Belpol
Egyes településeken annyit csökkent a lakosságszám, hogy kevesebb képviselő jut be a testületbe '24-ben
Máshol pedig megszűnik a választókerületi rendszer, és listákra lehet majd szavazni.
Hetven pluszpontot kaphatnak a középiskolások, akik elvégzik az MCC képzését
Akár a nyelvvizsgát is kiválthatják a gimisek, akik elvégzik a képzést.
Nem fizeti tovább a főváros a Biodóm számláit
Ugyanakkor, ha nem fűtik az épületet, bármikor beomolhat.
Újpest polgármestere: Minden eszközzel megakadályozzuk a nácik megjelenését
Újabb szélsőjobboldali találkozót szeretnének tartani szélsőségesek Magyarországon, a polgármester azonban nem akar ennek teret adni.
Várhatóan decemberig levágva maradnak a magyar vonatok a nyugat-európai hálózatról
Eredetileg október 27-éig tartottak volna az osztrák intézkedések.
Fűtés nélkül maradt a János Kórház négy osztálya
Olajradiátorokat állítottak üzembe és plusz takarókat osztottak szét.
A főváros átvállalná az Oltalom szociális intézményeiben dolgozók fizetését
A főváros célja, hogy a Budapesten dolgozók ne menjenek el a "kivéreztetett" intézményekből.
Romák és nem romák együttneveléséért tüntettek a BM előtt
A szervezők petíciót adtak át és kérték a kormányzat képviselőit, ne „egy mondattal intézzék el” kérésüket.
Az ukrán kisebbségi törvény továbbra sincs összhangban a nemzetközi előírásokkal
A Velencei Bizottság szerint hiába a módosítás, több ponton egyáltalán nem reagáltak a testület ajánlásaira.
Hadházy: A rendőrséget ráállították a Momentum plakátautójára
Összeültek a NATO-tagországok nagykövetei, miután Orbán találkozott Putyinnal
A tagokat egyre nagyobb aggodalommal tölti el Magyarország mélyülő kapcsolata Oroszországgal.
Hamarosan kezdődik az aHang és az Egységes Diákfront alternatív oktatási népszavazása
Több mint ezer önkéntessel és az előválasztásokról ismert rendszerrel. A szervezők azt szeretnék, ha legalább 200 ezer ember venne részt rajta.
Demeter Szilárd újra megpályázza a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói tisztségét
Szerencsére az Aranykalászos Gazda-vizsgájára is tud közben készülni.