Orbán Viktor irányított nyugat-európai újságírásról, Szijjártó Péter külügyminiszter a képmutatás Európa-bajnokságáról beszélt hétfőn, miután a teljes világsajtó és számos vezető politikus bírálta a magyarországi menekültügyben kialakult áldatlan állapotokat. Hende Csaba honvédelmi miniszter azután mondott le, hogy a nemzetbiztonsági kabinet ülésén beszámolt az illegális bevándorlás helyzetéről és a szerb–magyar határon épülő ideiglenes biztonsági határzár munkálatairól.
A helyzet elmérgesedésének fő oka az volt, hogy a múlt hét elején a hatóságok szokatlan előzékenységgel engedték felszállni a Keleti pályaudvarnál feltorlódott menedékkérőket a Nyugat-Európába induló vonatokra, később azonban – mindenféle indoklás nélkül – megtagadták ezt tőlük. Kedden rövid ideig le kellett zárni a pályaudvart, szerdától pedig nem indították el a közvetlen nyugat-európai járatokat. Pénteken több mint ezer, Budapesten veszteglő menedékkérő gyalog vágott neki az autópályának, példájukat a bicskei és a vámosszabadi befogadó állomásokon tartózkodó migránsok is követték. A kormány végül buszokkal Hegyeshalomig szállította az úton lévő embereket, az osztrák kormány – az EU-s jogszabályok felfüggesztésével – átengedte, Németország pedig befogadta őket.
A német belügyminisztérium szerint a hétvégén 17 ezer menedékkérő érkezett Magyarországról Németországba; a beáramlás lapzártánkkor folytatódott, jóllehet az osztrák és a német kormány is jelezte, a schengeni szabályok megkerülése kivételes intézkedés volt.
Az elgyötört emberek menetelése elképesztő felháborodást váltott ki külföldön, számos lap követelt kemény EU-s fellépést Magyarország ellen, a Guardian Orbán „rothadó rezsimjéről” cikkezett, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az USA volt budapesti nagykövete a holokauszt borzalmaival vetette össze a menekültek szenvedéseit. A francia külügyminiszter a magyar határkerítésről azt mondta, ilyet még állatoknak se építene, de a menedékkérők átengedésében együttműködő osztrák kancellár is simán lenyilatkozta, hogy Orbán hazudott neki, mert azt ígérte, maximum 4000 migráns érkezhet az osztrák határhoz. A bírálatok hangnemében szerepet játszhat, hogy az Orbán-kormány elutasítja a menekültválság kezelésére tett német javaslatot a kötelező unós kvótákról, valamint az is, hogy a nyugati közvéleményt sokkolta az osztrák autópálya mellett megtalált, de még Magyarországon megfulladt 71 menekült tragédiája. Leginkább mégis az zavarhatja EU-s partnereinket, hogy az a magyar kormány, amelyik 2014 elején akár 170 ezer kárpátaljai menekült ellátására is késznek mutatta magát, most látványosan nem tud – vagy nem akar – gondoskodni az ország területén egyidejűleg tartózkodó néhány (tíz)ezer menedékkérőről.
Ha Magyarországra jössz
Orbán 2014 folyamán is többször kifejtette nézeteit a bevándorlásról, a Külügyminisztérium tavalyi külképviselet-vezetői értekezletén például leszögezte – a kormány EU-s forráslehívást megalapozó migrációs stratégiájának ellentmondva –, hogy „itt egy kőkemény, a bevándorlást legkevésbé sem támogató hatósági és belpolitikát fogunk folytatni”. A hazai nyilvánosság középpontjába Orbán idén január 11-i beszéde repítette a migráció témáját. A miniszterelnök Párizsban, a Charlie Hebdo elleni merénylet áldozataira emlékezve fejtette ki, hogy „a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani (…), nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani”.
A homályos megfogalmazás nem tette egyértelművé, mit ért Orbán „gazdasági bevándorlás” alatt, ellenben rögtön összemosta a kontúrtalan problematikát a leküzdhetetlen kulturális különbségek kérdésével és a terrorveszéllyel.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatójának sajtótájékoztatója egyéb kormányzati megnyilatkozásokkal együtt világossá tette, hogy Orbánéknak azokkal a Magyarországra érkező menedékkérőkkel van bajuk, akik a genfi egyezmény értelmében nem lennének jogosultak nemzetközi védelemre, nem háború vagy üldöztetés elől menekülnek, csupán a jobb egzisztenciális kilátások vonzzák őket Európába. E jelenségnek nincs sok köze a bevándorláshoz; bevándorlónak azokat nevezi a szakma és a közvélemény, akik letelepedési és munkavállalási engedélyt kérnek és kapnak Magyarországon, azaz teljesen legálisan, a kormány által elfogadottan laknak és dolgoznak az országban. Orbán erős témafelvetése ezt a megkülönböztetést figyelmen kívül hagyta, így alkalmas volt egy általános idegenellenes érzület kialakítására (lásd: Az Európa-erőd embere, Magyar Narancs, 2015. január 22.).
