Megérkezett az új holland nagykövet, de nem biztos, hogy fogadjuk

  • - urfi -
  • 2017. szeptember 1.

Belpol

Szijjártó korábban azt mondta, hogy be sem teheti a lábát a Külügyminisztériumba.

Hollandia magyarországi nagykövetsége a Facebookon jelentette be, hogy megkezdte első munkanapját René van Hell kijelölt nagykövet. Mint azt mindenki tudja, múlt héten Szijjártó Péter külügyminiszter hazarendelte a hollandiai magyar nagykövetet, miután Gajus Scheltema távozó holland nagykövet egy interjúban bírálta a kormány ellenséggyártó retorikáját és a rendszerszintű korrupciót.

Ekkor Szijjártó azt is kijelentette, hogy a Magyarországra érkező új holland nagykövetet semmilyen minisztériumban és semmilyen állami intézményben nem fogják fogadni mindaddig, amíg a holland kormány nem ad hivatalos magyarázatot a kijelentésekre.

René van Hell a LinkedInre feltöltött adatai szerint régóta dolgozik különböző tisztségekben különböző minisztériumokban, illetve megfordult a washingtoni és az uniós holland képviseleten is. Elsősorban gazdasági területen tapasztalt, előző munkája a külügyminisztérium vállalkozási osztályának vezetése volt, igazgatói rangban. Már múlt decemberben eldőlt, hogy augusztustól ő képviseli Hollandiát Magyarországon. (Ha hagyják.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.