Mégsem indul az MSZP társelnöki posztjáért Ujhelyi István

  • narancs.hu
  • 2022. június 29.

Belpol

Szerinte ilyen belső hangulatban a teljes újjászületést szorgalmazó programja nem megvalósítható.

Mégsem indul az MSZP társelnöki posztjáért Ujhelyi István EP-képviselő, értesült a 24.hu.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Ujhelyi István április végén úgy döntött, hogy elindul a párt társelnöki posztjáért. Majd elindította az eselykozosseg.hu weboldalt is, amivel kapcsolatban azt mondta akkor:

"Nincs semmi kőbe vésve, de határozottan hiszek abban, hogy teljes újjászületésre van szükség ahhoz, hogy az MSZP-nek ne csak múltja, de jövője is legyen – ezért javaslom, hogy a mély tartalmi és szerkezeti átalakulás végén nevezzük át a pártot 'Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége' névre, a megfelelő külső megújulással együtt".

Hosszan írt arról is, hogy miért az Esély szót tartja alkalmasnak az új névre: ebben a kifejezésben szerinte minden benne van, amely egy valódi, hiteles szociáldemokrata közösséget képes megjeleníteni. 

Ehhez képest kedden levelet küldött a választmányi tagoknak, és a levél a 24.hu-hoz is eljutott. Ujhelyi abban azt írja: a párt radikális megújítására vonatkozó javaslatai „inspiráló vitákat” indítottak el a közösségen belül, és a külső fogadtatás is pozitív volt, a párttagokkal való találkozók pedig lelkes, „Gyerünk, csináljuk meg!” hangulattal zárultak. Csakhogy "politikai közösségünk jelentős személyiségei befeszültek (…) egyértelművé tették számomra, hogy nem velem képzelik el a párt vezetését. Le is fagyott a belső rendszerünk, egyre inkább látszott, hogy ismét nem a kifelé való megerősödésünk, hanem a belső harcaink viszik el az energiát."

Majd hozzátette:

Két út közül kellett tehát választanom: a politikacsinálás helyett házon belül harcolok meg igazamért, és ezzel hosszú hónapokra a belső megosztottságot szítom, vagy levonulok a pástról, és tudomásul veszem, hogy a párt egyes megyei es országos vezetői egyelőre nem támogatják a tényszerűen kockázatos, és a politikai habitusom miatt pörgős, azonnali változásokat. Az utóbbi mellett döntöttem. Lehet, hogy hibásan ítélem meg, de ilyen belső hangulatban az alábbi, teljes újjászületést szorgalmazó programom nem megvalósítható.

Ujhelyi arról is írt, hogy így utat enged Molnár Zsolt budapesti elnök elképzelésének, hogy Nemény András szombathelyi polgármester legyen az MSZP elnöke.

"Az ő hivatalos bejelentkezésének eddig én voltam a gátja, mert ő sem akarta tisztségért zajló testvérháborúba sodorni zsugorodó szervezetünket. Talán így feloldható az elmúlt két hónap bénultsága, és végre elindulunk egy irányba, mert a mostani helyben topogás csak roncsolja esélyeinket" – olvasható a levélben.

Majd Ujhelyi még megjegyzi: továbbra is aktív marad, és az Esély szociáldemokrata mozgalom építésére koncentrál.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk