Nem jelent meg a bíróságon a tankerületi vezető

  • narancs.hu
  • 2023. november 8.

Belpol

Rábel Krisztina rúgta ki a karinthys tanárokat, akik munkaügyi perben kérik számon a lépést.

Szerdán reggel fél kilenckor hirdették meg a Karinthy Frigyes Gimnáziumból elbocsátott pedagógusok perfelvételi tárgyalásának negyedik fordulóját. Az első, március végi tárgyaláson a bírónő felkínálta az egyezség lehetőségét, aminek értelmében azonnali hatállyal visszahelyezik a tanárokat a pozíciójukba, kifizetnek nekik fejenként 1 millió forintot, és az alperes kiad egy nyilatkozatot, amelyben elnézést kér.

Mivel a tankerületi vezető, Rábel Krisztina akkor sem volt jelen, képviselője egymaga nem dönthetett az ajánlat elfogadásáról.

A perfelvételi tárgyalás újabb szakaszában a bíróság a tárgyalásra már az egykori karinthys tanárokat (Horváth Brigitta, Nemes Mária, Velényi Dóra, Ősi Judit, Rábai János és Pfeiffer Norbert) és az őket elbocsátó tankerületi vezetőt, Rábel Krisztinát is beidézte – írja az Index.

A Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetője azonban nem jelent meg a tárgyalóteremben. Rábel Krisztina a távollétét előzetesen nem igazolta.

„Nem tudunk eltekinteni Rábel Krisztina személyes meghallgatásától, a pénteki napra is beidéztük, remélem, hogy akkor eleget tesz a kötelezettségnek” – fogalmazott Halmos Szilvia bíró.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.