Magyar Narancs: Számodra mi a legfontosabb tanulsága az elmúlt két hét – főként – budapesti történéseinek?
Gulyás Márton: Kiderült, hogy a Fidesz sokkal szervezetlenebb és felkészületlenebb annál, amit gondolni szoktunk róla. Nemhogy a tőlük kvázi függetlenül formát öltő elégedetlenség kezelésére nincs átfogó stratégiájuk, azt sem tudják, hogyan kellene végigvinni a maguk által a társadalomra oktrojált intézkedéseket. Sokat beszélünk az ellenzék szervezetlenségéről, holott a Fidesz semmivel sem áll jobban. Egyetlen előnyük a végtelen erőforrás-mennyiség, ami lehetővé teszi, hogy bármennyit hibázzanak, mert látszólag mindig van lehetőségük a korrekcióra.
MN: Ezek szerint a mellett az értelmezés mellett vagy, hogy a kormány CEU-ügyben elmérte a várható reakciókat.
GM: Sőt azt is elmérték, hogy milyen intézkedések tompíthatják a tiltakozások élét, hogy mivel lehet esetlegesen megfélemlíteni a demonstrálókat. Bármit csináltak, az csak ösztönözte a részvételi hajlandóságot. Az elmúlt napokban a miniszterelnök gyakorlatilag naponta ad interjúkat a pártpropaganda médiumainak. Ezekben egyértelművé teszi kormányzása retrográd és agresszív karakterét, miközben látszik: rosszul van attól, ha akár csak egy napig is kikerül a kezéből a gyeplő, amit most már hetek óta nem képes szorosan tartani.
MN: Miért éppen a CEU-ügy váltotta ki ezt az elégedetlenségi hullámot? Azt lehetne gondolni, hogy ez a kérdés az elitnek is csak az elitjét érinti közvetlenül.
GM: Ugyanaz a recept, mint az internetadónál, bár elsőre úgy tűnik, hogy az szélesebb rétegeket érintett. A netadós tüntetések sem az adatforgalom tervezett megadóztatásáról szóltak. Addigra hatalmas elégedetlenség gyülemlett fel a társadalom széles rétegeiben, csak éppen 2014 három választásán nem volt olyan politikai projekt, amely ezt be tudta volna csatornázni. Az embereket rettenetesen frusztrálta, hogy hiába akart 60 százalékuk kormányváltást, mégis folytatódott Orbán kétharmados kormányzása. Az internetadó fókuszálta az elégedetlenséget, önmagában is kellő okot adott a tiltakozásra, de a többi frusztráció is csodálatosan tudott kapcsolódni hozzá. Hasonlóképpen, a CEU-ügy önmagában egy magánegyetem partikuláris problémája is lehetne. Szerencsére hét év NER után a társadalom felismeri, hogy itt nem oktatáspolitikai, szakmai kérdésről van szó, hanem arról, hogy a kormány hatalompolitikai megfontolásokból nem szeretné ezt a képzőhelyet továbbra is Magyarországon látni. Tökéletesen rímelt a CEU ügye az ország általános állapotára, az emberek tudták, hogy ha most engednek, azzal legitimálják mindazt, amit eddig tettek velük, és amit még ezután fognak.
| ||
MN: A spontán demonstrációk egy része az előzetes letartóztatásod miatt szerveződött, azóta már szónokoltál is a szombati tüntetésen. A szervezésben is részt vállalsz?
GM: Nem, semmilyen szinten. A letartóztatásomig egyszerű résztvevő voltam, egyáltalán nem exponáltam magam. 2014 óta tudatosan választom ki, hogy mely ügyekben lépek előre, részben azért is, mert szeretném, ha minél több hang érvényesülne, senki elől nem akarom ellopni a show-t. A CEU kapcsán az látszódott, hogy óriási az elvárás a társadalom részéről, itt egy ügy, ami nagyon sokakat összekovácsolt, de nem igazán van ötlet a folytatásra. A festékdobálós akciót azért csináltam, mert nemcsak megengedhetőnek, de szükségesnek is tartottam a véleménynyilvánítás ezen formáját, hogy megmutassam, vannak még békés, erőszakmentes eszközök a kezünkben. Amikor elindultam a flakonnal, sima szabálysértési eljárásra számítottam, hogy ebből ekkora ügy lett, az a hatalom végletes retrográdságáról és beszartságáról árulkodik.
