A felsőoktatási törvény értelmében azok az egyetemisták és főiskolások, akik az államilag finanszírozott képzésben (áfk) 2007-ben, vagy azután kezdik meg a tanulmányaikat, a harmadik szemesztertől kötelesek képzési hozzájárulást fizetni. A tandíjat fokozatosan, felmenő rendszerben terjesztik ki az összes hallgatóra (nagyjából a beiratkozottak fele költségtérítésesként már eddig is fizetett). A kimenő évfolyamok még megússzák, de esetükben a tanulmányi ösztöndíjban sem jelenik meg a többletforrás. A tandíj irányadó összegének kiszámítását a törvény precízen leírja (125/a/2. bek); itt most csak azt rögzítenénk, hogy a képlet változó eleme a mindenkori tárgyévhez képest a két évvel korábbi bruttó havi átlagkereset. Mintha csak a törvényhozó ezzel is arra szeretett volna utalni, hogy a tandíj a születésétől fogva menynyire szociálisan érzékeny valami - a piszkos munkát pedig rálőcsölte az egyetemekre és főiskolákra, melyek belátásuk szerint ötven százalékkal lefelé és felfelé is eltérhetnek az irányadó összegtől. Mivel a képlet alapján 2008-ban az alapképzésben 112 350 forintot, mesterképzésben pedig 168 525 forintot kellene fizetni, azt lehet mondani, hogy "próbaüzemben" ők is visszafogottak voltak, hiszen a 2007-re kijött kulcsértékeket prolongálták egy évvel későbbre. Az áfk-s tandíj végül a Magyar Rektori Konferencia javaslatára lett egységes: alapképzésben 105 ezret kell majd a 2008-2009-es tanévre fizetni, mesterképzésben (ami csak két évvel később indul) pedig 150 ezret. Mivel ezt már nagyjából a nyáron lehetett tudni, a Narancs arra lett volna kíváncsi, hogy két hónappal a jelentkezési lapok kitöltése előtt mennyit árulnak el az iskolák a további terveikből. Csak azért, hogy a jövőre érettségizők számolhassanak, mennyi "tanulmányi járadék" jár 2009 őszén a tanulmányi szolgáltatónak.
Nem reprezentatív felmérésünkbe a megkeresésünkre reagáló egyetemeket, a Miskolci Egyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet, valamint a budapesti Corvinust vettük be. Az előbbi kettő a tandíjpolitikáról csak annyit közölt, hogy 2008-2009-ben tartják magukat a rektori konferencia ajánlatához ("alaptandíj"), a későbbiekre nézve viszont még nincsenek kidolgozott elképzeléseik. A Corvinus rektora volt az egyetlen, aki már most jelezte, hogy 2009/10-től a gazdaság- és társadalomtudományi szakok csaknem mindegyikénél a lehetséges mértékű 50 százalékos emelést tervezik, míg a többi szakon - a tájépítészet kivételével (plusz 30 százalék) - maradna az "alaptarifa".
A kiadások zöme persze nem a tandíj, hanem a napi megélhetés biztosítása. Úgyhogy az a helyes, ha a bevételi lehetőségek előtt a kiadási oldalt egészében nézzük végig. Első pontunk legyen
a lakhatás
Miskolcon közel kétezer kollégiumi hely jut hétszer annyi beiratkozott hallgatóra - tudtunk meg egy jellemző arányszámot Hircsu Ákostól, az egyetemi hallgatói önkormányzat alelnökétől. A koleszdíjak hat- és tizenhatezer forint, az albérletárak húsz- és harmincezer forint közé esnek, az étkezésre 15-20 ezer forint kalkulálható havonta - ez attól is függ, hogy az illető milyen gyakran jár haza, és milyen a családi háttere. A helyközi közlekedésre kifizetett összegek egyénenként változnak (átlag: 5000 Ft/hó), a miskolci diákbérlet ára 2007 őszén 2200 forint volt. Ehhez még hozzájön a tankönyv- és jegyzetköltség (6000 Ft/hó). Mindezt összeadva egy miskolci egyetemista havi költsége 2007-es árakon 34-63 ezer forint között van, és akkor igazából nem költött egy fillért sem magára: kultúrára, sportra, szórakozásra, öltözködésre, utazásra, iskolán kívüli képzésre, telefonra stb. A pécsi megélhetési költségek nagyságrendileg ugyanitt járnak: a tandíjellenes megmozdulásokra készített összesítés az alsó nívóját 41 ezerre, a felsőt 66 ezerre taksálta. A fővárosban átlagosan tizenöt-húsz százalékkal magasabbak a primer megélhetési költségek (elsősorban az albérlet, a helyi közlekedés és az étkezés miatt). Vagyis nem kalkulál túl vastagon, aki szerint a 2008/2009-es tanévben vidéken havonta ötven-hetven, Pesten pedig hatvanöt-nyolcvanötezer forintot simán elköltenek a megélhetésükre a felsőoktatásban tanulók - tandíj nélkül.
