Este hétkor már izgatott jövés-menés, megannyi újságíró, illetve "rendező", "vendég" kitűzővel rohangáló ember, ám szocialista politikus még mutatóban sincs. Az egyik MTI-tudósító nem sokkal korábban látta felmenni Baja Ferencet; arra véve az irányt, a lépcsőfordulónál nyomatékosan közlik, hogy oda, fel még csak ne is próbálkozzunk felmenni, mert oda, fel, soha. Oda még MTI-s tudósító sem mehet fel, csakis a Népszabadság újságírója, aki állítólag már órák óta fent van Horn Gyula, Szekeres Imre, Gál Zoltán, valamint a Jóisten társaságában. Biztos jó neki.
A zónában egyre nagyobb a tülekedés és a meleg. A kávé elfogyott, kaja egyáltalán nem volt - hacsak a szociális érzékenységgel és koleszterinmentes zsírral kent kenyérszeleteket nem tekintjük annak -, ásványvíz viszont szekérderéknyi, igaz, le kell menni érte a földszintre. A légkondicionált nagyteremben kivetítőn, párnás fotelekben lehet nézni a közszolgálati tévét. Senki sem nézi. Aki él és mozog, az mind az első emeleten várja a sajtótájékoztatót, amiről csak annyit tudni, hogy lesz. Majd.
Egy borostás "vendég" kilenc körül azt mondja mosolyogva, hogy "mi vezetünk 32 százalékkal, csak kicsit esünk vissza a kilencvennégyestől". Ez az a lélektani időpont (kilenc óra van ekkor, jegyzik fel szorgos krónikások) és bejelentés, ami után oldódni látszik a feszültség. Ahogy nő a feldolgozottság aránya, mind több vidám "vendég" suhan el az első emeleten, hogy aztán végérvényesen eltűnjön az épület tőlünk elzárt, titkos zugaiban.
"Pali, hogy állsz?", kérdezi tőlem egy pirospozsgás arcú negyvenes nő, hosszú kötött pulóverben. "Hát, megvertem Deutschot", válaszolja felettem Filló Pál képviselő, aki már vagy félórája állhat a székem mellett észrevétlenül. "De megvertem négy éve is, nincs ebben semmi újdonság. Csak kicsit bosszant, hogy közelebb áll hozzám, mint akkor", fejezi be, majd felszisszen, a tévében éppen a MIÉP eredményeit mutatják.
A terem tizenegyre megtelik, egy tűt sem lehet leejteni (igaz, nincs is a teremben senki, akinél ilyen szándékot vélnénk felfedezni). Mondjuk, egy kormos gőzmozdonyt le lehetne ejteni, valamint három bálnát is, viszont akkor túl sok lenne az áldozat. A türelmetlenkedőket egy barna öltönyös, bizonytalan léptű ember egy valószínűleg vicces történettel nyugtatgatja. A jereváni rádióról beszél, ahol bemondják, ha támadás éri a hazát, az emberek fehér lepellel a fejükön induljanak el, de nem kell sietni. A csattanót Schmuck Andortól (Xénia Láz Egyesület) nem hallani, aki éppen előttünk kezd beszélgetni valakivel, de szerencsére ismét megszólal az előbbi hang: "Próbálj meg, Schmuck fiam, úgy állni, hogy elférjenek tőled." A munkásmozgalom Schmuck fia megpróbál, bár egy pillanatig úgy tűnik, nem fér el a bálnáktól, aztán mégis. És lőn. Pénztárcájából egy háromemeletes torta (bár a választásoknak csak két fordulója van) és több tepsi túrós rétes - amelyek létét a sajtó elől gondosan eltitkolták - esik ki, bennük, mazsola helyett, összegörnyedt bit-nikek. Sőt, mögötte is van történés.
A bejáratnál kisebb tolakodás támad, ajjaj, feltűnik személyesen Szekeres Imre, fülig érő szájjal, mögötte személyesen Horn Gyula, a bejárati korlátnál pedig személyesen Gál Zoltán figyel. A terembe személyesen Baja Ferenc kísérte be példaképeit, orcáján szűnni nem akaró - a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan - idült vigyorral. Ezek a nagy pillanatok! Ilyenkor jó újságírónak lenni! Azért, mert nem kell tapsolni nekik. A nemzetközi sajtótájékoztató máris elkezdődik, és vagy három percig megállás nélkül zajlik, ne feledjük azonban, hogy a miniszterelnök három perc alatt - a magán- és mássalhangzók kárára elkövetett helytakarékos tömörítési eljárásnak hála, ami az általa magyarnak mondott beszélt nyelvének sajátja - sokkal többet és sokkal okosabbakat tud mondani, mint bármelyik magyar ajkú földi halandó. A hangulat ezekben a pillanatokban hágja meg zilált idegrendszerünket. Horn bejelenti, hogy 115 képviselőjük áll az első helyen, amit szórványos éljen és középerős taps követ a bejárati korlát felől. Nem kisebb ováció fogadja azt a mondatot sem, amelyben a koalíció folytatását valószínűsíti. A hallgatóságból kisebb derültséget is sikerül kicsalnia Hornnak, amikor arra a kérdésre, hogy mit szól a MIÉP eredményéhez, azt válaszolja: "Hát nem örülök neki. Ki örül, aki normális?" Majd egy mondattal kitér a lanyha részvételre is: "A nagyon jó időjárás is közrejátszott ebben, lásd a mezőgazdasági területeket", és itt megakad egy időre, keresi azt a szórendet, amivel a homlokcsontja mögött hurrikánként cikázó gondolatokat szavakba és értelmes tagmondatokba önthetné; többek egybehangzó - meg nem erősített, igaz, nem is cáfolt - szövegelemzése szerint a miniszterelnök a zömében mezőgazdasági termeléssel foglalkozó és abból élő körzetekre, vidékekre gondolt; és erejéből arra is futotta, hogy emlékeztessen arra: a szocialisták a május 3-i időpontot javasolták a választás első fordulójára. A teremben derültség, aki szoci, érti a viccet, márpedig ők vannak többen, a Gyula olyan jófej, hogy az csuda, ha ideje engedné, megnyerné a humorfesztivált. A Fideszre vonatkozó válaszát sem ereszti bő lére. "Gyűjtőpárt a Fidesz. Az eredményük a többi ellenzéki pártot is jellemzi", mondja, és már ott sincs a teremben, ahogy jött, úgy el is tűnik. Nyomában csend és űr. Sokan még üldögélnek egy darabig, ám egyre többen kezdik úgy gondolni, hogy Horn Gyula jelenése egyszeri és visszafordíthatatlan, s ennek a három percnek is örülni kell. Mint a csodáknak általában.
- kr, mj -
