Még nem lesz Lázárból teniszelnök

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 8.

Belpol

Elhalasztja a tisztújítást a Magyar Tenisz Szövetség.

Elhalasztja a tisztújítást a Magyar Tenisz Szövetség. Az MTSZ hétfőn éjjel a honlapján közölte, hogy az elnökség a járványügyi korlátozások fennállása miatt hozta meg döntését. Az új időpontról a veszélyhelyzet megszüntetésének függvényében várható tájékoztatás - írja az MTI.

A tisztújító közgyűlésre azért kerül sor, mert május 13-án öt elnökségi tag - Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba - lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt egy teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban - Richter Attila akkori főtitkár lemondása után - rendelt el az elnökség. Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

Májusban a Vidéki Tenisz, a Teniszezők a Teniszért, valamint a Tiszta Tenisz mozgalom közösen bejelentette, hogy Bardóczky Kornélt javasolja a - jelenleg Szűcs Lajos által vezetett - MTSZ szakmai elnökjelöltjének. Kommünikéjükben hangsúlyozták, hogy alapelvként olyan elnökjelöltet, elnökségi tagokat és vezető tisztségviselőket támogatnak, akik nem voltak részesei az elmúlt évek vezetésének és döntéshozói testületeinek.

Közben a hírek szerint kormányzati oldalról lehetséges jelöltként Lázár János neve merült fel.

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.