MN: A választási rendszer megváltoztatásának ügyét azért dobtad be, hogy a CEU megmentésén túl is konkrét célt kapjon a tiltakozás?
GM: Egy évvel ezelőtt vetettem ezt fel először, a balatonszárszói találkozón. Nagyjából annyi visszhangja lett, hogy Gulyás is beállt a kriptokommunisták közé. Idén ősszel elindítottunk egy Közös Ország Klub nevű kezdeményezést, ahol már kifejezetten arról beszéltem: ha a 18-as választásoknak ebben a rendszerben megyünk neki, azzal előre biztosítjuk a Fidesz túlhatalmát. Régóta foglalkozom ezzel, a fejemben volt a mozgalom terve; most éreztem úgy, hogy nem szabad tovább várni, hogy egy jó célt lehet adni a tiltakozási hullámnak. Nem hinném, hogy ezzel kifogom a szelet a CEU-ügy vitorlájából. Az egyetem esete azt mutatta meg, hogy a monolit hatalmi tömb semmifajta belátásra nem hajlandó. Ezért nem új törvényt kell hoznunk a CEU-ról, hanem a hatalmi túlsúlyt kell megszüntetnünk, hogy a Fidesz és az ellenzék is a valós társadalmi támogatottsága alapján kerülhessen be a parlamentbe. Hogy végre eséllyel képviselhető legyen az a társadalmi többség, amelyik nem akar fideszes Magyarországot.
MN: Praktikusan hogy képzeled ezt a választói mozgalmat? Viszonylag kevés idő van már a választási törvény átírására, és a hajlandóság még az ellenzék oldalán sem látszik.
GM: A mainstream ellenzéki pártoknak 2014-ben szerepük volt a választási rendszer legitimálásában azáltal, hogy elindultak a választásokon. Az elmúlt három évben sem tették egyértelművé a magyar társadalom számára, hogy a Fidesz hatalma a választási törvénynek köszönhető, amely 40 százalékos támogatottságra 60 százalék feletti mandátumtöbbséget ad. Nem a pártok fogják elérni azt, amire az elmúlt három évben nem voltak képesek. A társadalmi többséget kell az arányosabb választási rendszer mögé állítani. Nagyon sok mindenben nem értünk egyet, de ebben az ügyben közösséget lehet és kell vállalni a szélsőjobboldallal, konzervatívokkal, liberálisokkal, baloldaliakkal. Ahogy a beszédemben fogalmaztam: ha egyetlen dolog van, amit Vona Gábornak és Gyurcsány Ferencnek is megadnék, az az, hogy a társadalmi támogatottságukat leginkább megközelítő arányban kaphassanak mandátumokat a parlamentben. Innentől kezdődhet a valódi parlamentáris demokrácia működtetése. Nem látom, milyen más úton lehetne a Fidesz hatalmát megdönteni.
MN: Amellett, hogy megadtál egy ímélcímet, amin lehet aktivistának jelentkezni, hogy fog kinézni a mozgalom?
GM: A fejemben megvan egy kampány terve az év végéig. Első feladatunk a toborzás, illetve a közösségen belül a szilárd és elmélyült tudás kialakítása arról, hogy miért kampányolunk. Ezt követheti a nyomásgyakorlásra és a tudás szétterítésére alkalmas eszközök kiválasztása.
MN: Az a cél, hogy teljesen arányos rendszer jöjjön létre, vagy megelégednél azzal, ha a 2013-as módosításokat – győzteskompenzáció, választókerületi határok manipulációja – visszacsinálná a kormány?
