Közmeghallgatást tartott tegnap kora este a Belváros-Lipótváros Polgármesteri Hivatal, amelyen Rogán Antal polgármester az előzetesen írásban vagy a helyszínen személyesen feltett közérdekű kérdésekre válaszolt. Rogán az esemény kezdetétől hangsúlyozta, hogy a közmeghallgatás nem „politikai fórum”, hanem a lakosság mindennapjait befolyásoló kérdések megvitatásának nyilvános terepe. Kíváncsiak voltunk, vajon mi foglalkoztatja leginkább a helyi lakosokat, illetve lesz-e lehetőség nemcsak lakcímkártya alapján kérdezni, hisz nemcsak a kerületiek, de a sajtó képviselői – élükön az RTL Klubbal – is szép számmal megjelentek.
| ||
A kerületi díszterem már az ötórai kezdés előtt teljesen megtelt, sőt többen kívül rekedtek. Bár egy a Demokratikus Koalíció aktivistáiból álló szolid csapatnak talán esze ágában sem volt beljebb fáradni, kisméretű tábláikkal fejezték ki nemtetszésüket a megszállási emlékművel, valamint a Fidesz politikájával kapcsolatban. A terembe lépve némi megilletődöttséggel konstatáltuk, hogy mekkora az érdeklődés, majd amikor jobban szemügyre vettük a jelenlévőket, első gondolatunk mégiscsak az volt, hogy még az is lehet, hogy rossz helyen járunk, s egy nyugdíjasklub kihelyezett eseménye ez. Hát, nem az volt.
A terembe lépve Rogán Antal olyan tapsot kapott, hogy onnantól kezdve kevés kétségünk volt az este várható hangulata felől.
| ||
Rogán könnyedén, rutinnal vezette a meghallgatást, nem kívánt sajátos definíciója alapján politizálni, de közben azért mégiscsak nyilvánvalóvá vált a fővárossal kapcsolatos neheztelése, konfrontációi a BKV-val és a BKK-val, de becsúszott egy már-már nosztalgikus demszkyzés is.
Míg a parkolás, a közlekedés, a köztisztaság vagy a nyilvános WC-k helyzetéről esett szó, azokban a kérdésekben, amelyek túlmutatnak a kerület kompetenciáján és a döntés a fővárost terheli, közölte a polgármester, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő közgyűlésben már a kerületi polgármesterek is jelen lesznek, akik jobban tudják majd érvényesíteni az érdekeiket. Ezzel gyakorlatilag töredelmesen be is vallotta, hogy a frissen megszavaztatott önkormányzati szabályozással egy fontos jogalkotó szerv, mint a Fővárosi Közgyűlés a kerületi polgármesterek lobbieszközévé válik – bár nem vagyunk benne biztosak, hogy az információ két pogácsa között mindenkihez eljutott.
| ||
Az este során szót kapott a jelen lévő kerületi expolgármester, Steiner Pál (MSZP) is, akivel már a kezdés előtt kekeckedett egy sort Rogán, mondván, jól jönne, ha a határozatképességhez mozgósítani tudna még Steiner egy-két ellenzéki politikust. Rogánnak bármennyire is kedve ellen volt, szót kellett adnia Steinernek, aki mint kerületi lakos szerette volna kifejezni nemtetszését a Szabadság téri megszállási emlékművel kapcsolatban. Az MSZP-s politikus azt kérte, hogy Rogán gondolja át a szoborügy problematikáját, és vonja vissza a tulajdonosi hozzájárulást, hogy ezzel megszűnhessen a történelemhamisítás.
Az V. kerület polgármestere egyértelműsítette, hogy miféle nézetkülönbség van közte és Steiner között. Rogán szerint a Szabadság téri szobor az 1944-es német megszállás valamennyi áldozatának emlékműve lesz (ezt állítja majd a rajta lévő szöveg is a polgármester szerint), és csupán azért van ekkora felhajtás körülötte, mert a felállítás kérdése politikai alapra helyeződött. A szóbeli csörte a két politikus között azzal zárult, hogy Rogán közölte, lesz majd egy szavazás, amit önkormányzati választásnak hívnak, amely során majd kiderül, mit válaszolnak a polgárok Steiner négy évére és Rogán nyolc évére.
| ||
Kicsit sem zavarta meg a komoly kérdés formájában megjelenített közjáték az este szabályos menetét. A folytatásban mélygarázsról, művészember produktumának utcai árusításáról, a feketéző és hangoskodó külföldiek couchsurfing formájában történő éjszakázásairól volt szó, de szóba kerültek azok a csúnya mai fiatalok is, akik képzeljék, sokat buliznak, így nagy problémát okoz, hogy „egész Budapest csőcseléke a kerületben majálisozik”, sőt olykor még a Petőfi Irodalmi Múzeum Károlyi kertjében is olyan koncerteket rendeznek, amik hangosabbak, mint a komolyzene. De egy 85 éves néni például őszinte háláját és köszönetét fejezte ki azért, hogy a kerület milyen sokat tesz az idősek megfelelő életkörülményeinek fenntartásáért, milyen dicséretes az egészségügyi ellátás a belvárosban. Míg más a nagy ajnározás közepette csupán halkan azt jegyezte meg, hogy a közétkeztetés nem a legjobb, s ha már mindenben a legjobbat nyújtja a kerület a lakosainak, hagy lehessen már az étel is jó. A lelkiismeretesen a lokális problémákat lajstromozó lakosok után, a szóbeli kérdések idején mégiscsak újra előkerült a megszállási emlékmű. Bár az újságírói kérdéseknek ezen a fórumon nem volt helye, Váradi Zsófia helyettünk is megkérdezte, mégis mikor adják át a Szabadság téri szobrot. Rogán Antal csupán teljes tanácstalanságának adott hangot, elmondása szerint őt ugyanis nem tájékoztatták ezzel kapcsolatban, hiába saját kerületéről van szó. Míg a kérdésfeltevő őszintén kifejezte, miért is lenne fontos tudnia, mikortól áll teljes mivoltában az emlékmű, addig a hallgatóság a már előzetesen Steiner Pál mondandója alatt vagy egy a nyugati normákat emlegető felszólalónál is meglepően hiperaktív viselkedést produkált; nem vagyunk hozzászokva, hogy átlagosan hetvenpluszos, többnyire hölgyekből álló csoport kajakra lehurrogjon bárkit is. Míg a kérdező kifejtette, hogy talán Rogán lenne az egyetlen, aki tehet még valamit a szoborügyben, addig a politikus határozottan állította, hogy azt már megtanulta, hogy „művészeti tartalom alapján” nem bírál, egyébként pedig a Budapest Galéria szakvéleményét készséggel elfogadja, ezért szerinte nincs is miről beszélni.
Úgy tűnik, a tisztes polgári társaság legnagyobb problémáját valóban csak az jelenti, hol és hány parkoló van a kerületben, vagy mekkora a választék a szociális boltban, és az effajta juttatásokat milyen formában kapják a rászorulók. Értjük mi, hogy mindenkinek a saját kérdése a legfontosabb. S a kerület lakóit nem érdekli az alpolgármester, Puskás András menesztése, az általunk igencsak érdekesnek tartott Szerb utcai ingatlan „rejtélye” vagy akár a megszállási emlékmű felállításának kérdése. De ha már a helyi lakosok ingerküszöbét sem érik el ezek a problémák, akkor mégis ki a fenét érdekel itt bármi is?
