Egy ideje nyilvánvaló, hogy a Fidesz-KDNP vezette kabinet gazdaságpolitikájához - amelynek lényege, hogy az állami kiadások csökkentése nélkül mérsékelje a költségvetés hiányát úgy, hogy közben a beígért adócsökkentést is végrehajtja - mindenképpen szükség van a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott vagyonra. Ám mivel ez a vagyon magánszemélyek egyéni számlákon nyilvántartott magánmegtakarításaiból áll össze, csak úgy elvenni nem lehetett. Jogállami megoldásként kínálkozott volna, ha valahogy meggyőzik a pénztári tagokat, hogy megéri nekik a vegyes (állami+magán) nyugdíjrendszerből önként átlépni a tisztán államiba, s ezzel a megtakarításukat a költségvetés rendelkezésére bocsátani. Erre azonban kevés volt az esély, hiszen amint a saját pénzéről van szó, a magyar ember nem kifejezetten államhívő (onnan csak kapni szeret). A csekély visszalépési hajlandóságot jelezték a közvélemény-kutatások is, no meg a tény, hogy a tavalyi visszalépési lehetőségkor még azoknak is csak alig több mint fele tért meg az állam kebelére, akiknek életkorukból adódóan egyébként valóban ez lett volna az ésszerű választás.
A fáradságos és sikerrel aligha kecsegtető rábeszélőkampány helyett ezért a kormány a nyílt fenyegetést választotta: a múlt szerdán bejelentett és péntekre törvényjavaslatba is foglalt döntés értelmében elesik az állami nyugdíjrészétől az, aki pénztári megtakarításait nem adja be "önként" a közösbe. Az állami nyugdíjalapba fizetett nyugdíjjárulékát persze tovább vonják, csak nem kap érte semmit.
Mivel a majdan nyugdíjba vonulónak a vegyes rendszerben is jóval több (sommásan: háromszor annyi) nyugdíj érkezne a tb-től, mint a magánpénztártól, nincs az a járulékfizető, akinek a maradás megérné. A kormány ráadásul biztosra akar menni: a magánnyugdíjrendszerben maradóknak 45 napjuk lesz arra, hogy személyesen jelentkezzenek a mintegy 30 ügyfélszolgálat valamelyikén - az adminisztráció lebonyolítása tehát igencsak nehézkes lehet.
A köztudomásúlag zseniálisan kommunikáló kormány természetesen nem mondhatta azt, hogy ötlete sincs a gazdaság fejlesztésére, és ezért, kedves emberek, a szabadrablásban látja a továbbélése egyetlen esélyét. Ehelyett a primitív mellébeszélésen túl olyan magyarázatokkal is előállt, amelyek bár nem igazak, bonyolultabb megítélhetőségük miatt akár hihetők is lehetnek - ámbár ehhez azért nagyon erős hit kell.
Járni jár
A legfontosabb, minden (volt) pénztártagot érintő kérdés, hogy ezek után milyen nyugdíjra számíthat. A kormányzati megszólalók ígérete szerint az átlépők jobban járnak. Ám valójában nem lehet biztosat tudni - annak sem kicsi a valószínűsége, hogy rosszabbul járnak. Kétségtelen, hogy az átvitt vagyon a befizetések (járulékok) mértékének megfelelően növeli az állami pillérből származó nyugdíjvárományt. Az eddigi szisztéma szerint a vegyes rendszer tagjai a tisztán állami rendszerben levők nyugdíjának háromnegyedét kapták volna az állami pillérből, a maradékot a magánpillérből. Utóbbi a járulékok negyedével gazdálkodott, tehát a befektetések sikerességétől függően az innen származó rész lehetett volna a hiányzó egynegyed - annál több, vagy akár kevesebb (az arány természetesen attól is függ, hogy közben az állami rész hogyan változik). Most annyi történik, hogy a visszalépők mégsem csak háromnegyednyi állami nyugdíjat kapnak, hanem teljeset. Mivel az állami nyugdíj mértékét erősen befolyásolja az életpálya-kereset és a ledolgozott évek száma, a többet keresők (akiknek tehát az átvitt, szintén a jövedelemtől függő magánnyugdíj-pénztári egyenlegük is nagyobb) több tisztán állami nyugdíjra is számíthatnak. Persze nem egyenesen arányosan, mert míg a magánpénztári egyenleg kizárólag a befizetett összegektől függött, az állami pillérben eddig is volt, s nyilván eztán is lesz valamilyen újraelosztási elem. Ami persze a rendszer átláthatatlansága miatt nem érzékelhető, tehát állítani bármit lehet: jós legyen a talpán, aki a két verzió közötti különbséget számszerűsíti.
