A makói sztrájknak is véget vetett a zárlat

Belpol

A gumigyár vezetése és a sztrájkolók megállapodtak: év végéig visszaállítják a tavaly nyáron felmondott kollektív szerződést.

Ez év végéig visszaállítja a korábbi kollektív szerződést a makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. – olvasható a cégvezetés közleményében, amelyet a narancs.hu-nak is eljuttatott csütörtök délután. Hornyacsek Zoltán, a Continental országos kommunikációs vezetője azt írta, a csütörtökön bejelentett országos korlátozások miatt úgy látja jónak a cég, ha a dolgozók és családjaik védelmében feloldja a „sztrájkhelyzetet”. Ezért ajánlották fel, hogy határozott időre ismét érvénybe lép a dolgozók juttatásait is rögzítő dokumentum. A javaslatot a késő esti egyeztetésen mindhárom érdekképviseleti szerveződés, így a sztrájkot szervező Makói Gumiipari Szakszervezet is elfogadta a Contitech közleménye szerint.

A kollektív szerződést tavaly nyáron a cégvezetés mondta föl, egyoldalúan. Az is kiderült, miért: a dolgozók juttatási rendszeréhez szeretne hozzányúlni. A Makói Gumiipari Szakszervezet a jobb munkakörülmények elérése érdekében előbb figyelmeztető, majd nyolcórás, huszonnégy órás munkabeszüntetést tartott, végül kedden határozatlan idejű sztrájk kezdődött.

Azóta egymás után nyilvánítják ki szolidaritásukat a különböző szakmák érdekképviseletei a makóiakkal. A győri Audi Hungária Független Szakszervezet – amely korábban egymillió forintot is fölajánlott, ha sztrájksegélyre lenne szükség – legutóbb videoüzenetben biztatta kitartásra a makóiakat:

✊🏻😉😅😊❤️🤝👏🙏🏻

Közzétette: Makói Gumiipari Szakszervezet – 2021. március 3., szerda

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.