Fekáliával kenték össze, majd kővel dobták be Jávor Benedek irodájának ablakát

  • narancs. hu
  • 2018. október 9.

Belpol

Elege lett Jávor Benedeknek a szarkenésből, a kővel doblásából és a többiből.

"Szóval akkor most elég volt. Orbán és üzletfelei tényleg nem értik, hogy a gyűlöletkeltő, a poltikai haszon érdekében minden gátlást levetkőző politika, amit a tevékenységük fősodrává tettek, merre viszi a magyar társadalmat" - háborog keddi Facebook-posztjában Jávor Benedek európai parlamenti képviselő.

Ahhoz már kezdett hozzászokni, hogy "Mocskos hazaáruló!", "Megölünk, szemét!" cetliket dobálnak a postaládájába, de idén tavasszal szintet lépett a szemétkedés. Először az iroda utcáról elérhető postaládájába pakoltak emberi ürüléket. Az elmúlt egy hónapban aztán kétszer már bemásztak az épület kertjébe, és az iroda ablakát kenték be szarral (gratulálok azoknak, akik ezzel foglalják el magukat szabadidejükben - vagy ez a munkájuk?) - sorolja a politikai ellenszenv kétes megnyilvánulásait. De úgy tűnik, ez sem volt elég. Ma reggelre kővel dobták be az iroda ablakát.

Az EP képviselő természetesen feljelentést tesz a rendőrségen, bár eredményre nem igen számít. Jelezné, hogy nem ijedt meg ettől. Viszont világossá szeretné tenni, hogy "ez messze nem róla szól".

Úgy véli, nagy a baj. Barátilag megkéri tehát Orbán Viktort, Gulyás Gergelyt, Rogán Antalt meg a többieket, hogy "nagyon alaposan gondolják át, hogy pontosan meddig szeretnék elvinni ezeket az embereket?

Felemelíti az Ujhelyi Istvánt ábrázoló bábu budapesti köztéri akasztását, és Hadházy Ákos kertjének lerohanását. De felháborítónak tartja azt is, hogy azért szúrják ki egy panziós kocsijának kerekét, mert szállást mer adni néhány, a magyar állam által hivatalosan befogadott menekültnek.

Az európai szocialisták frakcióvezetőjénél is kiverte a biztosítékot Ujhelyi „felakasztása"

Udo Bullmann szerint mindez a Fidesz agresszív politikájának köszönhető. Teljesen lesújtott és megdöbbentett annak a Fideszhez és Orbán Viktorhoz hű szélsőjobboldali szervezetnek az akciója, akik múlt héten Ujhelyi István MSZP-s politikust ábrázoló bábut akasztottak fel - nyilatkozta Udo Bullman, az európai szocialisták frakcióvezetője.

Jávor végül csak annyit kérdez, hogy ki és mi lesz a következő? Kövel dobják, akasztják, szarral keni, az előszobáig mennek vagy még tovább?  Vajon hol van a határ, amikor már  elégedetten hátradőltök, mondván végre sikerült tematizálni a közgondolkodást?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.