Plakátokon mutatja be új arcát a Momentum, de a nevét nem árulja el

  • narancs.hu
  • 2023. január 17.

Belpol

Országos plakátkampányba kezdett a Momentum, a közterületekre kikerült óriásplakátokon azt kérdezi az ellenzéki párt: „Ki vezet új útra minket?” Bár a plakáton felismerhető arc nem szerepel, csak egy fehér alak, az egyértelműen látszik, hogy nem a párt vezetőjét, Gelencsér Ferencet ábrázolja, hanem egy női sziluettet.

Az erről beszámoló hvg.hu értesülései szerint csak február 4-én derül ki, hogy kit rejt a fantomkép. A plakátom alapján azonban könnyű következtetni arra, hogy a családalapítás miatt az aktív politizálástól jelenleg visszavonult Donáth Anna visszatérését kívánják hirdetni. Ez azért is lehetséges, mivel Donáth Annát visszavonulása óta sokan sürgetik, hogy ismét aktivizálja magát a mindennapi politikai életben, ráadásul ő maga sem zárta ki soha, hogy aktívan politizáljon a jövőben. A párt hírportál kérdésére egyértelművé tette, hogy nem Gelencsér Ferenc leváltásáról van szó és nem is tisztújításáról, hanem be szeretnék mutatni, hogy ki lesz a párt arca és húzóneve a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választáson, ráadásul mindezt „az utóbbi hónapokban politikailag leuraló Demokratikus Koalícióval (DK) szemben” teszi az ellenzéki párt.

A Momentum a Facebookra kitett posztjában kijelenti: „Magunk mögött kell hagyni a populizmust, a szemfényvesztést, a felelőtlen ígérgetést, és ki kell mondani az igazságot akkor is, ha az fáj.” Ez egyszerre utalhat a Fidesz-KDNP-re, de akár a DK-ra is. (Donáth Anna korábban kritizálta a Gyurcsány-párt álta alakított árnyékkormányt.) Ebből akár arra is lehet következtehetni, hogy a Momentum nem csak az előkampány időszakát kezdte meg ezzel az akciójával, hanem egyértelművé is teszi, hogy a megalakulásukkor elfoglalt pozíciójukat kívánják újra megszerezni a választások után.

 
Forrás: Momentum

„A múlt emberei, a szemfényvesztő politikusok helyett civilekkel és a jövőféltő generációkkal kell szövetséget kötni” - ez is olvasható a Facebook-posztban. Ebből úgy tűnik, hogy a kampány során nem csak a párt új arcát kívánják bemutatni, hanem egy újfajta politikai stratégiát is.

A párt a hírportál kérdésére nem erősítette meg, hogy Donáth Anna visszatérését kívánják kampányukkal bejelenteni, csak annyit, hogy február 4-én minden kiderül. 

A Momentum készülő új stratégiájáról lapunk egyik tavaly őszi számában cikkeztünk:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.