A Magyarországon regisztrált menedékkérők száma mindazonáltal meredeken emelkedő trendet mutatott, míg éves szinten korábban alig néhány ezren folyamodtak nálunk menekültstátuszért, 2013-ban ez a szám 19 ezerre, tavaly közel 43 ezerre ugrott. A 2014-es hullám jelentős részét az év utolsó hónapjaiban érkező koszovói állampolgárok adták, és az ő beáramlásuk Orbán párizsi beszéde idején is aktuális volt: január közepén naponta 500 irreguláris határátlépőt regisztráltak a hatóságok, január végén és február első felében pedig naponta ezernél is többen keltek át a zöldhatáron. Bár egyedi esetekben a koszovóiak – főleg az ottani kisebbségek tagjai – is kaphattak menekültstátuszt Magyarországon vagy az EU-ban, többségüket nem a fizikai fenyegetettség, hanem a nélkülözés indította útnak.
A koszovói áradatot viszonylag gyorsan sikerült megállítani, a sorozatos magyar, osztrák és német kiutasító határozatok elvették a kedvet a további próbálkozásoktól, és a pristinai kormány is megnehezítette állampolgárai ellenőrizetlen kiutazását. A rendőrség statisztikáiból kiderül, hogy márciusra napi 300 fő alá csökkent az elfogott migránsok száma, és a koszovói hullám levonulásával legalább 80 százalékuk a kőkemény konfliktuszónákból, Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkezett.
Talán a koszovói nyomás enyhülése, talán a közbeszédet eluraló brókerbotrányok miatt egy-két hónapra visszavett a kormány a bevándorlók szapulásából – bár a „megélhetési bevándorló” címkét azért próbálgatták –, a még februárban beharangozott nemzeti konzultáció kérdéseit csak április végén hozták nyilvánosságra, és júniusban támogatták meg az elhíresült plakátkampánnyal. A plakátok egyértelműen a magyar munkahelyek, a magyar kultúra és a magyar jogrend ellenségeiként azonosították a migránsokat, a konzultáció utolsó „kérdése” pedig a bevándorlók vs. magyar családok, születendő gyermekek támogatása közötti választásra késztette az állampolgárokat. A több lap által Habony Árpádnak és Arthur J. Finkelsteinnek tulajdonított kampány a politikai napirend egyeduralkodó témájává avatta a menekültügyet. Ellenzéki pártok és aktivisták először plakátrongáló akciót, később ellenkampányt indítottak, a kormánypártok erre tovább élezték az ellentétet: az olyan üzenetek, mint „a baloldal a bevándorlók pártjára állt”, „ha a baloldalon múlna, a bevándorlók már ellepték volna az országot”, mindennapossá váltak a Fidesz közleményeiben. A kormánypárti média és a helyi polgármesterek egyre gyakrabban beszéltek arról is, hogy a menedékkérők károkat okoznak a határ menti településeknek, valamint veszélyeztetik a közbiztonságot és a lakosság egészségét is. A feldobott labdára adta magát a válasz: Szijjártó Péter június 16-án bejelentette, hogy a kormány kerítéssel zárja le a 175 kilométeres szerb–magyar határt.
Hiába a gyoda
A „határőrizet visszaállítása” a Jobbik javaslata volt, de a fideszesek gyorsan átvették. Pintér Sándor júniusi bizottsági meghallgatásán Simon Miklós kormánypárti képviselő a határőrség felállításáról kérdezte a belügyminisztert, aki válaszában kifejtette: a határőrséget nem szüntették meg, csak integrálták a rendőrségbe, a schengeni külső határokon az illegális határátlépők 97-98 százalékát elfogják. A központosított menekültügyi kommunikációban a kormány kevés szakmabelit hagyott szóhoz jutni, de Vas Gizella rendőr ezredes, a határőrizet vezetője júliusban a Heti Válasznak megerősítette a miniszter által elmondottakat. Szerinte a menekülők túlnyomó többségét elfogják és regisztrálják a magyar hatóságok, a többi EU-s tagország kifejezetten dicséri e tevékenységüket.
