Most kell nagyon belehúzni: még egy napig lehet aláírást gyűjteni a választási indulásért

  • narancs.hu
  • 2018. március 4.

Belpol

Eddig 1641 egyéni jelöltet jelentettek be.

Holnap délután négyig lehet leadni az áprilisi országgyűlési választáson való induláshoz szükséges ötszáz aláírást. Ma reggelig 1641 jelöltnek sikerült megugornia a bűvös határt – írja az MTI. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy a megfelelő számú aláírást leadott jelölt el is indulhat a választáson, ugyanis az országgyűlési egyéni választókerületi bizottságok (oevb) legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon hoznak döntést.

Négy évvel korábbi adatokhoz képest most jobban állnak a pártok, hiszen míg 2014-ben a határidő előtti napon 1047 jelöltnek sikerült összeszedni az aláírásokat, addig idén ez a szám 1641. Ebből 775-öt már nyilvántartásba is vettek, 305 jelölést pedig elutasítottak.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.