Az állami nyugdíj azonban mindig csak ígéret. Ami vagy betartható, vagy nem: az utóbbi években is jócskán láthattunk vidáman megemelt, majd lehajtott fejjel csökkentett nyugdíjakat. A két pillér közötti legfontosabb különbség az, hogy az állami tb-be fizetett járulékokat egyből megkapják a mostani nyugdíjasok, míg a magánpillérbe fizetett részt mindenki a saját időskorára teszi félre. A megtakarításra azért volt szükség, mert mire a mostani aktívak nyugdíjasok lesznek, a demográfiai folyamatok miatt arányaiban a mainál is kevesebb akkori aktív dolgozótól lehet majd beszedni az akkori nyugdíjakhoz szükséges járulékokat. Pedig a nyugdíjjárulék már ma is több mint a bruttó fizetés harmada, azaz több mint a nettó fizetés fele. Például egy havi nettó 200 ezret kereső alkalmazott 110 ezer forintot fizet havonta, hogy meglegyen a mostani nyugdíjak fedezete - nehéz elképzelni, hogy a most aktívak gyerekeitől és unokáitól majd ennek akár a másfél-kétszeresét be lehetne hajtani. Az évtizedek múlva esedékes járulékemelésnél tehát sokkal valószínűbb, hogy a pénztári rendszer államosítása miatt később igen sovány nyugdíjra lehet csak számítani. Másik lehetőség, hogy a nyugdíjkorhatár fog ma még elképzelhetetlen szintre emelkedni.
A demográfiai folyamatok persze alakíthatóak. Ám a termékenység növeléséhez sok egyéb mellett a nők foglalkoztatottságán és a napközbeni gyerekelhelyezési lehetőségeken keresztül vezet az út, míg a mostani kormány csak a családtámogatások növelésében gondolkodik - hiába, hogy míg a készpénzes támogatásokban eddig is Európa élvonalában, addig a gyerekvállalási hajlandóságban az utolsók között voltunk.
Időskori demencia
A néphülyítés kitüntetett esete, miszerint a visszakényszerítésre azért van szükség, mert úgymond nincsen pénz a mostani nyugdíjak kifizetésére. Matolcsy György általában a nyugdíjkasszából hiányzó 900 milliárd forintról beszél, Selmeczi Gabriella "nyugdíjvédelmi megbízott" a mínusz 800 milliárd emlegetésére állt rá. A Gyurcsány-, majd még inkább a Bajnai-kormány viszont óriási mértékben csökkentette a nyugdíjkiadásokat a kezdő nyugdíj kiszámításának megváltoztatásával, a 13. havi járandóság eltörlésével, a korhatár emelésének törvénybe iktatásával és a nyugdíjak évenkénti emelésének módosításával. Az más kérdés, hogy ennek mi az ára, és hogy éppen a korábbi szocialista-szabad demokrata ámokfutást kellett kompenzálni - de ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően az állami pillér középtávon fenntarthatóvá vált. A felmenő rendszerben "élesedő" intézkedések viszont csak fokozatosan mérséklik a kiadásokat, az aktuális költségvetési