Megint Mészáros Lőrinc örülhet: tovább drágul a Matolcsy-egyetem építkezése

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 5.

Belpol

Másfél milliárdot ugrott.

A kecskeméti Campus beruházást elnyert ZÁÉV Építőipari Zrt. a két éve leszerződött 11 milliárd 999 millió forint helyett 13 milliárd 449 millió forintért építi meg a létesítményt. A mostani már az ötödik módosítás a sorban – írja cikkében a napi.hu.

Mint az köztudott: a ZÁÉV ma már Mészáros Lőrinc érdekeltsége.

Magáról az egyetemről tavaly nagyobb írást közöltünk:

Hírösök és gazdagok - Közpénzszivattyú és sötét ügyek az épülő Matolcsy-egyetem körül

Kecskeméti történetünk a NER rokoni közpénzszivattyújának legszebb hazai példája. Kis lopás, nagy lenyúlás szépen egymásra épülve. Kecskemét külvárosában, az 52-es út mellett több mint egy éve építik az előbb Pallasz Athénére, majd a nagy matematikusra, Neumann Jánosra keresztelt egyetem új campusát. Azaz egyelőre csak annak főépületét, amelybe ottjártunkkor épp az ablakokat illesztették be a munkások.

 

A napi.hu azt írja: „a nyílt tender módosítását az ajánlatkérő Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A ZÁÉV 2017 februárban 2019 augusztus végére vállalta a befejezést, amely az oktatási épület kivitelezését, az adminisztrációs épület alapozását a födém lezárását, továbbá a terepszint alatti gépészeti épület létrehozását jelenti.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.