Nem akarod elhinni: az MSZP-ben azokra vár retorzió, akik NEM szavazták meg a képviselői fizetésemelést

  • narancs.hu
  • 2018. július 20.

Belpol

Másfelől viszont frakciófegyelem.

Elnökségi ülésen veszi elő az MSZP azoknak a képviselőknek az ügyét, akik a frakciófegyelmet felrúgva nemmel szavaztak kedd délután a képviselői fizetésemelésre – írja a kormánypárti Magyar Időkre hivatkozva a 24.hu.

A pártelnök elvileg egy levelet írt, amelyben arról értekezik, hogy a Fidesz csapdát állított, mivel a képviselői fizetésemeléseket összekötötte a frakciók költségvetési támogatásával, így ha nem szavazzák meg a javaslatot, a szocialista frakció éves költségvetési kerete 55, a vidéki irodákra fordítható havi összeg pedig 53 százalékkal csökkent volna.

Ez a 6 baloldali képviselő is megszavazta a parlamenti fizetésemelést

Meg persze a teljes Fidesz–KDNP-frakció. És a Jobbik. A parlament honlapjának jegyzőkönyve szerint a Párbeszéd-frakcióban ülő, amúgy MSZP-s Burány Sándor, valamint a szintén MSZP-s Varga László, Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás, Molnár Zsolt és Hiszékeny Dezső szavazta meg a Jobbik és a Fidesz–KDNP-frakción kívül a képviselői fizetésemelést ma délután.

Tóth arról is ír, hogy a szavazás előtt minden frakciótaggal egyeztetett, és szerinte mindenki egyetértett vele, hogy „a párt túléléséhez szükséges nehéz döntést meg kell hozni”, ehhez képest meglepte, hogy Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Szabó Sándor, Tóbiás József, Hiller István, Gurmai Zita, Korózs Lajos és Kunhalmi Ágnes nemmel szavazott. A pártelnök azt írja, a július végi elnökségi ülésen „meghozzuk azt a döntést, amely a szolidaritásról és a tisztességről szól”, mert szerinte olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselő nem ért egyet, de a fizetésemelést muszáj hazavinnie.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.