Megjelent a pedagógusok béremelését pontosító rendelet

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. január 18.

Belpol

A BM szerint a teljesítménybérezéssel azok is jól járnak, „akik többet tesznek a gyermekekért”.

Minden feltétel adott a tanárok és óvónők béremeléséhez – közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel. A tárca közleménye szerint „a szakmai és társadalmi egyeztetések lezárását követően” a kormány a szerdai ülése után rendeletben pontosította a tanárok és óvónők béremeléséhez szükséges részletszabályokat, hogy az érintettek már a februári kifizetéskor az emelt bérüket kaphassák.

A rendelet megjelenésével minden feltétel adott az új, emelt bért tartalmazó kinevezésmódosítások kiadásához. A rendelet alapján az új kinevezéseket január 30-ig kaphatják meg az érintettek. 

A tájékoztatás szerint a tanárok, tanítók, gyógypedagógusok és óvónők bére januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik, és a béremelés a következő két évben is folytatódik.

A béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint. 

Az idei béremelésre a kormány létrehoz egy alapot, amelyben 340 milliárd forintot különít el. A béremeléshez szükséges forrás döntő többségét a magyar költségvetés biztosítja. 

A rendelet értelmében

  • a pályakezdő gyakornokok bére 2024-ben 528 800 forint,
  • Pedagógus I. kategóriában a havi illetmény alsó határa 410 ezer forintról 538 ezer forintra nő,
  • pedagógus II. kategóriában pedig 430 ezer forintról 555 ezer forintra,
  • Mesterpedagógus kategóriában a havi illetmény alsó határa 520 ezer forintról 630 ezer forintra nő,
  • a kutatótanárok esetében pedig 640 ezer forintról 750 ezer forintra.

Kitértek arra is, hogy a pedagógusok az alsó sávhatárnál többet is kereshetnek. Az egyes fokozatokhoz tartozó illetménysávon belül az emelés mértékét a későbbiekben növelheti például a szakmai gyakorlati idő, a végzettség, az önként vállalt többletfeladatok, a tanított tantárgyak száma és a munkakör munkaerőpiaci pozíciója. A mesterfokozat meglétével további 2 százalékos, egyes kiemelt tantárgyak tanítása (matematika, kémia, biológia, fizika, földrajz, természettudomány, digitális kultúra) esetén további 4 százalékos illetményemelés jár.

A BM szerint a teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért és nagyobb mértékben emelkedik a fizetése például azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak. Hiszen a bérrel párhuzamosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is: a felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bére továbbra is 20 százalékkal magasabb kell, hogy legyen. A rendelet azt is rögzíti, hogy teljesítményértékelés alapján az illetmény nem csökkenthető. 

A tanárok átlagbére a mostani emeléssel eléri a diplomás átlagbér 71,8 százalékát, a további emelésekkel pedig 2025-re eléri a 80 százalékát. Kormányhatározat rögzíti azt is, hogy ha a diplomás átlagbér emelkedése a tervezettől eltérő, a béremelés mértékét indexálni kell, ezért a kormány az év folyamán monitorozza majd az átlagbérek alakulását.

A kormány azt is bejelentette, hogy a köznevelésben dolgozó pedagógusok béremelésével párhuzamosan 24 ezer szakképzésben oktató bérét is emeli, olvasható a közleményben. 

A friss Magyar Narancsban foglalkoztunk a pedagógus béremeléssel. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.