A felsőoktatási törvény ugyanakkor azt is megszabja, hogy kiket lehet kivonni a tandíj-kötelezettség köréből, ezzel is csökkentve a kiadásukat. Nem kell fizetniük a hátrányos helyzetűeknek, a gyesen vagy gyermekük gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévőknek, valamint "kiemelkedő tanulmányi teljesítményük alapján" a hallgatók 15 százalékának. A teljesítményalapú mentességnek persze megvan az inverze is: ha az áfk-s hallgató nem szerzi meg az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiség 50 százalékát, tanulmányait a következő tanévben csak költségtérítéses képzésben folytathatja. E legfeljebb 15 százaléknyi hallgató helyére jól tanuló költségtérítéses hallgatók léphetnek. A tandíjfizetők köre tehát nyitott alulról is (a költségtérítésesek államilag finanszírozottá válhatnak) meg felülről is (a legjobbak felmentést kaphatnak a tandíj alól), és ez a jellege ösztönzőként hathat. Avval együtt persze, hogy még a haszonélvezői számára sem oldja meg teljesen a stúdium finanszírozását.
A hallgatók bevételei
Az egyetemisták eddig is négy forrásból fedezhették a kiadásaikat: az iskolai juttatásokból, a szülői (családi) apanázsból, diákhitelből és diákmunkából. Ami az ösztöndíjakat illeti, a vonatkozó kormányrendelet (51/2007.) értelmében a hallgatói normatíva 59-69 százalékát tanulmányi (valamint pályázati úton kiosztott intézményi szakmai, tudományos és közéleti), 25-40 százalékát pedig szociális támogatásra kell költeni. A tandíjbefizetések egyelőre hiányoznak a költségvetésből, viszont az intézményeknek már át kellett állniuk az új ösztöndíjrendszerre, melynek fő jellemzője, hogy elsősorban a rászorultakat veszi védelmébe. Miskolcon például korábban a hallgatói normatíva keretösszegének 74 százalékát tudták tanulmányi ösztöndíjakra fordítani, ami most 63-ra csökkent. Ez hosszabb távon növekedni fog, ahogy felmenő rendszerben bejön a tandíj, amelynek legalább harmadát, legfeljebb felét a tanulmányi ösztöndíj alapjának a bővítésére kell fordítani. Ennek összege most is karonként változó. Miskolcon 34 900, Pécsett 71 200 (az egészségtudományi karon), a Corvinuson pedig 20 400 Ft a legmagasabb tanulmányi ösztöndíj. Az átlag 20-30 ezer forint körül van: az ennél húsz százalékkal magasabb summa már kiugró. (A két egymást követő féléven át 55 kreditpont teljesítése után járó köztársasági ösztöndíj 2007 őszén 33 500 forint volt, ezt ebbe nem számoltuk bele.)
Szociális támogatást (alaptámogatás, rendkívüli és szociális támogatás) kérelemre kaphatnak a rászorultak (hátrányos helyzetűek, családfenntartók, nagycsaládosok, félárvák, árvák, fogyatékkal élők), és az egyetem mérlegelheti azt is, hogy a legrosszabb helyzetben lévőknek tandíjmentességet ad. Alaptámogatást egyszeri alkalommal, amolyan beiratkozási segélyként lehet igénybe venni, mértéke az alapképzésben megegyezik a mindenkori egy főre jutó hallgatói normatíva felével (2007-2008-ban 58 300 Ft), mesterképzésben a 75 százalékával. A rendszeres havi szociális ösztöndíj összege a rászorultság fokától függően a hallgatói normatíva 20, illetve 10 százaléka (2007-2008-ban 23 300, illetve 11 700 Ft), az egyetemi önkormányzatok egyedi esetekben (családi tragédiák, "életviszonyok jelentős rosszabbodása") rendkívüli támogatást is adhatnak. Szintén a rászorulókat segíti az állam és a hallgató lakóhelyének önkormányzata által közösen fizetett Bursa Hungarica ösztöndíj, ez legkevesebb 20-25 000 forint havonta. Egyes egyetemeken szociális alapú magánösztöndíjak is elérhetők, ezek közül a legnagyobb a Demján Sándor-ösztöndíj: egy éven át havi 20 ezer forinttal segíti a legrászorultabb 1000-1500 közgazdász-, mérnök- és orvostanhallgatót.
