„Még mindig elegünk van!” – diákok tüntettek az Astorián

  • narancs.hu
  • 2023. január 27.

Belpol

A félórás demonstráció sem a buszok közlekedését, sem az autóforgalmat nem akadályozta.

„Kedves Budapest! Még mindig elegünk van! – Tüntetés az oktatásért” néven szerveztek demonstrációt péntek reggelre az Astoriára az Eötvös József Gimnázium diákjai.

A Telex helyszíni tudósítás szerint fél 8-tól 8 óráig tartott az esemény. A diákok a korábbi demonstrációkról már ismerős nagy, színes kézlenyomatokkal díszített molinót vitték magukkal, amelyen „A tanárainkkal vagyunk!” felirat olvasható. A tiltakozó diákok a „Csend nem rend” és a „Szabad ország, szabad oktatás” jelszavakat skandálták. Beszámolók szerint az Astoriánál összegyűlt néhány száz fős tömeg végig elfért a tér sarkán, így sem a buszok közlekedését, sem az autóforgalmat nem akadályozta a tüntetés. 

Strbka Anna, a demonstráció főszervezője a lapnak elmondta, a következő fontos esemény a jövő keddre meghirdetett ülősztrájk lesz.

A hvg.hu szerint a tömegben elvétve lehetett csak felnőtteket látni, elsősorban tehát diákok vonultak utcára. A tüntetőket szokásos módon dudálással bíztatták a kiskörúton elhaladó autósok.

A lap kérdésére egy kilencedikes diák elmonda, azért vett részt a tüntetésen, mert szerinte „tanárnak lenni az egyik legszebb dolog, és most ellehetetlenítik őket.” Egy másik diák arról beszélt, alapvetően csalódott, mert nem látja a pozitív változást, márpedig, ha nincs változás, „akkor ki fog tanítani minket?”

A péntek reggeli megmozduláson beszédek nem voltak, a szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy molinókkal és a hangjukkal készüljenek. Az esemény Facebook-oldalán azt írták: „A pedagógusok lassan egy éve vívnak szüntelenül csatát a kormányzattal, heti rendszerességű sztrájkokkal és polgári engedetlenséggel.

Ezen héten országos sztrájkban vesznek részt a tanáraink, kockáztatva ezzel az egzisztenciájukat. Mutassuk meg kiállásunkkal, hogy mellettük állunk!”

Január 23-tól országszerte egyhetes munkabeszüntetéssel folytatják a tiltakozást a pedagógusok. A sztrájkhét részleteit még január 10-én a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tette közzé a nedolgozzingyen.hu-n. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár Január 26-ra hívta össze a sztrájkbizottság ülését, ahol az államtitkár érdemben végül a sztrájkkövetelések egyetlen pontjára sem reagált. Maruzsa Zoltán korábban figyelmeztette szakszervezeti vezetőket: „a köznevelési intézményekben az intézményvezetők és a tankerületek az elégséges szolgáltatás körébe tartozó szolgáltatások teljes körű biztosításáért mindent megtesznek” a sztrájknapokon.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.