Nehéz szülés

A betegjogok érvényesítése a gyatrán működő magyar egészségügyön belül is nehézkes, amiért a rendszer mellett a páciensek is felelősek. Bár akadnak pozitív kezdeményezések, ez a probléma sem oldható meg addig, amíg az egészségügy ennyire alulfinanszírozott.

„A betegjogi képviseleti rendszer szükséges, de nem elégséges feltétele a betegjogok érvényesítésének. Szemléletváltásra, a jelenleg is meglévő paternalisztikus rendszer meghaladására lenne szükség, és arra, hogy az orvos-beteg viszony kiegyensúlyozott legyen, hogy ha a beteg a beleegyezését adja valamihez, tudja, mit ír alá” – mondja Bence Rita, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) betegjogi programjának vezetője. Hiába az 1997-es egészségügyi törvény, amely nevesítette a betegjogokat, hiába a betegpanaszok centralizálása, a tájékoztatók és ajánlások, a TASZ legutóbbi felmérése szerint az állampolgárok csupán egyharmada hallott erről. (A betegjogokról és a képviseleti rendszer történetéről lásd keretes írásunkat.)

Panasz

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) 2013-as kutatása szerint az OBDK 2012-es létrejötte utáni másfél évben minden hetedik ember ismerte a központot, az ellátásban dolgozók közül pedig minden második – ami, főleg az utóbbinál, nem feltétlenül jó arány. A központ 2014-ben 23 betegjogi képviselő (megyénként legalább egy) munkáját koordinálta, ehhez jött még az öt önkéntes betegjogi jogvédelmi képviselő, és a négy önkéntes jogvédelmi segítő munkatárs. Az intézményi jelenlét és az OBDK központi panaszirodája mellett vidéken hét regionális irodát, 12 kormányhivatalban információs pontot hoztak létre, a képviselők itt is tartottak fogadóórákat, ám sokszor heti egy óránál többet nem tudnak egy intézményben tartózkodni. Pedig van dolguk, 2014-ben több mint 12 ezer megkeresés érkezett; ennek fele telefonon, és csak 29 százaléka személyesen, a fogadóórán. A legtöbben a fekvőbeteg-intézmények miatt keresték fel a képviselőket, egyre többen az egészségügyi dolgozók közül is. A legtöbb kritika az egészségügyi ellátás minőségére, az orvosszakmai vagy ápolásszakmai kérdésekre vonatkozik. A konkrét jogsérelem szempontjából magasan a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jog sérülése vezet – a panaszok több mint fele –, és ugyancsak sokszor esik csorba az emberi méltósághoz és a tájékoztatáshoz való jogon, jórészt egyidejűleg. Elenyésző számban, de előkerül a hálapénz vagy a súlyos testi sértés problémája is.

Visszatérő gond az ellátás hiánya, melynek egyik ritka és extrém esete a rendelés elmaradása, ami azért súlyos probléma, mert az előre meghirdetett ellátás nem valósul meg, a betegeket az orvos hiánya miatt egyszerűen hazaküldik. Ilyenkor meg kell vizsgálni, hogy valami különös indok korlátozta-e az orvost a rendelés megtartásában, vagy esetleg orvos­hiány miatt történt-e kimaradás.
A szakemberhiánnyal függnek össze azok az esetek is, amikor a hozzátartozók arra panaszkodnak, hogy „felé se nézett senki” a betegnek, minden ugyanúgy van, ahogy előző nap hagyták, vagy a páciens akár még rosszabb állapotba is került. Ahhoz, hogy a mulasztás igazolható legyen, ellenőrizni kell a teljes egészségügyi dokumentációt (ápolási napló, lázlap stb.); ám a legtöbb esetben arról van szó, hogy bár egy nővérnek 15-20 ágyra kellene figyelnie, a valóságban gyakran 80 ágy jut egyre. A leggyakoribb panasz a tájékoztatás milyenségéből vagy megtagadásából adódik: a hozzátartozó nem érti, mi történt, az orvostól pedig csupán azt a választ kapja, nézze meg a zárójelentést. Ha pedig szóba állnak vele, a reagálás udvariatlan, ideges, amiből sokszor azt a következtetést vonja le a páciens, hogy valami nincs rendben. Ezen esetekben a betegjogi képviselő mediátorként léphet föl a panaszos fél és az intézmény között.

