Nem vezetik be jövőre az új alaptantervet

  • narancs.hu
  • 2018. november 26.

Belpol

A tervezetről indított vitát még nem sikerült lezárni.

Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) 2019-es bevezetésére nem fog sor kerülni – jelentette ki Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának fideszes elnöke a bizottság hétfői ülésén, ahol Hiller István (MSZP) érdeklődött arról a kormánypárti képviselőktől: mikor kerülhet nyilvánosságra a Csépe Valéria professzor és szakértői csapata által kidolgozott Nat-tervezet kormány által átírt változata? A Népszava beszámolója szerint Pósán úgy fogalmazott:" A tervezetről zajló vita még nem ért véget".

Az ülésen szóba került a Közép-európai Egyetem (CEU) és a több szakmai szervezet által létrehozott Oktatási Minimum program is. A CEU ügyében Ungár Péter LMP-s képviselő nyújtott be javaslatot arról, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a felsőoktatási törvény azon rendelkezéseit, amelyek kifejezetten a Soros György által alapított egyetem ellehetetlenítésére irányulnak. Ungár felhívta a kormánypárti képviselők figyelmét: a CEU annak ellenére is teljesítette az előírt feltételeket, hogy azok teljesen értelmetlenek. Az utolsó feltétel – az államközi megállapodás megléte – pedig azért nem teljesül, mert azt a magyar kormány nem hajlandó aláírni. A bizottság fideszes többsége leszavazta a javaslatot.

Nem vették fel a apirendek közé az Oktatási Minimum programot sem. Hiller hiába érvelt azzal, hogy a programot szakmai, civil és érdekvédelmi szervezetek dolgozták ki annak érdekében, hogy létrejöhessen egy pártpolitikától független, kormányzati ciklusokon átívelő oktatási irányvonal. Pósán szerint a dokumentum nem más, mint „a baloldal oktatási programja”.

Elutasították az arról szóló javaslatot is, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató iskolák legyenek akadálymentesek, illetve hogy azok a médiumok, amelyek évente három alkalommal bizonyítottan valótlanságot állítanak, ne kaphassanak állami támogatást.

A hétfői ülésen csak egyetlen javaslat tárgysorozatba vételéről döntött pozitívan a bizottság, ezt pedig a fideszes Bánki Erik nyújtotta be. A javaslat úgy módosítaná a sporttörvényt, hogy az olimpiákon szerzett érmekért (akár arany, akár ezüst, akár bronz) egyforma összegek járjanak. A költségvetésben erre irányzott összeg a jelenlegi 1,9 milliárdról 3,6 milliárdra növekedne. Bánki Erik szerint a magyar gazdaság ezt megengedheti magának.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.