Most a művészeti egyetemeket csinálná ki a kormány, újra előkerült a BÖSZME ötlete

  • narancs.hu
  • 2019. február 4.

Belpol

„Ha ezt meglépik, azzal lényegében megölnek mindannyiunkat”

Budapesti Összművészeti Egyetem azaz röviden BÖSZME – ezzel a névvel illetik a művészeti egyetemek vezetői egymás közt az öt nagy felsőoktatási intézmény összevonására vonatkozó kormányzati terveket.

A hvg úgy tudja, ismét napirenden van a téma, miszerint a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Mome), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia), a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE), és a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) egy vagy két intézménybe tömörülne. A cikk szerint már egy öt évvel ezelőtti belső minisztériumi vizsgálat is bebizonyította, hogy az átalakítás teljesen értelmetlen lenne, haszon helyett inkább károkat okozna.

„Ha ezt meglépik, azzal lényegében megölnek mindannyiunkat” – nyilatkozta név nélkül a portálnak az egyik intézmény felső vezetéséhez tartozó forrás.

Nem meglepő, hogy az érintett intézmények vezetőit semmilyen szinten nem vonták bele a tervezet előkészítésébe, amit a hamarosan kezdődő parlamenti ülésszakon benyújthatnak.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.