A közel ezerméteres átlagmagasságú Bükk-fennsík egyik legfestőibb pontjánál magasodó, leginkább földre szállt idegen űrhajóra emlékeztető gömbkupolás NATO-lokátor már
kilométerekről látszik
Azt viszont nem állíthatjuk, hogy jobban befolyásolná az idegenforgalmilag kedvelt táj képét, mint mondjuk a szilvásváradi kilátó.
Pedig az 1995-ös országgyűlési határozat értelmében megépített új, a NATO védelmi rendszerébe szervesen illeszkedő katonai radar kiemelten védett környezetvédelmi területen, a Bükki Nemzeti Park területébe ékelődve épült. Igaz, nem "szűz terepen", hiszen ott már az ötvenes évektől szovjet lokátor működött. A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint a helyszínkijelölés fő szempontja - az alapvetően kiváló rádiólokációs lehetőségeken túl - éppen az volt, hogy már működő katonai objektum területét válasszák. A betonalapzatú, 20-30 méteres torony így sem volt olcsó, hiszen az építési beruházáshoz kapcsolódó teljes költség mintegy 1 milliárd forintot tett ki. Mindez eredetileg teljes egészében a magyar költségvetés terhe lett volna, mivel a korszerűtlen berendezést a NATO-csatlakozástól függetlenül is lecserélték volna. A szövetséghez csatlakozás után azonban a beruházás költségeit körülbelül felerészben átvállalta a NATO. A tulajdonképpeni radar beszerzését egyébként nemzetközi NATO-tender keretében az NC3A fejlesztési és tudományos ügynökség folytatta le Csehország, Lengyelország és Magyarország részére, az érintett államok felhatalmazásával és ellenőrzésével. A kivitelezési tender nyertese az olasz- angol SELEX-SI (akkori nevén: Alénia-Marconi) konzorcium volt, amelynek árajánlata viszont üzleti titok. A lokátort befogadó torony építési fővállalkozója pedig tíz pályázó közül a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt. lett.
A kiváló "beláthatósági" képességekkel bíró bánkúti helyszínnél is az volt az igazi, várható probléma, ami később a Zengő, majd a Tubes esetében felvetődött: a környezetre gyakorolt hatás, a tájképromboló kinézet esetleg erős lakossági ellenérzéseket szülhet. (A Mecsekbe tervezett radar eddigi történetéről lásd Zengő-dossziénkat honlapunkon - www.narancs.hu.) Mindezt megelőzendő a HM gyorsan - és tegyük hozzá: viszonylag könnyen - beszerezte a szükséges engedélyeket. Az építkezéshez előzetes környezeti hatástanulmány készült, majd a környezetvédelmi engedélyt az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Főfelügyelőség adta ki 1998 augusztusában. Az építési és bontási munkákra a miskolci polgármesteri hivatal bólintott rá (Bánkút a borsodi megyeszékhelytől meglehetősen távol fekszik ugyan és Heves megyére "néz", de közigazgatásilag Miskolchoz tartozik). A radarállomáshoz vezető erdei út felújítását az Állami Erdészeti Szolgálat Miskolci Igazgatósága engedélyezte, ugyanakkor a meglévőn kívül újabb út építését a környezetvédelmi engedélyben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) Természetvédelmi Hivatala mint szakhatóság megtiltotta - tájékoztatott Olt Boglárka, a KvVM kommunikációs vezetője.
A szükséges engedélyek problémamentes beszerzésében sokak szerint kétségkívül döntő szerepet játszott, hogy a HM az építkezést úgy tudta "eladni", mint saját ingatlanon belüli korszerűsítést: hogy tudniillik a régi, elavult orosz radart korszerű, úgynevezett háromdimenziós lokátor váltja fel. A kivitelezés a 2002-ben kiadott építési engedély alapján indult, és 2005 végére teljes egészében befejeződött.