A legreménytelenebb szociális helyzetben lévő hallgató tehát akár 70-90 ezer forintra is szert tehet egy hónapban (ha nagyon szorgalmas, ez a köztársasági ösztöndíjjal akár 110-120 ezer fölé is mehet). Ez azonban inkább csak elvi lehetőség. Az viszont kijelenthető, hogy a hátrányos helyzetűek az állami, iskolai és önkormányzati ösztöndíj-lehetőségeket kiaknázva és élve a havi 30 ezer forintos diákhitellel, finanszírozni tudják a stúdiumukat. Aki stabilan gyenge négyes, és szociálisan a diákság jobb státuszú 75-80 százalékához tartozik, vagyis legfeljebb tíz-tizenötezret húz havonta az egyetemről, annak a legalapvetőbb költségei legalább felét vagy a családja fedezi, vagy ő is alkalmi munkát vállal az egyetem mellett (mégpedig úgy, hogy a diákhitelt már felvette). Az európai felsőoktatási térnek persze megvan az az előnye, hogy diákmunkából és családi támogatásból a jobb családi körülmények közül érkezők akár Nyugat-Európában is finanszírozhatják az tanulmányokat. Mert ott azért nem két-három, hanem 10-12 euró a diákmunka órabére.
Minőségi követelmények
A jövőt - azaz a tandíj két vagy több év múlva várható nagyságát - firtató körkérdésünkre azonban vajmi csekély mennyiségű információt sikerült begyűjtenünk. Az egyetemek, főiskolák még nem döntöttek, vagy ha döntöttek is, talán nem akartak riogatni. De mint minden szolgáltatásnál vagy árunál (és majdnem egyszerűen "üzletet" írtunk), a siker az ár helyes kialakításán múlhat. Ha az intézmény a tandíjat túl alacsonyra kalibrálja, kevesebb bevételre tesz szert, ha túl magasra, elriasztja a jelentkezőket, és a kisebb hallgatói létszám miatt kevesebb állami támogatást kap.
Ráadásul a tandíj csak az egyik eleme annak a többismeretlenes egyenletnek, amely végül kiadja egy-egy intézmény finanszírozását - és már csak ezért is kockázatos minden rá vonatkozó becslés. Idén ugyanis olyat tett az oktatási kormányzat, amit nem szokott: több évre előre megmondta, hogy mennyit szán a felsőoktatás állami támogatására. A 2007-es 214 milliárd a várható infláció ütemét követve 2010-re felkúszik 241 milliárdra. Még ennél is nagyobb újdonság, hogy a köztes években az elosztás belső arányai bizonyos teljesítménymutatók alapján módosulhatnak. Az állami támogatás az új rendszerben három fő elemből áll: a fenntartói normatívaként aposztrofálható alaptámogatás fix, míg a források nagyobb részének (mintegy 60-70 százalék) változóak a paraméterei: a hallgatói létszám mellett a minőségi mutatók is számítanak. Amikor az intézmények 2008. január elsejével finanszírozási megállapodást kötnek az állammal, meghatározzák azt is, hogy három év alatt mit szeretnének elérni; a célkitűzéseiket öt területen (oktatás, kutatás, gazdálkodás, irányítás-szervezeti hatékonyság, nemzetközi és regionális kapcsolatok) szabadon és kötelezően választott indikátorokkal definiálják. Ha teljesítik a mutatókat, a rendszer jutalmazza, ha nem, bünteti őket (kevesebb támogatást ad).
