Megszólalt P. József: „a felvételeket elvittem Borkainak, de nem zsaroltam meg”

  • narancs.hu
  • 2019. november 20.

Belpol

Elárulta a teljes nevét is.

„2018 júniusában kaptam egy telefonhívást egy olyan személytől, akit nem ismertem. Titkosított telefonszámról hívott. A lényeg az volt, hogy a budapesti szálloda, a Novotel portáján hagytak a nevemre egy borítékot. Nem mondták el, hogy mi van benne, csak hogy adjam át Borkai Zsoltnak. Én ezért a borítékért aztán elmentem, azt felvettem. Azt csak a kocsiban néztem meg, hogy mi van benne. Amit akkor láttam, azon elképedtem.

A felvételeket megmutattam a kocsiban ülő utastársamnak, majd Győrbe mentem, és a felvételeket átadtam Borkai Zsoltnak, aki nagyon örült ennek, fülig ért a szája. Hálálkodott. Kérdezte, hogy hálálhatná meg ezt. Én meg mondtam, hogy sehogy. Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit” – mondta P. József, alias Póczik József a 24.hu-nak.

A korábbi válogatott labdarúgót előállította a rendrőség a Borkai-szexvideókkal kapcsolatban. Póczik az is elmondta, hogy sokan ismerik, és azt is tudják, hogy jóban van Borkaival, még aktív sportolói múltjukban voltak közös edzőtáborban. „66 évig nem zsaroltam meg senkit, most sem tettem” – fogalmazott.

„Ártatlannak és sértettnek érzem magam. Amivel vádolnak, nem történt meg” – tette hozzá.

Póczik Józsefnél hétfőn este hatkor tartottak házkutatást, ekkor a hatóságok minden adathordozót lefoglaltak, őt pedig Budapestre szállították. Úgy tudni, hogy két feljelentő van az ügyben, a nyomozók szerint 10 millió forintot szeretett volna kapni a korábbi válogatott labdarúgó.

Győrben hetek óta terjedt a pletyka Póczikról és a felvételekről, ezért maga jelentkezett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, hogy vallomást tegyen – erre nem került sor.

Borkai-botrány: Két prostituáltat is előállítottak

Ők is zsarolással próbálkozhattak. Két prostituáltat is előállítottak a Borkai Zsolt szexvideós ügyével kapcsolatban - írja a Magyar Nemzet. A két nőt a Marina Part Lakóparkból vitték el, majd őrizetbe vették és inditványozták a hatóságok a kényszerintézkedést, tehát a letartóztatás elrendelését velük szemben.

Figyelmébe ajánljuk