Megjelent az új rektori pályázat, és kizárja a Zeneakadémia szenátusának jelöltjét

  • narancs.hu
  • 2023. július 22.

Belpol

Részben kiterjeszti, de más szempontból annál jelentősebben szűkíti a jelentkezők körét az éjjel megjelent kiírás.

Július 21-én éjjel közzétette a Kulturális és Innovációs Minisztérium az új pályázati kiírást a Zeneakadémia rektori posztjára. Erre azért volt szükség, mert a Zeneakadémia oktatói és számos tudományos szervezet tiltakozott Csák Jánosnál a diszkriminatív első kiírás miatt. A miniszter kedden az ATV-ben jelentette be, hogy új kiírás készül.

Az újonnan hirdetett álláspályázat abban más az előzőhöz képest, hogy kiterjeszti a jelentkezők körét a klasszikus zene területén kívül érkezőkre és lehetőséget biztosít az előadóművészek mellett az alkotóművészeknek is. Ugyanakkor egy kormányrendeleti hivatkozással le is szűkíti azt azokra a pályázókra, akik rendelkeznek a Kossuth- vagy Széchenyi-díj, a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, vagy a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj kitüntetések valamelyikével. Ahogy arról több cikkben is írtunk, a szakmában ugyanis úgy hírlik, a pályázatot Keller Andrásra a Concerto Budapest karmesterére szabták. A Zeneakadémia szenátusa nem őt, hanem Kutnyánszky Csabát állította volna jelöltként, aki viszont az utóbbi kitételnek nem felel meg.

A minisztérium lépése faramuci helyzetet teremt, amennyiben az állami díj meglétét elvárja, de a kulturális kormányzat állami díj fejében egyetemi tanári címet is adományozhat – pont így történt ez Keller András esetében, aki júliusban, Novák Katalin javaslatára, a Kossuth-díjára hivatkozva kapott egyetemi tanári címet. Az álláspályázat ellenben nem veszi figyelembe a Liszt- és Erkel-díjakat sem, amik a magyar állam által adományozható legmagasabb zenei kitüntetések.

Minap megjelent helyzetértékelésünkben azt írtuk, Csák János úgy fújt visszavonulót, hogy közben az ajtóban felejtette a bakancsát. Annak a 206 egyetemi oktatónak, aki a pályázat ellen tiltakozott, egyetlen esélye az lenne, „ha sikerül olyan rektorjelöltet találniuk, aki a miniszternek és az egyetem szenátusának egyaránt tetszik”.

Pályázni a kiírás megjelenését követő harminc napon belül, vagyis 2023. augusztus 21-ig lehet, a pályázatok elbírálási határideje október 31.

A Zeneakadémia válságos helyzetéről legutóbbi lapszámunkban írtunk: az egyetem kancellárja ugyanis az a Kotán Attila Bertalan, aki a BME-n is összeférhetetlennek bizonyult.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.