Most már nagy bajban van Iványi Gáborék egyháza

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 13.

Belpol

Az alapnormatívát sem kapja meg az elvégzett munka után, a béreket sem tudja fizetni.

Az elvégzett feladatai után sem kap már az államtól alapnormatívát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) – írja a hvg.hu, idézve Iványi Gábor lelkész kiáltványából.

Az anyagi problémák miatt az egyház által fenntartott szociális, oktatási, egészségügyi, családsegítő intézmények bajba kerültek, ezáltal mintegy húszezer ember ellátása lehetetlenül el. 

Ezer munkavállaló fizetésével is késik a MET. 

„Rendkívüli helyzetben kényszerülök megszólítani minden jó szándékú, tisztességes embert. Kérem, érezzék át azt, amit a magyar állam hivatalos szervei a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel és segítő intézményeivel művelnek” – írta a lelkész.

Kiáltványa szerint ha a leggazdagabb egy százalék minden tagja havi kétezer forinttal támogatná a munkájukat, fennakadás nélkül képesek lennének működni. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.