Interjú

„A fenntarthatóság határán”

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója Budapest költségvetéséről és pénzügyi helyzetéről

Belpol

Benyújtotta a közgyűlésnek Budapest költségvetését Karácsony Gergely főpolgármester. A kényszerek költségvetése ez, és nem csak a szolidaritási hozzájárulás miatt. Lassan megfojtja a kormány a fővárost, a lehetőségek pedig végesek.

Magyar Narancs: A napokban nyújtotta be a főpolgármester a 2025-ös költségvetést. Az önrendelkezés költségvetésének nevezte, de nekem inkább a kétségbeesés költségvetésének tűnik.

Kiss Ambrus: 2020 óta azt mondjuk, hogy egy önkormányzatot, települést nem csak azzal lehet megfojtani, ha elveszik a jogköreit. Gazdaságilag is tönkre lehet tenni. Sőt az utóbbihoz törvényt alkotni sem kell. Ebben élünk öt éve, és most jutottunk el arra a pontra, hogy ha befizetjük azt a szolidaritási hozzájárulást, amennyit a kormány elvár, akkor a közszolgáltatásokat nem tudjuk működtetni a fennmaradó pénzből. A bevételi oldal három tételből áll. Az első tétel az állami normatíva a kötelező feladatok ellátására, ezt a kormány határozza meg. A második tétel a közhatalmi bevételek köre, itt lényegében az iparűzési adóról van szó. Ezt a gazdaság határozza meg, a gazdaság működése azonban a kormányon múlik, nem rajtunk, mi az adó kulcsát sem tudjuk emelni. A harmadik tétel az úgy­nevezett egyéb bevételek: osztalékbevétel, bérletidíj-bevétel, a parkolási díj bevételének egy része. Ha ezeket mind összeadjuk, akkor 412,9 milliárd forint lesz a vége. Jöhetne még ehhez a felhalmozási oldalon állami támogatás, de nem jön. Uniós pénzből valamennyi jön, de arra nem lehet költségvetést alapozni. A Lánchíd-beruházás ellenértékét, bár követeljük és várjuk, a költségvetésbe már nem tudjuk beleírni – ha már három éve nem fizeti ki a kormány, miért tenné meg a negyedik évben? Eközben a legnagyobb közfeladat a közösségi közlekedés működtetése, ez körül­belül 168 milliárd forint.

MN: Ami a teljes büdzsének több mint 40 százaléka, s ez a magas arány rendkívül statikussá teszi az egész költségvetést.

KA: Abszolút! És ha haptákba vágva magunkat kifizetnénk a 89 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást, akkor nem maradna pénz a többi kötelező feladat ellátására. Ezért tartalmazza azt a költségvetés, hogy 50 milliárd forintot nem fog befizetni a főváros.

MN: Az 50 milliárd leegyszerűsítve úgy jön ki, hogy amennyi normatív támogatást kap a főváros az államtól, vagyis 39 milliárd forintot befizetnek szolidaritási hozzájárulás címén, a fennmaradó összeget meg nem. Ilyet nem először jelentett be az önkormányzat, próbálta már a szolidaritási hozzájárulás igazságtalannak tartott részét nem befizetni, aztán inkasszó lett a vége. Mi a garancia arra, hogy nem ugyanúgy végződik ez a vita?

KA: Egyrészt előbbre vagyunk abban a perben, amelyet 2023 nyarán indítottunk. Akkor a túlélőprogram keretében bejelentettük, hogy nem vagyunk hajlandók többet fizetni, mint a normatív támogatás, de folyamatosan inkasszóval élt velünk szemben az Államkincstár. Emiatt eljárást indítottunk. Tavaly nyáron sok huhogó hang volt, hogy nem is lehet beperelni a kormányt, nincs az a bíróság, amelyik befogadja ezt a pert. Olyannyira igazunk lett, hogy az Alkotmánybíróságig is elment az ügy. Megítélésünk szerint az Alkotmánybíróság nagyon szépen alátámasztja a mi érvelésünket, hiszen azt mondja, hogy amikor az önkormányzatnak nettó befizetői pozíciója keletkezik, akkor az az Alaptörvénnyel és az önkormányzati chartával is ellentétes lehet.

MN: Egészen pontosan azt mondja az Alkotmánybíróság ebben a határozatában, hogy a benyújtott kifogások nem megalapozottak, és bár valóban felfedezhető némi egyensúlytalanság az elvonás, illetve a normatív támogatás között, de oksági viszony nem áll fenn az elvonás mértéke és a finanszírozási nehézségek között.

KA: Mondta ezt a 2023-as évre vonatkozóan.

 
Fotó: Sióréti Gábor 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.