Ha egy egészségügyi szolgáltatóhoz panasz érkezik, az minden esetben köteles kivizsgálni azt, és annak eredményéről a pácienst legfeljebb harminc munkanapon belül írásban tájékoztatni. A vizsgálat eredménytelensége esetén a betegjogi képviselő fordulhat az ÁNTSZ-hez, vagy ha a beteget a biztosítási jogviszonyával öszszefüggésben éri hátrány, az egészségbiztosítóhoz (OEP). A beteg maga is fordulhat a fenntartóhoz vagy az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz (OTH). Utóbbinál az általa engedélyezett „fekvő- vagy járóbeteg-ellátást, mentést, betegszállítást végző szolgáltatók által nyújtott ellátásra tavaly 495, a járási hivatalok népegészségügyi feladatokat ellátó szervezeti egysége által engedélyezett alapellátást, illetve az önálló járóbeteg-ellátást végző szolgáltatók által nyújtott ellátásra 650 panasz érkezett. A bejelentések körülbelül 20 százalékában igazolódott szakmai mulasztás vagy jogszabálysértés” – írta az OTH lapunk érdeklődésére. „A fenntartóhoz érkező panaszok közül azokról vezetünk statisz­tikát, ami az Állami Egész­ségügyi Ellátó Központhoz (ÁEEK) érkezik, ezenkívül tudomásunk van olyan betegpanaszokról, melyek egyéb egységekhez, például az ÁEEK Területi Igazgatóságaihoz érkeznek” – ez már az ÁEEK válasza, amely központ az általa fenntartott intézményektől negyedévente statisztikát kér a helyben kezelt panaszokról is. „Amíg elődintézményünkhöz, a GYEMSZI-hez átlagosan heti 5 ügy érkezett, az ÁEEK március 1-jei megalakulása óta csak nagyon elvétve fordulnak panasszal betegek” hozzájuk.

Ebben a rendszerben azonban nincs szabályozás arra, hogy a beteg hová forduljon először – ez csak rajta és a rendelkezésére álló információkon múlik. „Nem is tartanám jó ötletnek, hogy korlátozzuk az emberek bírósághoz fordulási jogát azzal, hogy előtte bizonyos adminisztratív eljárásokon kellene keresztülmenniük – mondja Kovácsy Zsombor ügy­véd, egészségügyi szakjogász, aki 2007 és 2009 között az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) elnöke volt. – Az viszont jó volna, ha az emberek tudnák, hogy mit várhatnak el az egyes fórumoktól, és ezzel a tudással keresnék fel őket. Ha egy beavatkozással kapcsolatban tisztázatlan kérdések merülnek fel, mindenképpen az orvost kell keresni, de ha nem sikerül tisztázni a beteg jogaival kapcsolatos kérdéseket, akkor a betegjogi képviselő a legalkalmasabb a problémák orvoslására. Amennyiben a beteg szeretné, ha ellenőriznék, hogy a feltételek adottak-e a biztonságos ellátáshoz, az egészségügyi hatósághoz célszerű fordulni; ha pedig az intézmény vagy az orvos által is elismert a felelősség, illetve az az egyértelmű cél, hogy az intézmény feleljen az általa okozott károkért, akkor következhet az ügyvéd és a bíróság.”

Jog

A panaszokon és vizsgálatokon túl az OBDK-nak nincs hatósági jogköre, csupán jogszabály-módosítást, illetve ajánlásokat kezdeményezhet. Így azok, akik jogi útra kívánnak terelni egy-egy ügyet, egészségügyi szakjogászokhoz vagy a TASZ-hoz fordulhatnak. „Jogi tanácsadást és peres eljárás során jogi képviseletet is biztosítani tudunk. Sokan keresnek meg minket az egészségügyi dokumentáció kiadásának megtagadása, az önrendelkezési jog megsértése miatt, vagy a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatással kapcsolatban. A probléma azonban az, hogy a betegek egy folyamatban lévő kezelésnél nem szívesen indítanak el jogi procedúrát, mert félnek attól, hogy utána még olyan szintű ellátást sem kapnak, mint előtte” – mondta lapunknak Bence Rita.
A TASZ különös figyelmet fordít a hajléktalanok, az értelmi fogyatékosok vagy az LMBT emberek betegjogainak érvényesítésére, diszkriminációmentes ellátásukra. Pél­dául „az autista gyermekek fogászati ellátásának ügyében is sikerrel jártunk, őket ugyanis csak altatásban és csak Budapesten látják el, ahol várólista van. Viszont nem minden érintett család engedheti meg magának, hogy vidékről felutazzon a fővárosba. Sikerült elérnünk, hogy ne csak Budapesten legyen ilyen ellátás, bár a várólisták kérdése még mindig nem megoldott” – számolt be Bence Rita.

Bár nő az érdeklődés a betegjogok iránt, és a betegek sok esetben előre tájékozódnak a betegjogi képviselőknél vagy részt vesznek az OBDK lakossági fórumain, jogtudatosság szempontjából még mindig elég rosszul állunk. „Komplex szemléletváltásra lenne szükség, ahogyan a környezettudatosság terén is történt a fiatalok bevonásával, a szelektív szemétszedés elterjedésével vagy szemétszedési akciókkal. Ilyet tudok elképzelni az egészségtudatosságnál is: meg kellene tanulnunk, mi történik, ha elmegyünk az orvoshoz, hogyan számoljunk be a panaszainkról, mit kell megtennünk, hogy a jogaink érvényesülni tudjanak” – vázolja Kovácsy. Szerinte a magyar egészségügyben ebben nincs segítője a betegnek; ha van pénze és vannak kapcsolatai, megpróbálja azokat használva kijárni a jobb ellátást, azt remélve, hogy ha valami több pénzbe kerül, akkor az jobb is. Kovácsy főként olyan esetekkel találkozik, ahol a panaszossal érdemben nem foglalkoznak az intézményben, vagy csúnyán, lekeze­lően szólnak hozzá, és ő ezt nem hagyja annyiban, hanem jogi útra tereli a problémát. Annak idején az EBF, szemben az OBDK-val, egyfajta hatóságként működött: az ellenőrzések nyomán a felügyelet kiszabhatott büntetéseket is. „Megjegyzem, az EBF évente a teljes magyar ellátórendszerben 10 milliós nagyságú bírságot szabott ki, nagyobb, milliós büntetést például akkor, ha egy beteg az intézmény súlyos hanyagsága miatt halt meg” – idézi fel az EBF egykori elnöke.

A betegjogi képviseleti rendszer továbbfejlesztése fontos célként jelenik meg az „Egészséges Magyarország 2014–2020” egészségügyi ágazati stratégiában is, de a TASZ állásfoglalásában hiányolja a „a tájékozott beleegyezés (informed consent) gyakorlati érvényesülését célzó konkrét elképzeléseket, holott ezáltal valósul meg igazán a betegek partnerként kezelése, megfelelő tájékoztatása és bevonása a döntésekbe”. Azért megmozdult valami; az OBDK június elején például kiadott egy ajánlást az egész­ségügyi dokumentáció másolási költségeinek meghatározásához, hogy mindenki azonos feltételekkel juthasson az egészségügyi irataihoz. Jelenleg minden intézmény maga állapítja meg a díjakat; van, ahol egy A/4-es lap másolásáért 5 forintot kérnek, és akad olyan hely is, ahol 1000 forintot – az OBDK ajánlása a 100 forintos másolási díj.

Infó, pénz

Az EBF lényege Kovácsy szerint nem az volt, hogy bírságolhatott, hanem sokkal inkább az, hogy a beérkezett panaszokat feldolgozta, publikálta, adatokat gyűjtött a kórházaktól, az utolsó évben pedig már a járóbeteg-ellátásról is; olyan kérdésekre adott választ, mint hogy az adott intézményben van-e munkaidőn túl rendelés, vagy lehet-e speciális módon szülni. „Ez az indikátorrendszer nagy segítség volt annak, aki tájékozódni akart, az intézményeknek, akik át akarták venni a jó gyakorlatokat, és az egészségpolitikának is. Most azonban az a kérdés, mennyire érdeke az egészségügyi kormányzatnak a betegek jogtudatossága; ebben az egészségügyi helyzetben ugyanis a csendben a sorsukat tűrő embereket egyszerűbb ellátni” – mondja Kovácsy Zsombor.

A TASZ szintén a korábban az EBF által működtetett indikátorrendszer felélesztését várja. „Kell egy olyan felügyeleti rendszer, amely kikényszeríti a betegjogokat, és kell egy indikátorrendszer, amely átláthatóvá teszi az egészségügyet, és segíti a beteget a ­tájékozódásban, az intézmény­választásban” – mondja Bence Rita. Fontosnak tartja továbbá az illetékes szervek aktív közreműködését a betegjogok érvényesítéséért: például a TASZ-nak sikerült elérnie, hogy az országos tiszti főorvos utasításban hívja fel a figyelmet a kábítószeres befolyásoltság alatt lévő fiatalko­rúak személyhez fűződő jogainak védelmére.

„Nem vagyok meggyőződve arról, hogy csak a hatósági fellépés javítani tud a helyzeten” – véli Kovácsy. Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy egy-egy kórházigazgató szabotálná az OBDK ajánlásait, hanem sokkal inkább arról, hogy az adott viszonyok között – ismerve a munkakörülményeket, a feladatokat, a javadalmazást és a külföldi munkalehetőségeket – nem kényszerítheti ki alkalmazottaiból azt a jó gyakorlatot, ami többletadminisztrációt, esetleg több hónapos tanulást igényel. „Ha egy hatóság megbüntetné az adott kórházat milliókra, mert nem a jó tájékoztatót használja, attól a probléma nem oldódna meg” – állítja Kovácsy. Úgy látja, erős kormányzati szándékra lenne szükség, amely az elhatá­rozáshoz forrást is rendel. „Jogos a követelés, hogy az egészségügynek pénzre van szüksége, de annak a híve vagyok, hogy úgy ­kerüljön ez oda, hogy tudjuk, miért teszi jobbá a rendszert. Egy ugyanilyen rosszul működő egész­ségügybe nincs értelme fektetni, 150 milliárdtól – ha semmi más nem változik – jobb lesz az orvosoknak, de az egészségügynek nem biztos” – mondja. A lakosság komfortérzetének vagy a betegjogok érvényesítésének a javítása azonban olyan cél, amire a kormánynak érdemes lenne pénzt áldozni, az egészségügy­ben dolgozóknak pedig időt és energiát.

Így alakult

A betegjogokat Magyarországon először az 1997-es egészségügyi törvény nevesítette, ezek az egészségügyi ellátáshoz való jog, az emberi méltósághoz való jog, a kapcsolattartás joga, a gyógyintézet elhagyásának joga, a tájékoztatáshoz való jog, az önrendelkezéshez való jog, az ellátás visszautasításának joga, az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga, az orvosi titoktartáshoz való jog. A betegjogi képviselő feladatait szintén ez a törvény szabja meg: többek között segíti a beteget az egészségügyi dokumentációhoz való hozzáférésben, segít a beteg panaszainak megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását, illetve rendszeresen tájékoztatja az egészségügyi dolgozókat is a betegjogokra vonatkozó szabályok változásairól. A képviselők függetlenek, nem állnak jogviszonyban az adott egészségügyi szolgáltatóval. Kezdetben az ÁNTSZ koordinálta a munkájukat, majd 2007 és 2010 között az Egészségbiztosítási Felügyelet biztosította a betegek érdekvédelmét. Megszűnte után az EBF feladatait szétszórták az ÁNTSZ, az OTH és az OEP között, végül 2012. szeptember 1-jével létrejött az OBDK, amely újra összefogja a betegpanaszokat és betegjogi képviselőket.