törvény szerint a nyugdíjkassza most még valóban nincsen egyensúlyban. De ha csak az öregségi nyugdíjakat nézzük, az általános vélekedéssel szemben a járulékok már ma is fedezik a folyó kifizetéseket, és még a hozzátartozói nyugdíjakat is. A Nyugdíjbiztosítási Alapból ugyanakkor sok mindent kell fizetni (többek között a korhatár feletti és a korhatár alatti rokkantsági járadékot is), az emiatt keletkező több mint 200 milliárdnyi hiányhoz jön (jött) az átmenet időszakában a magánnyugdíjpénztárak miatti állami kiegészítés 370 milliárdja, összesen csaknem évi 600 milliárd forint. Ekkora luk tehát akkor keletkezne, ha - a valóban hosszú távú fenntarthatóságot szem előtt tartva - megmaradna a magánpillér, amiről pedig nyilvánvalóan nincsen szó. Ha mégis tovább élne a tőkefedezeti pillér, akkor a mintegy 2060-ig tartó átmenethez szükséges, most 370 milliárdos, de fokozatosan csökkenő summát valóban elő kellene valahonnan teremteni. De ha nincsenek magánpénztárak - és, ugye, nemigen lesznek -, akkor a nyugdíjkassza hiánya valójában közelít a nullához. A Matolcsy-Selmeczi-duó emlegette 800-900 milliárdnyi mínusz tehát sehogyan sem jön ki.
A valójában nem létező hiány sulykolása csak arra jó, hogy erre hivatkozva folyó kiadásokra lehessen elkölteni a megtakarításokat. Korábban ugyanis arról volt szó, hogy az egészet az államadósság csökkentésére fordítják; ha a nyugdíjcélú előtakarékosságot elfelejtjük, akkor a legkisebb kárt valóban az okozná, ha a pénztári vagyont adósságtörlesztésre költenék. A beterjesztett és lapzártánk idején tárgyalandó törvényjavaslat szerint viszont a tréfás nevű Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (vezetőit természetesen a kormány delegálja) az "államháztartás helyzetének kiegyensúlyozására" költi a vagyont. Ha marad valamennyi, az persze mehet adósságcsökkentésre, de ha a népet kell boldogítani (és kell), akkor nem marad. A pénztári vagyon fele, mintegy 1500 milliárd forint ugyan magyar állampapírban áll, annak visszakerülése az államhoz automatikusan csökkentené az államadósságot - hacsak nem bocsátanak ki helyette újabb kötvényeket. Lehet tippelni.
A győzködési időszakban hangzott el az is, hogy a visszalépők pénzét egyéni számlán fogják nyilvántartani, ez biztosítja az örökölhetőséget is. Ha lesz is valamilyen nyilvántartás, értelemmel felruházni akkor sem lehet: a pénzt az állam elkölti, a nyugdíjat pedig úgy fogják kiszámítani, mintha a visszalépő sosem járt volna a magánpénztári rendszerben. Örökölhetőség - mint a magánpillérben - pedig nem lesz. (Az állami rendszer esetleges egyéni számlássá tételéről lásd keretes írásunkat.)
