Megvette a magyarországi Digit a NER közeli 4iG

  • narancs.hu
  • 2021. november 30.

Belpol

A telekommunikációs cég így már a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatók közé lépett.

Lezárult a DIGI márciusban indított átvilágítása és szerződéskötési folyamata. Ennek eredményeként végleges megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS csoporttal a médiakonszern magyarországi érdekeltségeinek megvásárlásáról – tette közzé a társaság.

A közleményben hangsúlyozzák: a tranzakció lezárásával, illetve az elmúlt egy évben az infokommunikációs szektorban végrehajtott akvizícióival a 4iG a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatók közé lép. Eközben ráadásul a cégcsoport meghatározó pozíciókat építhet ki a nyugat-balkáni távközlési piacon is.

A DIGI-t  625 millió euróért (megközelítőleg 232 milliárd forint vásárolták meg, az ügylet a hatósági eljárásokat követően 2022. januárjában zárulhat.

A DIGI egyébként széleskörű szolgáltatási portfólióval rendelkezik, országszerte több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki, és több mint 2,5 millió előfizetéssel (RGU) rendelkezik. A magyar vezetékes hang, internet és televíziós piac második helyét foglalja el, saját gyártású televíziós csatornákkal is rendelkezik, a DIGIMobil szolgáltatás pedig a lakosság több mint 90 százalékának biztosít kültéri mobillefedettséget.

"Az akvizícióknak köszönhetően jelentősen megerősítjük piaci pozícióinkat az infokommunikációs szektorban, és a legnagyobb távközlési vállalatok közé lépünk Magyarországon" - nyilatkozta a megállapodás kapcsán Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a megszerzett infrastruktúra "új szintre emelik a 4iG csoport lehetőségeit a hazai és a régiós lakossági, illetve üzleti ügyfelek kiszolgálásában."

A közlmény hozzáteszi:

a DIGI megvásárlása fontos lépés lehet az állami és magántőke egyesítésével létrejövő nemzeti távközlési és telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalat létrehozásában.

Ennek platformtársasága az Antenna Hungária lesz a felek augusztus végi bejelentésének megfelelően. A 4iG ugyanis az állammal kötött stratégiai megállapodása értelmében az Antenna Hungária Zrt.-be apportálja majd telekommunikációs érdekeltségeit, mellyel a 4iG többségi tulajdont szerez a vállalatban. Így új regionális távközlési holdingvállalat jön létre, amelynek hazai érdekeltségeibe tartozik majd az Antenna Hungária, a DIGI, az Invitel, az Invitech és az AH Net.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.