Négy párt állt be Pikó András mögé Józsefvárosban

  • narancs.hu
  • 2024. április 2.

Belpol

Az MSZP nem szerepel a támogató szervezetek között, a Jobbik pedig saját jelöltet állít.

Megszületett a megállapodás a választási összefogásról Budapest VIII. kerületében – derül ki Pikó András polgármester Facebook-bejegyzéséből. Eszerint a 2019 óta hivatalban lévő polgármestert támogatja a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Momentum és a Párbeszéd is. A támogató szervezetek között szerepel a C8 Civilek Józsefvárosért helyi szervezet és a Szikra Mozgalom is.

A bejegyzés szerint a szervezetek támogatják Pikó András polgármesteri programját, és elkötelezettek amellett, hogy folytatódjon a megkezdett munka, „ami egy szolidáris, zöld, fejlődő, közösségi, gyerekbarát otthonná teszi a kerületet”.

Az ellenzéki pártok közül sem az MSZP, sem a Jobbik nem szerepel Pikó támogatói között, utóbbinak saját polgármesterjelöltje is van Józsefvárosban Kozma András személyében – írja a hvg.hu.

Pikó András 2019-ig újságíróként és rádiós műsorvezetőként dolgozott, az önkormányzati választáson akkor a Fidesz jelöltjét, a kerületet 2018 óta vezető Sára Botondot győzte le szoros eredménnyel, mindössze 269 szavazattal. Sára azóta budapesti főispán lett, a Fidesz jelöltje a kerületben még nem ismert. A Telex korábban arról írt, hogy Sára korábbi kampányfőnökét, Szilágyi Demeter fideszes önkormányzati képviselőt jelölhetik a kormánypártok.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.