Valami elveszett
Az egyéni számlás rendszerre ettől függetlenül szükség volna, mert bár a demográfiai folyamatokkal az sem tud mit kezdeni, de az alkalmazkodást legalább folyamatossá teszi, az egyensúlyt könnyebb vele tartani, és átláthatóságának köszönhetően az állandó nyugdíjcélú politikai manipulációt leleplezhetővé teszi (lásd a svéd nyugdíjmodellről szóló interjúnkat: "Kívülről nézve ez a történet egészen komikus", Magyar Narancs, 2010. február 4.). Az ígéretek között szerepel is, a tények alapján viszont erősen kétséges a megvalósítása. A lényege ugyanis az volna, hogy akárcsak a magánpénztáraknál, a majdani nyugdíj mértéke csak és kizárólag az aktív időszak - egyéni számlákon nyilvántartott - befizetéseitől függjön, nem pedig különböző jogosultságot keletkeztető tényezőktől (melyek persze nem függetlenek a befizetések mértékétől). Ám ahhoz, hogy a magánpénztáraknál maradóknak ne kelljen állami nyugdíjat fizetniük, a kormány a nyugdíjjárulékot adóvá minősíti át - nem lesz tehát mit jóváírni. Matolcsy György a Népszabadságnak külön hangsúlyozta, hogy nem a befizetésekhez kapcsolódik a nyugdíjjogosultság. De ha nem ahhoz kapcsolódik - az adóvá átminősítés nemtelen trükkjére ugyanis mindenképpen szüksége van a kormánynak -, akkor nincsen egyéni számlás rendszer sem. A mostani káosz amúgy is kényelmes, hiszen például így könnyebb hazudozni mondjuk a nyugdíjkassza hiányáról is, meg például a nők 40 év utáni nyugdíjazásához hasonló ajándékok árával sem kell elszámolni. Egyéni számlás rendszerben a befizetések virtuális hozama egyértelműen mutatná a mindenféle osztogatásnak a későbbi nyugdíjakra gyakorolt hatását. Egy ilyesfajta átláthatóság meg kinek hiányzik?
A nyugdíjrendszerben elmélyedni nem kívánó állampolgárokat szerencsére könnyedebb füllentésekkel is szórakoztatja Orbán Viktor és csapata. "Hová tűnt a pénztártagok pénze?" - indult a pénztárak elleni kormányzati offenzíva. Nos, a pénz azóta meglett, a költségvetés éppen tervezi az elköltését, külön alapot is létrehozott a megkerült vagyon kezelésére. "A kormánynak gyorsan kell lépnie, hogy megvédje a pénztártagok befizetéseit. Szeretnék azt is megtudni, hogy mi okozta a magánnyugdíjpénztárak veszteségét" - harciaskodott az emberek védelmében a kormány. Mára ez a kérdés is megoldódott: a jelek szerint a pénztárak mégsem veszteségesek, legalábbis a beterjesztett törvényjavaslat szerint az infláció feletti, immár létező hozamokat az átlépők felvehetik. Eleinte úgy volt, hogy adómentesen, majd kiderült, hogy bocs', csak adózás után. "Az intézkedések nem azt szolgálják, hogy gyengítsék vagy felszámolják a pénztárakat" - ezt Selmeczi Gabriella állította az index.hu-nak adott, immár legendásan buta interjújában. A teljesség igénye nélkül: szó volt még állami tőkefedezeti rendszer létrehozásáról, illetve a döntés szabadságáról (ezzel az állítással máig lehet találkozni), a Fidesz nyugdíjpénztárakra vonatkozó választási ígéretét viszont már szégyellnénk is leírni. (Ámbár most már tényleg elmondhatná valaki, hogy mit jelent a magánnyugdíjpénztárak privatizációja, aminek a szándékával a Fidesz a szocialistákat vádolta.)
Ilyen feltételekkel persze csak azok fogják a vegyes rendszert választani, akik erősen hisznek abban, hogy a - lehetőleg még a nyugdíjkorhatáruk elérése előtt porondra lépő - új politikai garnitúra mégis ad majd nyugdíjat a befizetett járulékuk, új nevén nyugdíj-hozzájárulásuk után. Nekik érdemes lesz jól eltenni az éves adóbevallásaikat. Ehhez az is kell, hogy a törvényileg erősen csökkentett költségekkel is megérje a kasszát működtetni, vagy legalább a pénztárak mögött álló pénzintézetek is elhiggyék: megéri addig veszteséggel működni, amíg egy új összetételű törvényhozás korrigál, és visszatér a jogállami normához. De ha elég sokan kockáztatnak, egyelőre akkor is a döntéshozók vannak lépéselőnyben. Lehetőségük van például újabb büntetések kiötlésére: mondjuk, aki nem ért a szóból, az nem kaphat jogosítványt vagy nem járathatja a gyerekét állami iskolába. A határt a nép felhatalmazott vezetői már jócskán átlépték, nekik már valóban nincs vesztenivalójuk.
