Momentum: a rendőr-belügyminiszter garantálja, hogy nem lesz több könnygáz és gumibot

  • narancs.hu
  • 2023. május 20.

Belpol

Megosztja a pártokat és a szakmai szervezeteket a bosszútörvénynek is nevezett státusztörvényről való „konzultáció”.

Tegnap, az oktatásért szervezett tüntetés közben derült ki, hogy Pintér Sándor egyeztetésre hívta a parlamenti frakciók vezetőit a státusztörvény kapcsán szerdára. Az ellenzéket láthatóan megosztja, ott legyenek-e.

Az LMP részt vesz az új pedagóguséletpálya-törvényről, azaz a státusztörvényről tartott többpárti egyeztetésen, közölte Kanász-Nagy Máté, aki sürgette a pedagógusok béremelését is. Szerinte nem kell várni az Európai Unióra, „ha nem fizetünk százmilliárdokat azért, hogy szennyező akkumulátorgyárak jöjjenek az országba, akkor lesz pénz béremelésre” – fogalmazott.

A tárgyaláson történő részvételüket azzal indokolta, hogy bojkott esetén hetekig hallgathatják majd, „nem merült fel kritika az ellenzék részéről a státusztörvénnyel kapcsolatban”. „Azért megyünk el, mert a Fidesznek kényelmetlenebb, ha ott vagyunk és elmondjuk a kifogásainkat” – tette hozzá. Kanász-Nagy szerint „az egyeztetés nyilván egy színjáték”, amelyben a Fidesz kommunikációs gépezete a bojkott szerepét osztotta az ellenzékre.

Eddig a Jobbik és LMP jelezte, hogy elmennének Pintérrel egyeztetni, a DK ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a belügyminiszter a tanárokkal és szervezettekkel is üljön le, a Momentum pedig látszatintézkedésnek nevezte az egyeztetést.

A Momentum közleményében ez olvasható: „Átlátszó és hazug látszategyeztetések helyett arra van szükség, hogy

a rendőr-belügyminiszter először is írásban garantálja, az emberei nem verik tovább gumibottal, és nem fújják le többet könnygázzal az ártatlan diákokat,

akik a tanáraikért és egy igazságosabb, emberségesebb oktatásért, a jövőjükért tüntetnek.”

Jakab Péter törpemozgalma, A Nép Pártján arra kéri az ellenzék meghívott tagjait, ne menjenek el „kávéra” Pintér Sándorral. „Ne kezdjenek alkudozni a rezsimmel, mert ő sem teszi. Képtelen rá. Fenyeget, megoszt, lekenyerez, de nem alkuszik. Mi se tegyük. Orbánnal nem alkudozni kell, hanem leváltani.”

 
Diáktüntetés Budapesten 2023. május 19-én
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

Tanítanék: a státusztörvényről tárgyalni nem lehet

A pedagógusszervezetek között nincs egyetértés a részvétel kérdésében. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra kéri az ellenzéki pártokat, hogy menjenek el az egyeztetésre. Nagy Erzsébet a hvg.hu-nak azt mondta, nem értenek egyet azzal a felvetéssel, hogy az ellenzéki pártok ne üljenek le a kormánnyal, mert akkor „egy nagy adut adnak a kezükbe, hogy arra tudnak hivatkozni az EU felé is, hogy ők a nagy demokraták, akik szeretnének egyeztetni, és ezt utasították el.”

A Tanítanék Mozgalom viszont az ellenkező véleményen van: „A Tanítanék Mozgalom álláspontja egyértelmű: a kormány bosszújának eszközéről, azaz a státusztörvényről tárgyalni nem lehet, teljes egészében el kell utasítani. Nincs olyan módosítása ennek a törvénytervezetnek, amely ne a pedagógusok és a diákok megbüntetéséről szólna. Ebben a helyzetben tárgyalni kizárólag az iskolahasználók (pedagógusok, diákok és szülők) szervezetei, illetve oktatási szakmai szervezetek által közösen kidolgozott 9 pontról lehetne.”

A Civil Közoktatási Platform azt várja az ellenzéki pártoktól, hogy képviselje a tanárok követeléseit: „Azt várjuk, hogy az egyeztetésen készült jegyzőkönyvben – mely a nyilvánosság számára megismerhető kell legyen – szerepeljenek azok az érvek, melyek jól alátámasztják a Státusztörvény elfogadhatatlanságát, és mondassék ki, hogy az oktatás valódi problémáinak megoldását ez a tervezet elő nem segíti, a helyzeten csak ront, és a valódi változásokat máshol, a rendszer gyökereinél kell kezdeni.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”