GM: Van négy-öt alapvetésem arról, milyen lenne egy arányosabb választási rendszer. De a mozgalomban az én javaslatom csak egy lesz a sok közül, választási szakértők bevonásával a tagság fog majd konklúzióra jutni. Nincs egyetlen ideális állapot, a választási rendszer mindig politikai meccs eredménye, a kérdés az, hogy ezt a meccset ki játssza le. A társadalom, a politikai pártok vagy egyetlen monolit tömb, a Fidesz–KDNP? Mi azért küzdünk, hogy a társadalom széles rétegeinek konszenzusát bíró rendszer jöjjön létre. Lehet, hogy ez még a 2010 előttinél is arányosabb lesz, de nem biztos. A lényeg, hogy ne egy vezér találja ki a szolgálandó ideát, hanem ténylegesen közösen dolgozzunk a követeléseinken. Ez teszi lehetővé, hogy az arányos választás ne néhány ember ügye legyen, hanem tömegek tudjanak vele azonosulni.
MN: Ha létrejön az arányos vagy közel arányos választási rendszer, akkor az előrevetíthető támogatottsági adatok szerint vagy a Fideszt, vagy a Jobbikot mindenképp be kellene venni egy 2018-as koalíciós kormányba. Ez nem dilemma?
GM: Ennél durvább veszélyek is vannak, például a Fidesz–Jobbik-koalíció, amit az ember nyilván nem akarhat. Ugyanakkor nagyon széles a bizonytalan szavazók köre, akik vagy azért nem szavaznak, mert cirkusznak, színjátéknak tartják az egészet, vagy azért, mert nincs saját pártjuk. Nekem sincs pártom, nem tudom, kire adnám jó szívvel a voksomat, kényszerek alatt szoktam erről dönteni. Az arányos választási rendszer felszabadíthat energiákat a társadalomban, új pártok elindítását is segítheti. A mai rendszerben egy új formáció azonnal olyan alkudozásba kényszerül, ami csak a saját karakterének a felszámolását, a megalkuvást, az erkölcsi integritás feladását eredményezheti. A választási rendszer miatt a képviseletről csak abszolút módon tudunk gondolkodni: egyetlen tömbnek kell kizárólagos dominanciára szert tennie, és diktálnia. Ezért tartanak a politikusok attól, hogy a különböző együttműködések lerombolják majd a hitelességüket a társadalom szemében. Némi friss levegőt hozhatna az áporodott bűzbe, ha a pártoknak nem kellene alakoskodniuk, hanem a lehető legtisztább módon megfogalmazhatnák önmagukat a választók előtt. Aztán a parlamentben kezdhetnének azon dolgozni, milyen koalíciókötések tudnak kiadni egy kormányzó erőt. Borzasztó fontos lenne, hogy végre tényleg parlamentáris módon kezdjen el működni a demokrácia.
MN: Miért lenne más az „összefogás” megítélése, ha nem a választások előtt, hanem a koalíciókötés alatt jönne létre?
GM: Lehet akár választási összefogás is. Csakhogy 2014-ben nem azért fogtak össze az ellenzéki pártok, mert azt gondolták, hogy tartalmi, politikai, ideológiai összhangban és bajtársiasságban képesek menetelni, hanem mert azt gondolták, hogy máskülönben elvéreznének a Fidesszel szemben. Ki kell tisztítani ezt a rendszert, lehetővé kell tenni, hogy mindenki a maga legtisztább formájában is a szavazataihoz mérten kapjon mandátumokat. Ha van 300 ezer olyan polgártársunk, aki szerint Gyurcsány Ferenc politikájánál nincs jobb az országban, ki vagyok én, hogy elvitassam a megfelelő képviseletüket az Országgyűlésben? Ne azért jusson be Gyurcsány Ferenc és a DK a parlamentbe, mert politikai zsarolási kampánnyal bele tud kényszeríteni más pártokat a közös indulásba, hanem azért, mert fel tud mutatni elég támogatót, akik azt mondják: „Gyurcsány a mi vezérünk.” Én ezzel nem fogok egyetérteni, de a demokráciának pont az a lényege, hogy az egyet nem értéseinket képesek vagyunk intézményeket működtetve felmutatni, vállalni és megvívni.
MN: Egy másik megfontolás szerint egy csomó kétharmados szabályt – magát a választási törvényt is – csak úgy lehetne megváltoztatni, ha az ellenzék – akár a Jobbikkal – kétharmaddal verné meg a Fideszt a mai választási rendszerben. Ha megvolt a demokratikus visszarendeződés, már nyugodtan ki lehet írni az arányos választásokat.
GM: Ez kicsit olyan, mint a Grimm-mesék: szeretem, jól hangzik, de ha megkaparom, kiderül, hogy nem tartható. Teljes fantazmagória, hogy ha a Juhász Péter által az „új pólushoz” sorolt, az együttműködésre sokkal inkább rákényszerített pártok sem tudnak megállapodni, akkor majd az MSZP-től a Jobbikig létrejön a technikai koalíció, és mindenhol egyetlen jelöltet állítanak a Fidesszel szemben. Ráadásul ez nem is lenne szerencsés. Tételezzük fel, hogy a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a PM és a Momentum valóban abba a helyzetbe kerül, hogy 300 napig kormányozhat. Abban még talán egyetértenének, hogy Polt Pétert le kell váltani, hogy új alkotmány kell, de nyilvánvalóan nem tudnának új főügyészt megnevezni, új alkotmányszöveget előállítani. Csak megerősítené a torz, antidemokratikus kereteket, ha még erőteljesebb mimikrire kényszerítenénk a politikai szereplőket, akiknek ma is az a bajuk, hogy nem beszélhetnek nyíltan önmagukról. Ha az arányos választási rendszerben kétharmadot nem szerző többséget valóban gátolna a kormányzásban a Fidesz által itt hagyott „háttérhatalom”, nézzük meg, ez az elégtelen működés lesz-e annyira élményszerű, hogy egy megismételt választáson a szavazók már megadják a minősített többséget. Nem lehet egy lépésben az összes rendszerproblémát megoldani – és az igazi rendszerprobléma nem Polt Péter vagy a Nemzeti Bank mostani működése, hanem az, hogy a választási rendszer aránytalanul támogatja a legszervezettebb tömböt.
MN: Korábban azt nyilatkoztad, hogy a választási bojkottot is elfogadható eszköznek tartod. Ha nem sikerül a rendszer megváltoztatása, ne is induljanak az ellenzéki pártok?
GM: Folyamatosan mérlegelni kell, milyen eszközökkel lehet a társadalmi nyomást szinten tartani, erősíteni és élesíteni a Fidesz irányába. Ezek között a bojkott is szerepelhet, de jelenleg nem itt tartunk, a bojkott a végső kétségbeesés utolsó próbálkozása lehet. Csak nagyon kivételes társadalmi helyzetben állítható elő. Addig még rengeteg dolgunk van.
MN: A mozgalom szervezésén túl vannak egyéb politikai ambícióid?
GM: Sem pártalapításban, sem formális politikai szerepvállalásban nem gondolkozom. Lassan két éve megtaláltam azt a szerepet, ami számomra leginkább vállalható, a YouTube-csatornámban még nagy potenciált látok, és a mozgalomszervezés is hiányt tölthet be a magyar politikai palettán. A párt intézményi szempontból egy építkezés csúcsterméke, és rengeteg előfeltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ne veszítse el a kapcsolatát a társadalommal.
MN: A Momentum ezt mennyire csinálta jól, mennyire viselkedtek valódi mozgalomként, mielőtt párttá alakultak?
GM: 2016 végén senki nem gondolta volna, hogy pont az olimpiarendezés megakadályozása lesz az az ügy, amely felvillanyozza az embereket politikailag, akár egy aláírás erejéig is. Ennek ellenére a Momentum példáját adta annak, hogy meg lehet csinálni. Fontos, hogy ne féljünk látszólag elérhetetlen, ambiciózus célokat kitűzni – mint amilyen az arányos választási rendszer –, mert ezek érdekében a társadalom is hajlandó odatenni magát.
MN: Mit szóltál Orbán Viktor „viszkető tenyeres” interjújához?
GM: Orbán Viktort nem tekintem szuverén tényezőnek, naponta ad interjúkat annak érdekében, hogy uralni tudja a közbeszédet, ehhez egyre erősebb állításokra van szükség. Amit mond, az nem társadalompolitikai elképzeléseiből, nem koherens stratégiából következik, hanem kizárólag a „pillanat uralásának” parancsából. Orbán hétről hétre evickélő politikai szereplő, aki rég elvesztette azt a késztetését, hogy a társadalom egésze számára kínáljon politikai valóságot és víziót.