Egyéni számla vs. informatika
Az egyéni számlák állami elosztórendszerbe integrálása alapvetően új "üzleti" logika alkalmazását kívánná meg az államtól. Míg a jelenlegi rendszerben a majdani nyugdíjas nyugdíjba vonulásakor szembesül azzal, hogy mennyit is halmozott fel neki az állam, a magánnyugdíj-pénztári tag már most ennél több információval rendelkezik. Befektetéséhez tulajdonjog kapcsolódik, legalább negyedévente értesítik számlája állásáról, valamint napi eszközértéken nyomon követheti az árfolyamot, a hozamok kezeléséről már nem is beszélve.
Az egyéni számlák bevezetését az állami elosztó rendszerbe kétféle módon képzelhetjük el: a magánnyugdíj-pénztárihoz hasonló szolgáltatási szintet biztosítunk az átlépőknek, vagy - és ez az egyszerűbb út - beolvasztjuk az átléptetettek vagyonát a közös masszába.
Tételezzük föl az előbbit. Milyen informatikai és rendszerszervezési követelményei vannak a magánnyugdíjpénztárakban vezetett egyéni számlák kezelésének? Először is alapvető elvárás, hogy azok is láthassák egyéni számlájukat, akiknek eddig nem volt (nem lévén magánnyugdíj-pénztári tagok). Ehhez eddigi befizetéseiket láthatóvá kellene tenni. Ennek felülete kézenfekvően a Központi Rendszer (KR), közkeletűbb nevén a magyarorszag.hu, azon belül is az Ügyfélkapu. Minimális elvárás az eddigi összes befizetés láthatóvá tétele, akár befizetőnkénti bontásban, valamint az utolsó befizetések időpontjainak a listája. Transzparenssé válna a pillanatnyi állapot, valamint a munkáltatói befizetés megléte.
Az átlépők/átléptetettek magas száma ugyanakkor az Ügyfélkapu látogatottságának a növekedésével fog járni. Ez beruházási és üzemeltetési költséget indukál az új szerverek beszerzése, alkalmazásfejlesztés és a megnövekedett ügyfélszolgálati tevékenység formájában. Ez csakis akkor spórolható meg, ha a magánnyugdíj-pénztári tagokat egyszerűen beolvasztják a többi közé, és befizetéseik ugyanúgy láthatatlanok maradnak, mint a többieké.
De maga az átléptetés is mint informatikai projekt több nehézséget hordoz magában: egyrészt komoly összhang kell az állami, illetve az eddigi szolgáltatói oldal szakembereitől, hiszen a magánnyugdíjpénztárak más és más típusú pénzügyi rendszerrel rendelkeznek - az adatok áttöltése így minden esetben különböző módszert igényel. Ne feledjük, hogy az alapadatok értékpapírok és azok főbb jellemzői, míg a konvertált adat adó típusú lesz. Az idő rövidsége is komoly kockázat: ilyen menynyiségű adat migrációjához a rendelkezésre álló idő akár kevésnek is bizonyulhat. A tagok azonosításán és a bruttó befizetésen túl meg kell oldani a hozam, illetve a magánbefizetések aktuális árfolyamon való zárását, és azok átmozgatását az állami rendszerbe - amely rendszert addigra fel kell készíteni az adatok fogadására.
A feladat informatikailag kezelhető rendszerszervezői, projektmenedzseri és programozói kapacitásokat igényel a ráfordított menedzsmentidőn túl. Az egyéni számlák bevezetéséhez és funkcionalitásának eléréséhez körülbelül fél év volna szükséges.
A KR-re eddig elköltött több tízmilliárd forint ismeretében nem kétséges, hogy csak a 2011-es pénzügyi évben eléri a milliárdos nagyságrendet az átléptetési "projekt".
Markó Tibor