A júliusi állapot szerint a schengeni határszakaszokon 4365 rendőr látott el határrendészeti feladatokat, a magyar–szerb határszakaszt 1305-en ellenőrizték. „Az államhatár nagy része hőkamerákkal belátható, a kamera kezelője irányítja a járőröket, hol kell elfogást, hol kutatást-zárást végrehajtani” – magyarázta Vas, miként működik a rendszer fizikai határzár nélkül is. Az az érv sem állja meg a helyét, hogy az EU nem segít a határvédelemben. A 444.hu napokban megjelent cikke szerint a Frontex európai határügynökség jelenleg 43 határőrt foglalkoztat a szerb–magyar határon, adtak továbbá két hőérzékelős autót, tíz járőrkocsit és öt kutyás járőrcsapatot is. A 2014–2020-as fejlesztési ciklusban 61 millió eurót (kb. 18,6 milliárd forintot) hívhat le Magyarország határvédelemre és menekültügyre.
Az észérveknél persze többet számítottak a kommunikációs panelek: ha egyszer a kormányzati agytröszt kitalálta, hogy Magyarország meg fogja védeni Európa határait, akkor úgy is lesz. Belevágtunk hát a kerítésépítésbe, mely célra eddig 9,5 milliárd forintot különített el a kormány, de mivel a tervezett két védvonal közé egy harmadik is épülhet, a költségek emelkedni fognak – annak ellenére, hogy a déli határzárral minden szempontból befürödtek. Az őszi átadást Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében augusztus 31-re hozta előre, ám ekkorra a 3,5 méteres kerítés nem készült el, csupán a pengékkel ellátott, gyorstelepítésű drótakadály – az ún. gyoda – próbálta feltartóztatni a menedékkérőket. Kevés sikerrel: augusztus vége, sőt, a határzár júniusi bejelentése óta nem csökkent, hanem meredeken emelkedett a menedékkérők száma, az elmúlt hetekben többször ugrott napi 3000 fölé is. A hírek szerint Hende Csabának – az építkezés kormányzati felelősének – éppen azért kellett távoznia posztjáról, mert a kerítés nem készült el időben, ami pedig elkészült, az hatástalan.
Igaz, a menedékkérőknek az sem jelentett volna akadályt, ha augusztus végéig teljesen elkészül a drótkerítés. Ezt kellően illusztrálják azok a felvételek, amelyeken a rendőrök készségesen kinyitják az ajtót a menekülők előtt a határzár egy már megépült szakaszán. Ez ugyanis kötelességük. Hiába beszélt arról Kovács Zoltán kormányszóvivő (például lapunknak, lásd: „Nem kell ehhez Habony Árpád”, Magyar Narancs, 2015. augusztus 13.) és Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese is, hogy a határzár szerb oldalán felbukkanó migránsokat a rendőrök a kijelölt határátkelőhelyekhez irányíthatják, erre nincs jogi lehetőségük, és a gyakorlatban – nagyon helyesen – nem így jártak el. A jellemzően érvényes úti okmányok nélkül érkező menedékkérőket a szerb határőrök hivatalosan nem engedhetik ki az országukból, tehát ha a magyar hatóságok a határátkelőkhöz küldenék őket, azzal meghiúsítanák, hogy Magyarországon menedékkérelmet terjesszenek elő. És miután ezek az emberek a kerítés tövében egyszer már magyar területen tartózkodtak, a menekültügyi eljárás lehetőségét nem lehet tőlük megtagadni. Vélhetően ezt a „problémát” orvosolná a kormány a múlt pénteken elfogadott és szeptember 15-től hatályos törvénnyel, amelyben egyebek mellett a határon felállítandó tranzitzónákról rendelkezett.
A tranzitzónákról egyelőre annyit lehet tudni, hogy Magyarország felé zárt, Szerbia felé nyitott területek lesznek – Szijjártó Péter szerint három fog épülni –, ahol menekültügyi eljárásokat folytathat majd a hatóság. E megoldással a kormány elvben elérheti, hogy a menedékkérelmeket a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően az ország területén, mégis a lakosságtól elzártan bírálhassa el. Ugyanakkor több kétely is felmerül: egyrészt a jogszabály szerint a menedékkérő maximum négy hétig tartható a tranzitzónában, utána akkor is be kell engedni az országba, ha nem bírálták el a kérelmét.
