Aggályok a digitális állampolgárság-projekt miatt

Mindent tudni akarnak

Belpol

Január közepétől a tervek szerint megszűnik az eddigi ügyfélkapus belépési lehetőség, és ezzel párhuzamosan a kormány a teljes digitális ügyintézés felé igyekszik terelni az embereket. A „digitális állampolgárság” bevezetése azonban számos kérdést vet fel.

 

Aki az elmúlt hónapokban használta az Ügyfélkapu oldalt, az a szokásos belépési lehetőség mellett két újjal is szembesült: az úgynevezett Ügyfélkapu+ és a DÁP mobilalkalmazás felkínálásával. S egyelőre úgy néz ki, hogy jövő január 16-tól pedig meg is szűnik az eddigi sima, felhasználónevet és jelszót kérő ügyfélkapus belépési lehetőség, és csak a két új opció marad.

Appot kaptok

Ezek közül az Ügyfélkapu+ nevű azonosítási lehetőség tulajdonképpen a kétfaktoros azonosításra való átállást jelenti, vagyis egy pluszkódra is szükség lesz a sima felhasználónév és jelszó megadásán felül. Ez alapvetően egy biztonsági megoldás, amelyet számos cég amúgy is alkalmaz azért, hogy így védje a rendszereit és az ott tárolt adatokat a rosszindulatú hozzáférésektől. Jelen állás szerint az Ügyfélkapu+-ban a kódgeneráláshoz egy mobilapplikáció kell majd, például a Google vagy a Microsoft hitelesítő alkalmazása (ilyenkor a hitelesítőben megjelenő, folyton változó számsorral lehet megerősíteni a belépést), de elvileg akár e-mail­ben is kérhető a hitelesítő kód – igaz, erre egyelőre nincs lehetőség. Az e-mailes kódküldés fejlesztésére ugyanis csak december 4-én, tehát nem sokkal több, mint egy hónappal a tervezett átállás előtt írta ki a közbeszerzést egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban a fejlesztéseket intéző állami Idomsoft Zrt. arra hivatkozva, hogy felmérték az Ügyfélkapu+ elterjedtségét és a jövőbeni potenciális felhasználói kört, majd arra jutottak, hogy inkább bevezetik az e-mailes hitelesítés lehetőségét is.

Az online ügyintézéshez a másik belépési opció a DÁP mobilalkalmazás lesz, ez tulajdonképpen egy, a magyar kormány megbízásából fejlesztett applikáció, amelyet fellengzősen „digitális állampolgárságnak” neveznek. Használatához az app letöltése mellett regisztrálni kell vagy a 2021-től kezdődően kiállított eSzemélyivel, vagy személyesen egy kormányablakban. A kormány az appon keresztül az állampolgároknak a könnyebb, okostelefonos ügyintézést ígéri, de míg eddig az egész digitális állampolgárság csak valami jövőbeli dolog volt, a hagyományos Ügyfélkapu kivezetésével most már egészen konkrétan efelé terelik az embereket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.