Németh Szilárd a Rákóczi-emlékév védnökeként a fejedelem születésének 343. évfordulóját ünnepli

  • narancs.hu
  • 2019. március 28.

Belpol

Megfelelő ember a megfelelő helyen, a megfelelő időben.

Minden bizonnyal a számmisztika is közrejátszott abban, hogy a kormány 2019-et Rákóczi-emlékévvé nyilvánította, ién ugyanis

az erdélyi fejedelem születésének 343. és megválasztásának 315. évfordulóját „ünnepeljük".

Minderről Németh Szilárd, az emlékév védnöke beszélt az M1-en és a Kossuth rádióban is, elmondta, hogy „az emlékév célja, hogy a nemzet egyik legnagyobb hősére emlékezzen, egy elszánt, céljai tekintetében eltántoríthatatlan emberre, aki példaként szolgálhat a jelen Magyarországának is".

false

Németh elmondta, hogy az emlékév alkalmából megemlékezéseket, oktatási anyagokat és kulturális eseményeket szervez a kormány. „II. Rákóczi Ferenc az egész magyarság fejedelme, így az emlékévvel foglalkozó bizottság lehetőséget biztosít arra, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra ünnepeljen az emlékév alkalmából – mondta, és nem meglepő módon arról is beszélt, hogy „párhuzamot lehet vonni II. Rákóczi Ferenc és a jelen Magyarországának problémái között, hiszen napjainkban is az ország függetlensége a tét.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.