A Mecsekben történtektől abban is különbözik Bánkút esete, hogy a Heves megyében egyébként sem túl erős civil környezetvédelmi csoportosulások nem fejtettek ki érdemi tiltakozást. Mint Bárdos Ferenctől, az egri Életfa környezetvédő szervezet vezetőjétől megtudtuk, nem örültek a beruházásnak, de nem is tiltakoztak ellene. Bárdos egyébként úgy véli, a katonai objektumok olykor még jót is tehetnek a környezet védelmének, "hiszen a növényi populáció fennmaradásában egy zárt katonai terület még segíthet is, szemben a sokszor túlzott turistaáradattal. Elég, ha olyan lőterekre gondolunk, ahol az elzártság ritka természeti értékeket óvott meg. Ilyen szempontból hasznos lehet a bánkúti terület is." Elmondása szerint ugyanakkor előzetesen sem velük, sem más megyei civil környezetvédő szerveződésekkel nem egyeztetett az ügyben a HM.
Egyeztetett viszont a Bánkúthoz legközelebb eső, Heves megyéhez tartozó Nagyvisnyó községgel, még 2003-ban, egy lakossági fórumon. Ezen a minisztérium részéről Bocskai István kommunikációs főigazgató-helyettes nyugtatta a helyieket és adott tájékoztatást a várható környezeti hatásokról. Az itt elhangzott kompenzálási ígéretekre alapozva a település akkori polgármester asszonya, Molnár Albertné rövidesen "be is nyújtotta a számlát". Az építkezésért cserébe Nagyvisnyó egy a faluból Bánkútra vezető öt km-es aszfaltozott út és/vagy egy libegő megépítését kérte a HM-től - ezzel az összeköttetéssel kívántak életet lehelni a Szilvásvárad és a sípályák közelében fekvő falu meglehetősen gyér idegenforgalmi életébe.
Ahogy Csőgér Bálinttól, a község jelenlegi polgármesterétől megtudtuk, ez az elképzelés nem vezetett sehová. A Bükk-fennsíkkal való közvetlen összeköttetés ugyanis a fokozottan védett úgynevezett Nagyréten át vezetne, amit a Természetvédelmi Hivatal bizonyosan nem engedélyezne. Egy libegő gazdaságos üzemeltetése pedig még a hóban sokkal gazdagabb Ausztriában sem mindig megoldott.
A 2006-ban megválasztott Csőgér egyik első ténykedéseként mégis leporolta a "lokátoraktát", és felújította a tárgyalásokat a HM-mel: mint mondta,
még az idén megegyezést
remél, hiszen a minisztérium is hajlik az ügy lezárására. Bár konkrétumokat nem árult el, a milliós hiánnyal és a lakosság fokozatos elöregedésével küzdő Nagyvisnyó valószínűleg infrastrukturális beruházásaihoz vár anyagi segítséget a tárcától. A HM lapunknak küldött tájékoztatásában elismeri, hogy "jelenleg is folynak az egyeztetések arról, hogy a tárca milyen módon nyújthat esetleg segítséget a településnek".
Maga a lokátor a helyieket amúgy alig foglalkoztatja. Beszélgetéseink során elmondták: nemigen hisznek az egészségre ártalmas hatásokban. Ahogyan fogalmaztak, "ha ilyen gond lenne, akkor az évtizedekig itt üzemelő orosz radar árnyékában már senki sem élne". Inkább attól tartanak, hogy egy esetleges háborúban a község katonai célponttá válik. Helyi információk szerint a szovjet radart korábban a falutól nem messze fekvő tardonai rakétaszázad védte, az viszont a honvédség leépítése miatt megszűnt. Ilyen irányú kérdésünket egyébként a HM elhárította, mondván, hogy "mindez szolgálati titkot képez".
A bánkúti NATO-radar mára üzemképes (a háromtagúra tervezett rendszer harmadik eleméhez, a békéscsabaihoz hasonlóan), jelenleg a tesztüzem zajlik. A honvédség reményei szerint amennyiben a szakértők (az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet munkatársai) sem találnak határérték-eltérést az elektromágneses expozíciós értékekben, az "üzemszerű" működés hamarosan megkezdődhet - különösebb lakossági tiltakozások és politikai viharok nélkül.
