Mit tudok én válaszolni (Renée Firestone)

publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az utolsó napok című dokumentumfilm egyik szereplője, Renée Firestone 1924-ben született az akkor Csehszlovákiához tartozó Ungváron. Zsidóságára saját bevallása szerint csak a lágerben ébredt rá. 1948-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol előbb divattervezőként dolgozott, majd a Simon Wiesenthal központban. Ma a Shoah Foundation egyik munkatársa. A film berlini bemutatóján beszélgettünk.

Az utolsó napok című dokumentumfilm egyik szereplője, Renée Firestone 1924-ben született az akkor Csehszlovákiához tartozó Ungváron. Zsidóságára saját bevallása szerint csak a lágerben ébredt rá. 1948-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol előbb divattervezőként dolgozott, majd a Simon Wiesenthal központban. Ma a Shoah Foundation egyik munkatársa. A film berlini bemutatóján beszélgettünk.

MaNcs: Hogyan ismerte meg a Shoah Foundationt?

Renée Firestone: Épp a Simon Wiesenthal központban dolgoztam megbízott előadóként. Néhány ember a Shoah Foundationtól, köztük James Moll, e film rendezője, eljöttek a központba, hogy túlélőkkel beszéljenek. Meghívtak egy gyűlésre, ahol megtudtam, miről szól a munkájuk, és úgy döntöttem, részt akarok venni benne. Az elsők között készítettem interjúkat más túlélőkkel, emellett tanácsadóként az összegyűjtött anyag áttekintésével is foglalkozom. Egyébként Magyarország volt szinte az utolsó hely, ahová eljöttünk interjúzni. Pedig az országnak igen számottevő zsidó lakossága volt, Európában az egyik legnagyobb, de ezt még itt, az alapítványnál is kevesen tudják. Amerikában azt látom, amikor ottani gyerekekkel beszélgetek, hogy a fiatalok kezdenek egy kicsit érzékenyebbek lenni az emberi szenvedés iránt.

MaNcs: Annak dacára, hogy a fiatalok hétköznapjai ma egyre erőszakosabbak?

RF: Látja, épp ezért csináljuk. ´k a háború utáni harmadik generáció, nagyon is érdekli őket, mi történik a világban. Félnek attól, ami az utcán zajlik. Nincs hová menniük segítségért, nem kérdezhetnek meg senkit. A tanítók nem tudnak segíteni. A családi élet sem az már, ami régen volt. A szülők sem tudnak felelni a kérdéseikre. Nem látnak jövőt. Én körülbelül húszéves voltam, amikor elvittek a lágerbe, de láttam a háború előtt egy jövőt, tudtam, mit akarok csinálni.

MaNcs: Milyen érzés ezt a filmet Berlinben, a német fővárosban bemutatni?

RF: Ambivalens. Örülök neki, hogy a német közönség érdeklődött, mindkét vetítés telt házas volt. Ugyanakkor a németek voltak mindemögött, így egy kicsit kafkai módon a fejemben mást éreztem, mint a szívemben.

MaNcs: A sajtótájékoztatón említette, hogy azóta is több ehhez hasonló népirtás történik a világban.

RF: Mi, a túlélők elkövettünk egy hibát. Nem kezdtük tanítani a gyerekeket az első perctől kezdve, hogy mi is történt Európában. Huszonhét évvel később pedig egy újabb tömeggyilkosság következett be Kambodzsában. Amikor egyszer Kaliforniában beszéltem a holokausztról, odajöttek hozzám örmény túlélők, és kérték, említsem meg az ő szerencsétlenségüket is. Akkor tudtam meg, hogy már 1915-ben volt ilyen incidens. A huszadik század tele van hasonlókkal, akármelyik országot nézzük. Legyen az Dél-Amerika, Afrika vagy most Kosovo. A világ pedig nem szólal meg, nem tesz semmit, mint ahogy a holokauszt ellen sem tett akkor.

MaNcs: Vajon az emberi természetben van a hiba?

RF: Rendszeresen beszélek múzeumokban. A múltkor odajött egy fiatal német nő, és azt kérdezte, hogy szerintem ez még egyszer megtörténhet-e. Erre én azt válaszoltam, hogy nemcsak gondolom, hogy megtörténhet, hanem ez tény, meg is történik, állandóan. ´ azt felelte: "Mondja meg nekem, mi van bennünk, a német népben, hogy nekünk mindent olyan perfektül kell csinálnunk, még a gyilkosságot is?" Erre aztán mit tudtam volna neki válaszolni? Mit tudok én válaszolni egy németnek?

Az interjúkat Nagy Elisabeth készítette

publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra