Csurkáék nagy lendülettel és jó korán kezdenek. Egymás után mutatják be a választókörzetekben a jelöltjeiket, így került sor a múlt héten a budapesti XIV. kerületre is. Szárnyaló szónoki tombolás, nagyszámú, a hívószavakra - homoszexuális, bank, SZDSZ, liberális - fegyelmezetten fújoló, amúgy inkább egykedvűnek tűnő közönség. Hangulati alapozásnak is beillett átkelni az esti Bosnyák téren, ezen a közvilágítási katasztrófán, ahol a kedélyt könyörtelen kitartással vonja be a reménytelenség nyomorúsága, és mire az ember a piac felől a volt BKV-kultúrházhoz ér, már nem képes, de nem is akar csodálkozni semmin. Mondjuk nincs is különösebb csodálkoznivaló, minek is sorolnánk fel a könyvespult kínálatát (Wass Albert, Hóman Bálint, egy Dobos Attila-CD, egyebek) vagy a szemközti nagymagyarországos, trianonos, nagyjainkos nyomatokat, minőség alatti fakszimiléket árusító standét.
Közel a kezdés, a nagyterem zsúfolásig, az ajtók tárva, már csak a kintről figyelők csoportjához csatlakozhatok. Egy mogorva fiatalember - fellépése alapján afféle rendező, a szó egykori, aranysárgával hímzett piros karszalagot idéző értelmében - ritkítani próbálná az ajtóhoz tömörülteket, mondván, hogy elállják a levegő útját, szellőzés ugyanis nincsen. Mert hát ez kommunista kultúrház volt - jegyzi meg egy ugyancsak harminc körüli férfi, és ebben teljes mértékben igaza van.
A baj csak az, hogy alig látom a pódiumot, és az sem segít sokat, hogy hamarosan az előtérben a sarokba állított kisképernyős tévén is figyelni lehet az eseményeket.
Himnusz. Szavalat (Sinkovits Vitai).
Két jelöltet mutat be a gyűlést levezénylő személy, aki lendületes, kemény beszédű, de nem sikerül megtudnom, hogy kicsoda. Az első jelölt Szentmihályi Szabó Péter, akin érezni lehet, hogy még nem tette igazán bensővé, így aztán meggyőző erővel átadhatóvá sem a MIÉP választási győzelmébe vetett magabiztos hitet - meg is jegyezte, hogy erről csak újabban van meggyőződve. Azt viszont már erőteljesebben hangsúlyozta, hogy ettől csak az
aljas, gonosz
embereknek kell félniük, más megoldást viszont nehéz elképzelni tizenkét kemény, boldogtalan, elveszett esztendő után, amely esztendőket olyan ordas eszmék hatották át, mint a marxizmus-leninizmus, illetve a liberális-libertinus hagyományok. Az utóbbi összekapcsolás kétségkívül új irányban szélesítheti a tárgyban uralkodó szellemi zűrzavart.
Szentmihályin is és a másik kerületi jelöltön, Bakos Batu gyógyszerészen, a Nemzeti Szociális Fórum tagján is érezni lehetett: szinte elfogódottan restellik, hogy Csurka szólásra emelkedése előtt kell beszélniük, hibát vétve netán. Bakos azért erőteljesebb: változást és rendet akarunk - mondja -, a megelégelt ellenséget pedig a magzat- és öreggyilkosok társadalmában, a másság ideáljában látja, ugyanakkor nehezményezi, hogy itt a munkát nem jutalmazzák. A
változást renddel
lehet elérni, vagyis végre kell hajtani a törvényeket - kiáltja felénk -, mégpedig nemre, fajra, vallásra, vagyonra és maffia-összefonódásra való tekintet nélkül.
Na, ezt írjam föl! - javasolja egy fiatalember, aki szemlátomást már régóta rosszallja meggyőződése szerint ferdítő célzattal történő jegyzetelésemet. Megköszönöm a segítséget, felírom, és tessék, most itt van, kinyomtatva a Narancsban.
Egy gyújtó hangú szónoki fordulat végre indulatokat csihol, amikor a többi kerületi jelölt kerül szóba, akiktől, ugye, várhatna-e a zuglói polgár változást. Netán Magyar Bálinttól? (Fúj, fúj, fúj!) Vagy az MSZP-s Baráth Etelétől, aki mindazonáltal "egy kicsit jobb"? (Fúj, fúj!) ´ry Csabától netán? (Bizonytalan mormogás, néhány magányos fúj.)
Nem hallom-látom jól, alighanem a levezető elnök az, aki ismerteti a MIÉP és a jelöltek által kötött szerződés pontjait, amelyek szerint a jelöltnek azonosulnia kell a MIÉP-pel, ki kell jelentenie, hogy nem volt tagja népelnyomó szervezetnek, nem alkoholista, nem drogos és nem homoszexuális. (Ez utóbbi megszorítást lelkes tapssal ünneplik az egybegyűltek.)
A fő attrakció természetesen Csurka maga, aki hallhatóan igen nagy gyakorlatot szerzett már a hangrezegtetésben, a csak enyhén túljátszott, fenyegető elfojtottságban és a dühödt harsogásban, amelyet például akkor alkalmaz, amikor az "itt jelen lévő téglák" kedvéért - gyanakvó pillantások méregetnek ekkor, én pedig igyekszem egy jobb híján viszonylag öntudatos tégla arckifejezését felölteni - elismétli, hogy "nekik lesz nemulass". Mármint azoknak, akik részesei a pokolian elrendezett félelemgerjesztő hadjáratnak, amely az "antiszemita", sőt a "jobboldali" kifejezés segítségével folyik. A mai Magyarországon ugyanis erről mindenkinek eszébe jut, hogy volt ez a kommunista időkben,
amikor félni kellett,
amikor ezek a jelzők vérbírói vádak voltak - hogy gazdag ízeitől megfosztva lesilányítsam a szárnyaló kifejtés vérbő hangulati telítettségét.
A buzizás iménti sikerén felbuzdulva Csurka előhozza a Terry Black-ügyet, hogy aztán innen, a sajtó aljassága felől kiindulva rámutasson, hogy még nincsenek szabad választások, hiszen mire a választó elszédeleg az urnáig, balra tolták, sőt tovább, a liberalizmus felé, lebeszélve őt a szeretetről. "Álljon meg a menet, meztelen a gyerek - bocsánat, a királynő!" - botlott meg ezen a ponton a szónoki nyelv, de kúszott, indázott a beszéd tovább, a hallgatóság türelmesen figyelt, helyeslően fel-felmordulva, amikor az afganisztáni háború ürügyén apokaliptikus révületbe esett a pártvezér, belegondolva, mi lesz, micsoda iszonyatos globális felmelegedés, ha Kínában Volkswagenek váltják föl a riksakulit. Innen aztán hazai vizekre eveztünk, vizionáltuk a tisztes, apránként gyarapodó kisipart, a szebb jövőt, amikor majd nem az gazdagodik, akinek Surányi odanyomja a dohányt.
Bevallom, ekkor, másfél óra múltán nem bírtam tovább. És még a hetes buszon is éreztem, mert rám szegeződtek a tekintetek, hogy mindenki tudván tudja: tégla vagyok.
Kovácsy Tibor
