Müller Cecília: Soha nem kellett annyira komolyan venni a járványt, mint most

  • narancs.hu
  • 2021. március 1.

Belpol

Aki válogat a vakcinák között, időt veszít. 

Müller Cecília szerint tombol a járvány az egész világon; 113 milió fertőzöttet regisztráltak, amik közül 64 millióan gyógyultak meg és 2,6 millióan hunytak el.  Az országos tisztifőorvos szerint minden figyelmünket a következő hetekre kell irányítani, mert nagyon nehéz időszak áll előttünk. 

Az Európai Unió tagállamai teljesítőképességük határára érkeztek, sok országban nincsenek szabad ágyak, másoktól kell segítséget kérniük.

Müller leszögezte, soha nem kellett annyira komolyan venni a járványt, mint jelenleg.

A második hullám lefelé menő szakasza nem tért vissza az indulási szintre, a vírus variánsai miatt intenzív, erőteljes emelkedés mutatkozik. Az elmúlt 24 órában 4326-an fertőzöttek meg, és 84 hunytak el Magyarországon, továbbá a hétvége során 652-en kerültek kórházba, tehát a súlyos esetek száma is növekedett. Jelenleg 5679 főt ápolnak kórházban, akik a legkülönbözőbb tüneteket produkálják. 537-en vannak lélegeztetőgépen, 86-al többen, mint korábban. 

Müller szerint az adatok nagyon intenzív, erőteljes, exponenciális növekedést mutatnak, az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességét jelentősen megterheli a járvány. Ezért a következő hetekben még nagyobb figyelemmel kell betartani a higiénés szabályokat. A védőoltások száma is növekedett, viszont a tisztifőorvos szerint aki válogat az oltóanyagok között, heteket, vagy akár hosszabb időszakot is elveszíthet, amíg védetté válik. Hozzátette, ha emelkednek a számok, akkor egyéb járványügyi intézkedéseket bevezetése is indokolt lehet. A tiszti főorvos az erre vonatkozó kérdésre azt mondta, nem zárható ki a digitális oktatásra való teljes átállás sem. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”