Egykor népművelés, ma közösségszervezés

Az embert látni

Belpol

Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.

Mit értünk kultúrán és mit a közvetítésén, kinek és miért volna szüksége arra, hogy számára közvetítő közeg adagoljon valami olyat, amit ő igénye szerint fogyasztana vagy nem fogyasztana? A művészet önmagában nem meríti ki a kultúra fogalmát, mert kultúrája van bármilyen hétköznapi ténykedésünknek, a létezésnek. Nem adottság vagy alapvetés; tanult mintáink vannak erre, és tág keretek közt mozog, hogy egy közegben, hogy a társadalomban melyek ezek a normák. Hogy egy ország a kulturális normákat miként határozza meg, az ott élőket hogyan igyekszik ezekre szocializálni, ezek elsajátításában támogatni, az megmutatkozik a gazdaság teljesítményében, az életszínvonalban, az emberek egészségi állapotában, jólétében.

A jelen kor iparosítása, a technológia használata szerint tagolt közösségek, a belső és a globális népvándorlás, a gyökeresen megváltozott társadalmi szerkezet és környezet adja fel a leckét azoknak, akiket ma már nem népművelőnek, hanem közösségszervezőnek nevezünk. A lakótelepeken és lakóparkokban nem csak az ország más vidékeiről, de a világ különböző fertályairól érkezettek élnek együtt, egy közösségben a helyiekkel. Tudnak-e hatni az integrációra a ma szakemberei, fel vannak-e vértezve a kulturális különbözőségek megértésére és megértetésére?

Az ötvenes években elindult intézményesedés, a művelődési házak rendszere, majd a hetvenes években létrejött különböző társulatok, körök és szerveződések közül számos sikerrel működik napjainkban is, legitim része az életünknek. A felsőfokú népművelés szakembereinek munkája, annak lenyomata, ugyancsak él.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.