Az egyetemek a rendszertől számos okból fáztak. Tartottak attól, hogy esetleges hirtelen államháztartási szempontok a fejlesztési célokat és a sarokszámokat állami garancia nélkül agyoncsaphatják. Főként azonban azért ijedtek meg, mert a versenyhelyzet miatt valamelyik ujjukat meg kell harapni, ha kevésbé népszerű szakok, karok miatt nem akarják a pénzüket kockáztatni. Ugyanakkor az, hogy a saját teljesítményük mérésére nagy befolyásuk van, feltétlenül nekik kedvez. "Ami a lényeg - írta megkeresésünkre Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora -, az előzetes várakozásoktól eltérően a felsőoktatási intézmények finanszírozási kondícióiban nem okoz lényeges változást a megállapodás. Az alaptámogatás annyi lesz, amennyit az OKM egyébként is adott volna olyan kiadásokra, mint pl. a ppp támogatás (épületrekonstrukcióra, infrastrukturális fejlesztésekre - B. Zs.). A változó támogatás összegének sem a meghatározó paraméterei, sem pedig formái (képzési és tudományos normatíva, speciális programok) nem módosulnak. Az általunk 'választott' teljesítménymutatók beépítése a rendszerbe inkább csak erkölcsi ösztönzést jelent a teljesítésre, attól - a vállveregetésen vagy az ejnye-ejnyén kívül - semmi sem függ."
A tandíj, ha korlátozottan is, de piacosítja a felsőoktatást: bevallott célja, hogy a diákokból fogyasztót csináljon, akik - a pénzükért - kikövetelik maguknak a minőségi oktatást; végső esetben pedig a lábukkal szavazhatnak. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, legelőször is megbízható információra van szükségük (mielőtt iskolát választanak), és számtalan visszacsatolási lehetőségre (ha már bent vannak). A felelősség persze nem csak az övék, hiszen a felsőoktatást alapvetően mégiscsak az állam finanszírozza. De az biztos: ha a teljesítmény értékelésére szolgáló büntető vagy ösztönző mechanizmusok nem működnek majd megbízhatóan, akkor a tandíjjal csak a reform egyik, a kevésbé fontos fele születik meg.
bevált zsebpénz
Diákhitelt 2001 óta közel negyedmillióan vettek fel, és azt lehet mondani, hogy az elmúlt hat évben stabil, sikeres intézménnyé forrta ki magát. A Diákhitel Központ (DK) felmérése szerint a hallgatók 26 százaléka nem tudta volna befejezni a tanulmányait, ha nincs ez a segítség. Bár a neve banki szolgáltatásra utal, a szabad felhasználású hitelek között ez páratlan konstrukció - a DK nem nyereségorientált, a kamatból nem tesz szert profitra, a működtetésen és a független értékbecslő által meghatározott kockázati céltartalék képzésén kívül minden erőforrását a diákok támogatására fordítja. Nincs hitelbírálat, így azt bárki, aki felsőfokú tanulmányokba kezd és 40 évnél fiatalabb, igénybe veheti. A legmagasabb igényelhető összeg az áfk-s hallgatóknak 30 ezer, az önköltséges képzésben részt vevőknek pedig 40 ezer forint/hó, az előtörlesztés (szemben számos kereskedelmi bankkal) szintén ingyenes. Az ügyfelek száma tehát gyakorlatilag tetszés szerint nőhet, de az egy fő által igényelhető hitelkeret maximált (és az elmúlt két év minimálbérátlagához van kötve), hogy bárki számára visszafizethető legyen. Erre azért is szükség van, mert a diákhitel-rendszer nem állami pénzből, hanem a törlesztésekből biztosítja a likviditását, illetve azt, hogy a működését további kötvénykibocsátással, kedvező kamatozású hitel felvételével refinanszírozni tudja. Az állam "csak" teljes körű garanciát vállal, ennek köszönhetően működhet a DK nonprofit módon. A diákhitel változó kamatozású, de a piacon a legkedvezőbb törlesztőkamatot kínálja (most 9,5 százalék). A törlesztés - egyedülálló módon - nem azonnal a hitelfelvétel után, hanem a hallgatói jogviszony megszűnésével indul el, amikor az ügyfél dolgozni kezd, így a tőke és a kamattartozás rendezése valóban nem jelent nagy gondot. Arra, hogy mindez jól működik, az előtörlesztés magas aránya a bizonyíték. A DK-nak jelenleg 85 ezer törlesztő ügyfele van, 2008-2009-re azzal számolnak, hogy ez a szám meghaladja a 90 ezret.