A BÁH és a rendőrség jelenlegi hatékonyságát elnézve nehéz elképzelni, hogy a várhatóan rengeteg kérelmet ilyen tempóban fel tudják dolgozni. Azzal együtt is, hogy egy júliusban elfogadott, augusztus 1-jétől hatályos törvénymódosítás a Szerbiából érkezők esetében igencsak felgyorsította az eljárást, mivel déli szomszédunkat a „biztonságos harmadik országok” közé emelte. Ha erre hivatkozva a BÁH tömegesen rendelné el a menedékkérők kiutasítását, az sem lenne problémamentes, Szerbiát ugyanis a nemzetközi bíróságok gyakorlata nem tekinti biztonságosnak, így borítékolhatóan hazánkat elmarasztaló ítéletek születnének, és az EU idővel rábírná Magyarországot, hogy érdemben bírálja el a délről érkezők ügyeit. Ha ez nem is zavarná a kormányt, az megjósolható, hogy a szerb határ mentén felgyülemlett kiutasított menedékkérők jelentős nyomást gyakorolnának az immár a hadsereg által is biztosított kerítésre és/vagy más EU-s tagországok, Románia vagy Horvátország felé vennék az irányt. A magyar megoldás tehát legjobb esetben is csak exportálja a bajt, nem szünteti meg azt. Nem véletlen, hogy bár az EU nem akadályozza a kerítésépítést, nem is támogatja, pénzt pedig semmi szín alatt nem ad hozzá.
Nemzeti megoldás
A kerítésépítés mellett a közelmúltig egy összezörrenésünk volt az EU-val menekültügyben. Június 23-án Magyarország meglehetősen esetlen kommunikációval bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti az úgynevezett Dublin III rendelet alkalmazását, nem fogadja vissza a Magyarországon nyilvántartásba vett, de más uniós tagállamba távozott menedékkérőket. A többi ország ezt eleinte úgy értette, hogy teljesen felmondtuk a dublini rendeletet, azaz nem is regisztráljuk a rajtunk átutazó menedékkérőket. A magyar szándék nem ez volt, a visszafogadás szüneteltetésével csupán azokat a hangulatkeltő nyilatkozatokat szerette volna nyomatékosítani a kormány, amelyek szerint a nyugati államok több százezer menekültet készülnek Magyarországra toloncolni. Bár ez a lehetőség elméletileg fennáll – Dublin szerint a menekültügyi eljárást főszabály szerint abban a tagállamban kell lefolytatni, amelyikben a menedékkérő az unió területére lépett –, a gyakorlatban teljesen világos volt, hogy a fideszesek által megálmodott nagyságrend légből kapott. 2014-ben összesen 827 menedékkérőt küldtek vissza hozzánk az uniós tagállamok, 2015 első negyedévében pedig 522 embert (bővebben lásd: Dublini pingpong, Magyar Narancs, 2015. június 2.).
Dublin III-hoz kötődik a magyar kormány második nagy menekültügyi diplomáciai csörtéje is. Augusztus 25-én a német bevándorlási hivatalból kiszivárgott egy belső ajánlás, mely szerint a hivatal a szír menedékkérőkre ne alkalmazza a dublini rendeletet, esetükben akkor is folytassa le az érdemi eljárást, ha egy másik uniós tagállam már regisztrálta őket. Ezt követően több német politikus is megerősítette, hogy szíreket nem fognak más tagállamba visszaküldeni. A magyar kormány e bejelentésre hivatkozva augusztus 31-én felengedte a müncheni járatokra a Keletinél várakozó menedékkérőket. Lázár János később egy sajtótájékoztatón azt mondta, a német belügyi államtitkár kérte, hogy a sajtó értesítése nélkül engedjenek ki 2-300 menedékkérőt, de mivel nem tudtak válogatni, inkább mindenkit kiengedtek, aki felfért a vonatokra. Később „a németek visszakoztak”, így a rendőrség ismét ellenőrizni kezdte a vonatokat, kialakult a bevezetőben már ismertetett káosz és pánikhangulat, melynek során egy 50 év körüli pakisztáni férfi Bicske közelében meghalt, amikor a rendőrök elől menekülve a sínekre esett.