MN: Ezt a kérdést azért is tettem fel, mert Bayer Zsolt Orbánnál sokkal közvetlenebbül vetette fel a tüntetők megregulázásának lehetőségét, de a veled színpadra álló Varga Gergő is azt mondta, hogy a pesti nép rángatja ki a Parlamentből a kormányt, ha nem mond le. Veszélyes lenne, ha elszabadulnának az indulatok?
GM: Nem kérdés, hogy veszélyes lenne. Nem azért állok az erőszakmentesség oldalán, mert széplelkű mimóza vagyok, hanem azért, mert az erőszak nem tud fenntartható társadalmi állapotokat eredményezni. Az ukrán, a macedón és az észak-afrikai forradalmak is megmutatták, hogy véres, erőszakos módon nem lehet olyan konszenzuális helyzetet kikényszeríteni, amely a társadalmat fenntartható módon konszolidálni tudná. Ha erre kényszerül a társadalom, az általában sokkal regresszívebb erők visszarendeződésére ad lehetőséget; és én attól nem lennék boldog, ha az elnyomónkat nem Orbán Viktornak, hanem Vona Gábornak, Lázár Jánosnak vagy bárki másnak hívnák. Nem abban vagyok érdekelt, hogy Orbán Viktor takarodjon, hanem abban, hogy véget érjen az a politikai kultúra, amelyik Orbán Viktorokat termel ki. Szeretném, ha nem olyan kérdések rabolnák le a kapacitásainkat, hogy narancsos vagy szegfűs legyen ez az ország, hanem e helyett közös lehetne végre.
MN: Szükség van-e arra, hogy az utcai tüntetések hasonló intenzitással folytatódjanak?
GM: A forradalmak, intenzív társadalmi mozgások nem hirtelen, a semmiből jönnek, mindig hosszú kulturális kiteljesedés előzi meg őket. Fontos, hogy ezek az erők tudjanak valahonnan politikai ideológiát meríteni, legyenek személyek, akik szerepeket vállalnak magukra, legyen egyáltalán igazoltsága a küzdelemnek. Egy tüntetést nem egybites logikával kell mérlegelni, hogy ha megdönti az Orbán-kormányt, akkor sikeres, ha meg nem, akkor teljes kudarc. Ezzel gyarmatosítjuk magunkat most már hét éve! A mostani tüntetésekben egy csomó felhalmozódott tudás van Sándor Máriáék, a Tanítanék, a Várady Zsolt-féle mozgalom vagy a Milla demonstrációiból. Ezek soha nem totálisan elvesztegetett energiák, mindig építik a társadalom immunrendszerét, demokráciáról való tudását, lehetővé teszik, hogy pontosabban értsük egymást, jobban tudjunk együttműködni. Ha a mostani tüntetések esetleg ki is fulladnak egy hét vagy egy hónap múlva, akkor sem lesznek hiábavalóak, mert építik a közös tudást, azt a Magyarországot, amit Orbánéval szembe szeretnénk állítani. Ezt nem szabad lebecsülnünk – és ne is becsüljük le, mert pont ez lenne a hatalom érdeke.
| Névjegy Gulyás Márton (30) a Krétakör Alapítvány volt ügyvezetője, a Humán Platform civil ernyőszervezet egyik alapítója, jelenleg Slejm – A torkon ragadt politika címmel vezet politikai vlogot a YouTube-on. Politikai performanszairól ismert: zavart már meg DK-s tüntetést, Markó Iván egy előadásának tapsrendjét, a tavalyi kopaszbalhé után pedig leszerelte a Nemzeti Választási Iroda névtábláját az épületről. Miután Áder János aláírta a lex CEU-t, narancssárga festékkel próbálta megdobni a köztársasági elnöki hivatalt, ezért első fokon 300 óra közérdekű munkára ítélték. A múlt szombati, Szabadság téri tüntetésen hirdetett társadalmi mozgalmat a választási rendszer arányosításáért. |
