Meloni: Orbán látogatása után Putyin lebombázott egy kórházat

  • narancs.hu
  • 2024. július 12.

Belpol

A korábbi szövetséges bírálta a magyar miniszterelnököt. 

„A mi álláspontunk Ukrajnával kapcsolatban nem változik, ezt az egész világ tudja. A magyar miniszterelnök látogatása után Putyin viszont lebombázott egy [ukrajnai] kórházat” – idézi a 444.hu Giorgia Meloni La Republicca-nak adott nyilatkozatát. Az olasz miniszterelnök Orbán Viktor, valamint Matteo Salvinit, a LIGA elnökét.

Olasz belpolitika

 
 Giorgia Meloni olasz miniszterelnök (k) két helyettese, Antonio Tajani külügyminiszter (b) és Matteo Salvini infrastrukturális és közlekedési miniszter társaságában a parlamenti alsóház ülésén Rómában 2024. június 26-án.
Fotó: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani
 

Mint ismert, Orbán Viktor „békemissziójának” keretében Kijevbe, Moszkvába, Pekingbe, valamint Washingtonba is ellátogatott. „Orbán útjai Putyinhoz és Hszihez? [...] Ha egy kezdeményezés a béke és a diplomácia reményében zajlik, az üdvözlendő. De az, hogy [Putyin, Orbán moszkvai látogatásának másnapján] egy gyerekonkológiát bombáz, azt mutatja, hogy Oroszország részéről nincs igény párbeszédre” – mondta Meloni a lapnak. 

Orbán Viktor korábban Meloni uniós pártszövetségéhez, az Európai Konzervatívok és Reformerekhez (ECR) tervezett csatlakozni , azonban az olasz kormányfő kikosarazta őt. Ezután alakította meg Orbán saját szélsőjobbos szövetségét, a Patrióták Európáért frakciót.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.