végtelenül káros kísérlet".

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.