Mintha a NER-nek köze lenne a Euronews megvételéhez, de ezt cáfolják

  • narancs.hu
  • 2021. december 20.

Belpol

A médiavállalat 88 százalékát megvásárló portugál Alpac Capital vezetője Magyarországon is ismert üzletember.

A Euronews csatorna új többségi tulajdonosa a portugál Alpac Capital csoport – számol be a vásárlásról a Reuters és az Mfor nyomán a Telex. 

A hírek szerint a vásárló cég meghatározó vezetője Pedro Vargas David, aki tagja a 4iG és a Metalcom igazgatóságának, és más hazai befektetésben is érdekelt. 

Pedro Vargas David édesapja Marió David korábbi portugál néppárti  politikus, aki Orbán Viktor miniszterelnök barátja és szövetségese volt. A magyar kormányfő 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjével is kitüntette Marió Davidot.

A Telex értesülése szerint ugyanakkor a vásárlás mögött igazából a Magyar Bankholding egyik tagja, talán az MKB áll.

Az MKB a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy az ügyet nem kívánja kommentálni, mert piaci pletykákat nem kommentál, akkor sem, ha azok megjelennek a sajtóban. 

A vevő Alpac Capital környezetéből a Telex olyan információkat kapott, hogy a vásárlásuk mögött nincs aláírt banki finanszírozás, ez azért sem lenne logikus, mert a Euronews nagyon veszteséges. 

 Pedro Vargas David a Le Figaró című francia lapnak azt nyilatkozta, hogy ők jó lehetőséget látnak a vásárlásban,  a 160 országban jelenlévő médium 2023-ra ismét egyensúlyba kerülhet. Ezzel az Európai Bizottságnak is spórolnak, mert ha a csatorna gazdaságosan működik, nem szorul majd rá az eurómilliós támogatásokra. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.