Mobilügy: felmentették a Madách gimnázium igazgatóját

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 28.

Belpol

Mészáros Csaba 24 éve vezette az intézményt. A Belügyminisztérium közleménye szerint azért kell mennie, mert nyíltan szembehelyezkedik az okoseszközök iskolai használatát korlátozó jogszabállyal.

A Belügyminisztérium (BM) szerdán azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját – közölte a tárca az MTI-vel. „Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt” – ez a döntés hivatalos indoklása.

A közlemény nem említi az igazgató nevét.

A 24.hu emlékeztet, hogy Mészáros Csaba 2000 óta vezette az intézményt. 

Az iskola nevelőtestülete korábban arról tájékoztatta a diákok szüleit az intézmény honlapján, hogy nem fogják elvenni a gyerekektől a digitális eszközöket tanítás előtt, mert a cél a digitális kultúra helyes használatára nevelni a diákokat. Bármelyik órán szükség lehet ilyen eszközökre, ezért észszerűtlen lenne elvenni tőlük, aztán megint visszaadni. Azt is közölték a tanárok, hogy a mobilok iskolai használatát, korlátait a házirend régóta szabályozza, ennek az előírásnak a betartását még szigorúbban fogják ellenőrizni. 

Az igazgató felmentése nem az utolsó momentum ebben az ügyben:

A tantestület is tiltakozik:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.