Interjú

„Mintha a személyes vagyona lenne”

Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter az egyetemek elbitorlásáról

Belpol

A „felsőoktatás átalakítása” és a „modellváltás” kifejezések fedezékében a kormány az egyetemek közel háromnegyedét vagyonkezelő közalapítványokba szervezte ki. A kormány által kinevezett ötfős kuratóriumok örökre teljhatalmat kaptak. Ez önmagában választási csalásnak is tekinthető, de egy következő kormány mégsem lesz gúzsba kötve, állítja Magyar Bálint.

Magyar Narancs: A most létrehozott közalapítványok kuratóriumai nemcsak döntenek az adott intézmény gazdálkodásáról, elfogadják a hosszú távú fejlesztési terveket, de állami vagyontárgyakat is kaptak ajándékba, miközben az államnak a törvény szerint továbbra is biztosítania kell az intézmények pénzügyi stabilitását. Ráadásul az egyetlen biztosíték a magánvagyonosítással szemben az, hogy az államnak elővásárlási joga van, vagyis újra megveheti, amit most odaadott. Azon túl, hogy így is ezermilliárdos nagyságrendű vagyon vándorolt ki az állam felügyelete alól, hiszen a közalapítványok a köz érdekében, de szabadon gazdálkodhatnak, milyen hatása lesz az átszervezésnek a magyar felsőoktatásra?

Magyar Bálint: Nőni fog az egyetemek intézményi kiszolgáltatottsága, ugyanis az intézkedés autonómianövelő jellege hamis álca, ürügy. Csak Orbán politikai klánjának az autonómiáját növeli. A teljes egyetemi szféra politikai ellenőrzés alá vonása ugyanakkor nem most kezdődött. Talán első állomása volt a rektorkinevezések szokásjogának felrúgása 2010-től: a szenátus jelöltjét hagyományosan a miniszter továbbította a köztársasági elnöknek kinevezésre. Eszembe nem jutott volna miniszterként megakasztani a folyamatot és zsarolni az adott intézményt – hozzáteszem, már az Antall-kormány is élt ezzel az eszközzel. A Fidesz-kormány később azt kérte, összes jelöltjét továbbítsa a szenátus, hogy választhassanak, amire válaszként a szenátusok egy része csak egy nevet terjesztett fel, erre a minisztérium egyszerűen megakasztotta a folyamatot, és nem továbbította a köztársasági elnökhöz a jelöltet.

A kormányzatnak többféle eszköze is van arra, hogy zsarolja a költségvetési forrásra szoruló egyetemeket, ezekkel gond nélkül éltek is. A felsőoktatásra szánt állami források egyetemek közötti elosztásának módja kulcskérdés. Az egyik út, és én erre törekedtem miniszterként, hogy az elosztás normatív fejkvóta alapján történjen. Az állam ilyenkor nem egy-egy intézmény, hanem képzési terület felé lép megrendelőként, és azt mondja, hogy ennyi és ennyi mérnököt szeretne képezni. De a mérnökképzésre szánt állami források az intézmények között az alapján oszlik meg arányosan, hogy hány hallgató jelentkezett az adott egyetemre. Ez egészséges versenyt hoz létre.

Fotó: Németh Dániel
 

A Fidesz ezt a rendszert váltotta fel az intézményfinanszírozás rendszerével, amelyben intézményenként határozza meg az államilag finanszírozandó képzéseket, és így érvényesíti a kormányzati akaratot. Így az egyetemeknek lojalitásversenyben kell lobbizniuk az állami forrásokra. Vagyis a központi forrásokat intézményeknek osztja le, mintegy jutalomként, ezt nevezem költségvetési zsarolásnak – nem beszélve az uniós források hasonlóan szelektív osztogatásáról. Ezt persze be lehet csomagolni önkényesen alkalmazható „minőségi mutatókba”, de ettől még zsarolásról van szó. Az ilyen, a minőségi mutatók alapján történő forráselosztás olyan nyugati országokban működik jól, ahol a rendszer demokratikus kultúrája biztonságos versenyteret biztosít. Posztkommunista kelet-európai országokban nem ez a helyzet.

Tovább erősítette az egyetemek állami kontrollját a konzisztóriumok rendszere, amelyekbe a miniszter delegált lojális kádereket gazdasági jogkörökkel, s ezt tetézte a kancellárok kormányzati beküldése az egyetemek vezetésébe. Ez a rendszer önmagában, pár év alatt elérte azt, hogy olyan rektorok és egyetemi vezetők kerülnek pozícióba, akik nem lépnek fel az egyetemi autonómia védelmében – a rektori konferencia a fent leírt folyamatot gyakorlatilag némán nézte végig.

A mostani intézkedés azért új szintje a politikai kontrollnak, mert az eddigiekkel szemben örök időre neveztek ki az egyetemek fölé teljes kuratóriumokat, amelyeket szinte korlátlan jogosultságokkal láttak el. A leglátványosabban autonómiasértő elem a törvényben az, hogy a fenntartó közalapítvány kuratóriumainak tagjait teljes egészében a miniszter nevezi ki: az összeset, az éle­tük végéig. Itt nem a kormány, a Fidesz vagy a NER kádereiről van szó, hanem Orbán Viktor vazallusairól, mert ebben a patrónus-kliens viszonyra épülő rendszerben a lojalitás végső soron nem egy eszméhez vagy szervezethez, hanem egyetlen személyhez való lojalitásra szorítkozik.

MN: A kormány a következő hónapokban a terv szerint hosszú távú, akár 10–15 éves finanszírozási szerződéseket köt a közalapítványokkal, ami elvileg megalapozza az egyetemek tervezhető gazdálkodását. Ez azt jelenti, hogy a rektorok és kancellárok is kiszorultak még az egyetemek egymás közötti „éhezők viadalából” is?

MB: Lényegében igen, hiszen a lojalitásverseny a rektoroktól és szenátusoktól a kuratóriumokra helyeződött át. Mivel a közalapítványok tulajdonosaként korlátlanul rendelkeznek a vagyon fölött, a költségvetési és a várhatóan beáramló uniós rekonstrukciós források jelentős részét a fogadott politikai család vállalkozásainak folyathatják át. A kuratóriumokban ülő Fidesz-oligarchák elsősorban a saját vagyonukat képviselik, ami már önmagában döntően, ha nem is kizárólagosan, bűnös úton szerzett vagyon. Tehát ez a rendszer felsőoktatási pénzek elpazarlásához vezet, és elsősorban a pénz kiáramlását, az oligarchák oldaláról pedig az átmosását szolgálja. Az egyetemi szféra beterelése a kuratóriumok alá azzal is jár, hogy felszámolódnak a valamennyire még autonóm értelmiségi személyi és intézményi pozíciók. Ami most történik, az a Central European University és a Magyar Tudományos Akadémia megtörése által fémjelzett folyamat folytatása. Most megnyílt a lehetőség arra, hogy azt az egyetemi oktatót, aki nyilvánosan rendszerkritikus véleményt fogalmaz meg, munkaadóként elbocsássák a kuratóriumok arra hivatkozva, hogy az illető sérti az intézmény érdekeit. Mint egy vállalatnál, ahol „természetes”, hogy a munkavállaló nyilvánosan nem szidhatja a vállalat vezetését vagy termékeit. Eddig azért egyetemi tanárokat a véleményük miatt elküldeni nem lehetett.

Erre lehetne azt válaszolni, hogy ilyen még nem történt, és ne fessük az ördögöt a falra – de ez nem jó érv, mert a lehetőség már önmagában is öncenzúrához vezet. Hangsúlyoznám: ebben a politikai családban azért sem lehetséges nyílt verseny, mert Orbán leosztja a területeket, minden fontos döntés Orbán külön­alkuja. Ezért nem versenyezni kell a vezetőknek, hanem elé járulni és kérni. A kuratóriumi névsorokból is látszik, hogy egyesek strómanok vagy oligarchikus érdekeket képviselnek, másoknak inkább kifizetőhely a tagság.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk