Magyar Narancs: Június 9-én mindössze négy szavazattal nyert egyetlen kihívójával szemben. Meglepődött, hogy ennyire szoros lett a végeredmény?
Kozma Gábor: Igen. Illetve annyiban nem, hogy tudtam, nagyon komoly mozgolódás van velem szemben, és hogy ezért nem szabad félvállról vennem a kampányt. Utólag kiderült, jól tettem. De hogy ennyire szoros lett a végeredmény, az azért elgondolkodtatott. Ráeszméltem: az, hogy kívülről nézve a környék egyik legjobb hírű és legszebb települése Kisgörbő, a falu felének nem számított. Szimpátia és irigység – csak ennyi az, ami meghatározza, hogy rád szavaznak-e vagy sem. Sem szakmailag, sem költségvetésileg nem tudtak belém kötni, mert rendben van minden, erre figyelek. Ezért elkezdtek személyeskedni: hogy a feleségem, aki a kisboltot üzemelteti, miért jár Mercedesszel…
MN: Kistelepülésen megesik az ilyesmi.
KG: Csakhogy engem és az előző testületet három héttel a választások után feljelentettek jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, és a feljelentésben felsoroltak mindent, amit a kampányidőszakban szórólapokon is terjesztettek rólam: például, hogy eladtam a 19 éve üresen álló volt iskolát, illetve magamnak adtam el egy önkormányzati ingatlant. Természetesen névtelenül tették a feljelentéseket. Jelenleg is folyik a nyomozás. Az említett ingatlant 2020-ban valóban megvettem, akkor már tíz éve árulták, senkinek nem kellett. Erre valaki kitalálta, hogy tízszer annyit ér, holott a testület döntött az eladásról, ingatlanbecslő állapította meg az árat, minden szabályos volt. Nem az a lényeg, hogy van-e valóságalapja ezeknek a vádaknak, hanem a tudatos gyanúba keverés.
A helyi Fidesz jelöltje csak akkor lehetett fideszes, ha megnyerte a választást. Ha nem, akkor a párt levette róla a kezét. Az illetőnek, aki egyébként helyi lakos, semmilyen koncepciója nem volt arról, hogy mit tenne a faluban: nem volt ötlete a potenciális bevételi forrásokra, az adózási fegyelem erősítésére, az idősekről való gondoskodásra, a lehetséges falufejlesztésekre. Míg én 42 pontban írtam le az elképzeléseimet a szórólapon, a másik jelöltnek csak olyan szórólapja volt, amely engem áztatott. De még csak szórólap sem kellett a lejáratásomhoz, ennél kisebb ez a település: elég volt az intrikus pletykálkodás.
MN: Aki közszereplést vállal, az a kitettséget is vállalja.
KG: Így igaz. Azt viszont nehezen élem meg, hogy bármilyen programot hirdetek, ami nyilvánvalóan jó ügyet szolgál, legyen az faluszépítés, kulturális rendezvény vagy szociális terület, egy bizonyos kör részéről csak a kritikát kapom. Ne ültessünk levendulát, mert ő azt nem szereti! Amikor egy faluban a közösségi érdek nem írja fölül az egyéni érdekeket, az pontosan megmutatja a helyi viszonyokat. Az irigységből fakadóan az emberek úgy gondolják, hogy valaki csak azért cselekszik a közösség érdekében, hogy abból valami hasznot húzzon. Polgármesterként olyan dolgok miatt is magyarázkodnom kell, amelyek még csak ötlet szintjén vannak, mert az emberek többsége nem tudja elhinni, hogy egyszerűen a közjóért akarok tenni valamit.
MN: A bizalmatlanság némiképp indokolt, elég sok megélhetési politikust látott már ez az ország.
KG: Tény, hogy a helyhatósági választásokon a jelöltek jóakarata nem szempont, bárki indulhat. És minél kisebb egy település, annál inkább igaz, hogy egyszerűen ismeretség és egyéni szimpátia alapján választanak az emberek. „Aki csak egyszer is megbántott, az már egy szar ember, arra biztosan nem fogok szavazni”, így gondolkodnak, és ezt hintik szét a családjuk körében is. A legnagyobb probléma, hogy Magyarországon bárki lehet polgármester, semmilyen érdemi elvárás nincs a jelöltekkel kapcsolatban. Nincs lehetőség arra, hogy azokat, akik egy település vezetőjének készülnek, bizonyos szakmai szempontok alapján előzetesen felmérjék, alkalmasak-e egy közösség élére.
Ami az alkalmasságot illeti: arra még talán lehet irigynek lenni, hogy ki milyen autóval jár, de hogy az ambíciókra, tettvágyra, általában emberi tulajdonságokra is irigyek legyenek, az elszomorító. Az irigység együtt jár a pletyka romboló „művészetével”, a haraggal, és végső soron a jóra való restséggel is – amikor megtehetném ezt vagy azt, de mégsem teszem, viszont a másiknak aláfűtök. Sajnos nem érzik az emberek ennek a súlyát. Inkább hisznek a szomszédnak, mintsem hogy odamennének magához az érintetthez és megkérdeznék tőle, mi az igazság. Senki nem kérdez, viszont a rosszindulatú szóbeszéddel életeket tesznek tönkre. Számomra lelombozó volt, hogy komolyan át kellett értékelnem sok mindent.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
