Megválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort

Belpol

133 igen szavazatot kapott. Két ellenzéki párt nem vett részt a szavazásban.

Orbánt - aki 2010 óta tölti be megszakítás nélkül a kormányfői tisztséget - 133 igen szavazattal, 27 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett. Orbán Viktor - akit 1998, 2010, 2014 és 2018 után ötödször választottak kormányfővé - ezután esküt tett az Országgyűlésben.

A szavazáson az ellenzék pártjai közül nem vett részt a Demokratikus Koalíció és a Jobbik. Nemmel szavazott korábbi ígérete szerint a Momentum. Szintén nemmel szavaztak az LMP, az MSZP és a Párbeszéd képviselői. A Fidesszel sok tekintetben egy platformon álló Mi Hazánk sem szavazta meg a miniszterelnököt.

OGY - Megv?lasztott?k minisztereln?knek Orb?n Viktort

 
Orbán Viktor miniszterelnök leteszi esküjét az Országgyűlés ülésén
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.