A német kormány egyelőre nem erősítette meg Lázár változatát, az viszont biztos, hogy Magyarország nemcsak a schengeni határok megsértését nézte el, hanem újfent felrúgta a dublini rendeletet is, amikor nem regisztrálta ujjlenyomattal a menedékkérők egy részét. A Migration Aid önkéntesei immár két hete arról számolnak be, hogy a menedékkérők egy részét – egyes vonatoknál 50 százalékát – ujjlenyomat előzetes levétele nélkül küldi Budapestre a rendőrség a határ menti állomásokról. Nekik valamelyik menekülttáborban vagy a BÁH fővárosi kirendeltségén kellene önként regisztrálni, ám erre érthető módon nem törekszenek, hiszen ha magyar regisztráció nélkül jutnak el Nugat-Európába, biztosan nem küldik őket vissza. Nem teljesen világos, hogy a regisztráció miért marad el; Lázár többször a migránsok rossz együttműködési készségére hivatkozott, de valószínűbb, hogy a leterhelt menekültügyi apparátus egyszerűen nem bírja a megnövekedett terhet. Mivel a befogadó állomások kapacitását érdemben nem növelték, a BÁH pedig csak augusztus végén hirdetett majd 500 fős munkaerő-felvételt, a magyar menekültügyi rendszert gyakorlatilag az tartja életben, hogy az idén hozzánk érkező 155 ezer menedékkérő túlnyomó többsége illegálisan – illetve Ausztria és Németország segítségével immár legálisan – nyugatra távozott.
| Menekültügyi szüret extra A menekültek befogadása elleni legszebb kormányzati érv szerint van nekünk e nélkül is elég bajunk a több százezer cigányunkkal. Korábban előadták ezt Trócsányi és Balog miniszterek is, legújabban azonban maga a főnök állt elő vele. „Nekünk adottságunk – függetlenül, ki mit gondol róla, szereti-e a túrós csuszát, vagy nem –, hogy együtt élünk néhány százezer romával, amit valahol valaki eldöntött, ezt mi megörököltük, ezzel kell együtt élnünk, de mi nem várjuk el senkitől, hogy ők is éljenek együtt nagyszámú roma kisebbséggel, mi nem szólhatunk ebbe bele” – mondta Orbán Viktor a nagykövetek hétfői eligazításán. Ugyanitt üzent a menekülteknek is: „azt kérem azoktól, akik Magyarországon keresztül akarnak menni Európába: ne gyertek. Ezt erkölcsi okokból mondom, mert nem tudunk mi, magyarok, felelősséget vállalni azért, ami veletek az úton történni fog, ha elnyel benneteket a hullámsír”. Bár Orbán a bevándorlás kérdésében nemigen tűr meg a sajátjánál radikálisabb hangot – maga is összehozta már a svéd nemierőszak-statisztikákat a migránsokkal –, ám ha bűnözésről kell beszélni, a Fidesz helyi érdekű erői viszik a pálmát. „A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkretették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen” – írta például Facebook-oldalán Kocsis Máté. Pósán László, Debrecen országgyűlési képviselője pedig azt a kérdést tette fel, „örülne-e bárki annak, ha az iskolából hazatérő gyermekét a buszon körbeállja hat fekete-afrikai fenyegető mozdulatokkal, hanghordozással”. A legfelháborítóbb nyilatkozat díjára jó eséllyel pályázik Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki a 71 megfulladt menekültről mint „kihasznált vagy önmagukat áldozattá tevő” migránsokról értekezett. Prőhle Gergely helyettes államtitkár inkább őszinteségével tüntetett, amikor kimondta: ha a kormány plakátkampányának érdemi hatása lett volna, a társadalom nem lenne ennyire szolidáris. Egyházi berkekből Erdő Péter bíboros „kontextusából kiragadott” mondata váltotta ki a legnagyobb visszhangot, miszerint embercsempészetet követne el az egyház a menekültek befogadásával. De nagyot ment Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is. Szerinte „az utazók nagy többsége, mintegy nyolcvan-kilencven százaléka tizennyolc és harmincöt év közötti, pénzzel és kommunikációs eszközökkel felszerelt fiatal, aki nem kér és nem fogad el segítséget”. Ne feledkezzünk el Pajor András atyáról, a Keresztény Kulturális Akadémia elnökéről sem, aki mostanában egész netes aktivitását a témának szenteli, hogy egyértelművé tegye: „a betolakodókat különbségtétel nélkül pártolók a nemzeti lét és a nemzettudat teljes megsemmisítésére törekszenek”. |
